Hetilap kereső

Erdélyi S. Gábor írása

Húsz éve nincs fal a volt császári székhely, köztársasági főváros, hitlerájközpont, romváros és sziget kellős közepén. Nem volt Berlinhez kegyes a történelem. Amit a náci barbarizmus, az angol–amerikai repülők és a szovjet hadsereg ostroma meghagyott belőle, azt a politika kibelezte, majd bekebelezte, magához szorította a hirtelen kimúlt Német Demokratikus Köztársaság.

A huszas évek európai avantgárdjának, kabaréjának emlékeit eltisztogatta Goebbels párttárs és csapata. A keleti fertályon a fordulat után a néptársak csisztogattak tovább. Ezért tán, hogy Berlin nem tűnt túl hívogatónak.

Mégis: az oldódó szocializmusban számos magyar művész élhetett Nyugat-Berlinben a Német Akadémiai Csereszolgálat (DAAD) jóvoltából. Többnyire ösztöndíjasként, szabad levegőt szívni, alkotni. S Keletre is elvetődött az ember, legalább átnézni a falon...

Ez a kötet magyar írók emlékbedekkere: Dalos, Darvasi, Esterházy, Kertész, Konrád, Mészöly, Nádas, Parti Nagy, Petri és mások vallomásai a város iránt, amely fogadta s befogadta őket. (Megannyi saját Berlin-rajz, belső Berlin-élmény.)

„Nincs még egy város Európában, ahol ennyire intenzíven érzékelhető a jelen s a hozzá vezető út” – írja Kertész. „Nyugat-Berlin nem főváros, hanem randevúváros, ahol össze szoktunk jönni – állítja Konrád. – Itt nem kell másnak lenned, mint amilyen vagy.”

„Lehet itt élni” – állapította meg Petri is, az örök elégedetlen.

„Berlin a hihetetlen Európa maga” – írja Kukorelly Endre az újjászületett, színes és eleven nagyvárosról. „Falai közt elismered: európai fattyú vagy” – kesereg idegenségén Végel László, „az európai indián”. – Barbárnak érzed magad előttük, szégyelled vérszagú történelmed, a sok gyűlölködést, amelyben felnőttél.”

„Mintha Berlin valami különleges mágnes volna...” – értelmezi a szereteteket szívesen Ilma Rakusa, az előszó írója.

Nincs már fal, nincs már másik!

(„Berlin, drágám. Csukja be, kérem, a szemét.” Magyar írók Berlinről. Magvető Kiadó.)