Hetilap kereső

Erdélyi S. Gábor írása

Író, orvos, muzsikus, nyelvzseni, Micimackó-fordító, emigráns. Távol nevelkedő fiainak írja le a családtörténetet.

Az atyai felmenők 1880 óta éltek Magyarországon. Az apa buddhizmuskutató volt, a filozófia doktora. Az anyai nagypapa Párizsban és Bécsben tanult út- és vasútépítő mérnöknek. A nagytétényi kastélyban laktak (ma múzeum), gazdagon. Az apai nagymama festett, rajzolt, Lénárd Sándor anyja emellett fotózott is. Szép, polgári élet...

Lénárd Jenő, az apa 1912-ben leírta: új világháború küszöbén állunk. De senki nem vette komolyan. Olyannak képzelték a veszedelmet, mint az 1871-es német–francia háborút (összesen 18 ezer halott!). A győzelem biztosnak látszott, hiszen minden iskoláskönyvben az állt, hogy a piros nadrágos magyar huszár a legvitézebb a világon.

Az apa tartalékos tiszt Eszéken, tüzér az olasz fronton, majd Törökországban éri a háború vége. Képtelen megérteni, hogy az a Magyarország, amelynek egyetlen tengeralattjárója sincs, miért tesz harcias szolidaritási nyilatkozatot Németország mellett, amikor az bejelenti az Amerika ellen irányuló tengelattjáró-háborút. (Hacsak nem merő ostobaságból...)

Az összeomlást követően a család Fiumébe megy. Néhány magyar hajót kellene visszaszerezni a tulajdonosnak. Ám ehelyett csak Gabriele D’Annunzióval tudnak megismerkedni, aki az isteni Duse szeretője, költő és kalandor, pojáca és szabadcsapat-parancsnok, ebben-abban Duce, azaz Mussolini mestere.

Visszaköltöznek Pestre, majd a boldogtalan Bécsbe. Sem a tanácskormányról, sem Horthyról nincs nagy véleménnyel e tisztes polgári család. „A kommunisták szedett-vedett csirkefogókból alakítottak kormányt”, de „Horthy serege is hasonszőrűekből állt”. A tengernagy „kissé ostoba, és túl ambiciózus” – jellemezték a felkapaszkodottat a fiumei tengerésztársak.

Mindenki várta „a mieinket”, akik majd rendbe hozzák ezt a szétszabott országot. Ám csak Miki egér jött meg, aki erkölcsi fölénye révén legyőzte a macskát a moziban. A hét nyomorban telt, szenvedéssel, de vasárnap este az amerikai filmben ránk borult védőn a hepiend. A remény, hogy majd minden jóra fordul...

(Lénárd Sándor: Családtörténeteim. Levelek fiaimhoz. Siklós Péter és Vajdovics Zsuzsanna fordításában. Tipotex Kiadó.)