Hetilap kereső

Erdélyi S. Gábor írása

Valaha a sajtó is más volt, az újság. A szenzáció a földön járt, a szakmai tisztességnek még előre köszöntek. Nemcsak a családirtás volt téma, de az is, hogy Hírlapíró Úr színházba ment, nyaralt, vagy épp belekeveredett-beleforgott egy külvárosi búcsúba.

Aztán ebből-abból, fontos és fontatlan dolgokból tárca született. Szép, pontos.

Nem csoda: szerzőjét magát is pontosan Szépnek hívták.

Itt van most ez a kötet, amely megjelent hajdan, az ántivilág előtti ántivilágban, még a háború előtt, 1913-ban.



Feltámad benne Köszönő Halász, aki mindenkinek köszönt, akit tisztelt, és mert mindenkit tisztelt, hát mindenkinek köszönt. Amúgy kórista volt az Operában, egyszer hugenotta a sor végén, másszor nibelung, megint másszor lázadó magyarként eresztett bele egy-egy hangot az előadásba. „Meghalt, és most ott áll a Kharón csónakára várakozók közt, és jobbra-balra köszönve szerényen tessékeli előre a nála érdemesebb halottakat.”

Szép Ernő érzékeny, nyitott és ironikus oda-vissza. Megáll a fiákerstandon. Látja: „A lovak elöl abrakoltak, hátul a legyek ellen gesztikuláltak.”

Impresszionálja az időjárás is: „A napfény nekifekszik a körút páratlan számú házsorának, a fáradt, sárga falak ragyognak, a napsugarak fölpofozzák az ablakokat, hogy szikrázik a szemük.”

Megáll a kecskeméti cigánysoron, ahol purdék fordítják nem éppen képes felüket a gyorsvonat felé, letolt nadrággal. „Vígan és szertelenül mulattok a vonaton, az urakon, az egész világon... A ti pártotokra állok, illetve guggolok.”

A kiváló kötetet, a „sajtóérzést” teljessé teszik a korabeli hirdetések. Reklámoztak itt, a béke utolsó esztendejében beszélőgépet, Guttmann-nadrágot, világítókályhát, sötétben is működő önborotvát. És a többit.

A rajzokat Vadász Miklós készítette az első kiadáshoz, a most megjelenthez pedig Tandori Dezső előszava csinál extra apetítust.

(Szép Ernő: Irkafirka. Eri Kiadó.)