Hetilap kereső

Erdélyi S. Gábor írása

Amikor készültek (eget ostromló világcsodának), nem rajongtak értük. Sem azok, akiknek irodáját, vendéglőjét, boltját szanálták, mert kellett a hely a 930 ezer négyzetmétert (!) elfoglaló irodáknak, sem az építészszakma kritikus képviselői.

Egy firenzei professzor szerint az épület „munkahelyként unalmas, és lehangoló körülményeket kínált”, „kopár és bárgyún gigantikus formái egyenesen kihívták maguk ellen a sorsot”. (Ne tekintsük mégse prófétának a nyilatkozót, nem az építészeti kritika nyomán hullottak porba a tornyok.)

A 414 méter magas épületek harminc éven át uralták Alsó-Manhattan panorámáját. (Tetejükről szép időben 75 kilométerre lehetett ellátni.) 1966-ban kezdték őket építeni, 1972-re elkészült az északi szárny, egy év múlva a déli is. Az ünnepélyes átadásra 1973 nyarán került sor. A 110 emeleten 43 ezer ablak, 104 lift, s alatta is egy város (parkoló, áruház, metrómegálló, vasútállomás). A tíz emelet magas előcsarnok különleges nyitottságot teremtett, a Télikert hajlítottfém szerkezete, üvegteste, pálmáinak sora elegáns ellenpontot hozott a WTC hasábjainak tövében.

A tragédia után egy ott parkoló autó szélvédőjére hullott porba-hamuba írták: „2001. 09. 11. Sosem felejtünk.” Kár, hogy ezt a kiváló, roppantul impresszionáló kötetet csak a véletlen hozhatta utamba, hiszen nem nyomták újra a terrortámadás tizedik évfordulójára. Pedig a benne látható fotók, szövegek alighanem a legjobb magyar nyelvű dokumentumai a tragédiának, amely nem maradt az áldozatok magándrámája, sem egy város belügye, egy ország gondja, hanem közvetlen és távolabbi következményeiben is világpolitikai méretűvé növekedett. És jelképpé.

(World Trade Center. Éggel birkózó óriások. Írta Peter Skinner, fordította Rácz Péter. Gabó Kiadó.)