Hetilap kereső

Nádas Sándor írása

Az volt a tervem a hétvégén, hogy becsatlakozom az egész országot megmozgató zártintézet-látogatásba. (Van ennek szebb neve is, de a lényeg mégiscsak ez: olyan terekbe juthatunk be, ahová máskor nem. Vagy ha igen, nem így. Vagy ha így, akkor is van benne valami csavar – idegenvezetés, ismerősvezetés, pogi.)

Minthogy az Andrássy út egyébként is le volt zárva (mikor nincs, azt mondják meg!), gondoltam, arrafelé próbálok szerencsét.

De aztán hamar kiderült, sok-sok ezren gondolkodtak éppen úgy, mint én. (Jó dolog ám benne lenni a fősodorban.)

Úgyhogy a szervezett sétáknak ezúttal nyakát szegte a tömeg. A Divatcsarnok – bocs, Párisi Nagyáruház – bejáratánál például szombat délben közölték, hogy vasárnap estig betelt a látogatócsoportok létszáma, de hogy bárhol is jelentkezni kellene, arról nem esett szó.

Bánatomban már-már visszavonultam volna, amikor egy könyvesbolt kirakatában megláttam egy frissen megjelent könyvet (Budapesti Kultúrtörténeti séták I. Andrássy út), amelyet mintha az én kedvemért adott volna ki a Fekete Sas Kiadó. Nem volt más dolgom, mint leülni egy padra a Liszt Ferenc téren, és máris indulhattak a virtuális séták a hajdani Sugárúton és környékén.

A kis könyv, amely afféle kultúrtörténeti guide, játékos útikönyv és művelődéstörténeti esszék keveréke – külalakjában is efféle, valahol a bedekker és a históriai munka között, elegáns, képgazdag, mégis könnyen olvasható, zsebre vágható –, jókedvűen cikázik az Andrássy út és környéke híres és hírhedt házai között.

Van fejezet, amelyben inkább az épületről van szó (például a Divatcsarnok esetében – úgyhogy tényleg végigjárhattam anélkül, hogy sorban álltam volna), van, hogy híres lakójáról (József Attiláról, Koestler Artúrról, Jókairól például). Van, hogy eddig jól ismert tényeket kapunk új köntösben, de van, hogy mindeddig homályban maradt ismeretekre is fény derül.

Mindenesetre pompásan szórakozunk olvastán.