Hetilap kereső

Erdélyi S. Gábor írása

Nagyon kényes és mégis vonzó feladatot vállalt az író, amikor egy klasszikus festményből kimetszette az alakokat, életre keltette, megmozgatta, ellátta névvel, lakcímmel, múlttal, drámával őket. A festmény fiktív teréből áttéve a regény fiktív terébe, térbeliből az időbelibe.

Valódi teremtő munka: történetet kerekíteni köréjük.

Vannak, akik valóságosan létező (mondjuk így: történelmi) személyek nevét, kurta sorsát kapták az írótól, s vannak, akiket csak a fantázia, a véletlen szült meg. A nagy macher, amely összeterelt itt a Grande Jatte-szigeten, e vasárnap délutáni órán tettest és áldozatot, rendőrt és katonát, kémet és anyukát, kürtöst és kitartottat, szép horgászlányt és csúnya csónakost.

A véletlen. Az, amely annak idején éppen a Szent Lajos király hídjára vitte a gyanútlanokat. Gondolunk rá olvasás közben persze, de áltatjuk magunkat: egy híd az leszakadhat, de egy sziget, amely mégiscsak a szárazföld egy darabja (tudjuk Hemingwaytől), az, ha éppen önállósította is magát, mégsem dőlhet össze. Holott...

A történet során aztán arról is elmorfondírozgathatunk: vajon minden képnek megvan-e, meglehet-e a maga regénye?

Seurat, az eredeti, posztimpresszionista festő színes pontocskákból foltozta össze a képét, s maga is szerepel az utolsó fejezetben, amint vásznát összetekerve menekül. Ezeket a pointillista pointokat használja aztán az irodalmi mű, s benne megtekinthető a kor lelke: az illékony pillanat, a plein air, a látványvilág. Divat, modor, illem, család, csalódás, csőd, szerelem és halál, kinek mi. Az egész szelaví.

A pointillista Seurat és a poénstiliszta Bolgár György (háziszerzőnk) egymásra találtak. Jó társaságban!

(Bolgár György: Vasárnap délután a Grande Jatte-szigeten. Athenaeum.)