Új helyszíneket kell keresni Varnus Xavér márciusi felvidéki koncertsorozatának, mert a pozsonyi érseki hivatal nem engedélyezte, hogy az orgonaművész a pozsonyi Szent Márton dómban, ismertebb nevén a koronázótemplomban tartsa meg az ott tervezett koncertet – közölte kedden az MTI-vel a koncertsorozat produkciós munkatársa, Héger Rudolf.
A Bachtól Vangelisig nevet viselő hangversenysorozatra, amelynek Balogh Csaba szlovákiai magyar nagykövet a fővédnöke, az eredeti tervek szerint a révkomáromi Szent András templomban, a pozsonyi dómban és az ipolysági Nagyboldogasszony templomban került volna sor.
„Tibor Hajdú, a pozsonyi érseki hivatal szóvivője tegnap felhívott és közölte, hogy a pozsonyi Szent Márton székesegyházban mégsem lehet megrendezni a koncertet” – mondta el az esettel kapcsolatban az MTI-nek Héger Rudolf. Hozzátette: Hajdú nem hozott fel valós indokokat, csak arra hivatkozott, hogy szerinte Xavér nem is olyan nagy művész és a magánéletére tett megjegyzéseket.
A produkciós menedzser szerint az érseki hivatal álláspontja gyenge lábakon áll, annál is inkább mert Varnus Xavér a múltban már fellépett szlovákiai templomban. „Szerintem csak az állhat a háttérben, hogy közelednek a választások és egyesek nem akarják, hogy itt magyar művész lépjen fel” – mondta Héger Rudolf. Hozzátette: a helyszínek sorából először csak a pozsonyi dómot kellett kihúzni, de ma tudomására jutott, hogy a hivatalból a másik két templomba is „odaszóltak”.
„A másik két helyszín egyikén ugyan biztosított a helyi tiszteletes, hogy ott megtarthatjuk a fellépést, de a biztonság kedvéért új helyszíneket keresünk mind a három hangversenynek” – jegyezte meg Héger. Az orgonaművész fellépéseinek új helyszínéről még folynak a tárgyalások, de Révkomárom esetében a helyi református templom, Ipolyságon pedig a zsinagóga épülete került szóba.
A fellépések időpontjai változatlanok maradnak, a helyszínekről pedig a jegyelővételi irodákban és a médián keresztül tájékoztatnak majd a szervezők.
HozzászólásokÖsszesen: 21 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Nyugi Imhotep!
A vallás tagadók között is pont annyi agyalágyult van, mint a hívők között.
Sajnos a primitívség univerzális és sok formája van.
A kor haladtával mi sem leszünk mentesek tőle.
Ennyi idióta papot!!!!!!!!!! De jó hogy nem vagyok hívő!
Elsoistvan ,
itt arrol van szo ha en eskuvoi bulit akarok tartani akkor ne a takaritonotol
kerjem el a nagytermet , mert esetleg el fog maradni a lagzi.
A magyar rendezoktol nagy butasag volt ez az egesz , felteve ha a hir igaz.
Ma mar ezt is feltetelezni kell..
Ehez Xaver muvesz urnak nam sok koze van a szervezok hozzaerteset (vagy nem) dicseri.
Na, hülyeségért nem kell a szomszédba menni az érsekeknek(sem).
@ tibby #16
lejjebb voltam bátor hasonlókat feltételezni, és ha igaz a Kossuth rádió információja, akkor tényleg légy papírra ugrik minden ideges nacionalista meg homofób meleg ellenes harcos ...
magán véleményem továbbra is, nekem nem szimpatikus Xavér művész úr.
Most mondta a Kossuth radio , hogy elfelejtettek engedelyt kerni a puspoki hivataltol.
A plakatokrol szereztek tudomast a koncertrol amit a magyar fel elismert.
Igy van ez amikor a takaritonotol akarjuk megtudni , hogy a tanacsterem szabad e.
Mint kiderult csak a helyi paptol kertek engedelyt , nem a puspoki hivataltol.
Ha ez igy van akkor ez a hiradas is enyhen szolva elhamarkodott volt
Valóban! El kellene már tüntetni Dávidot is a firenzei városháza elől meg Toszkánában azt a sok ócska márványszobrát is Michelangelonak; meg levakarni a Sixtusi Kápolna mennyezetfreskóit. Nem is értem, hogyan engedhették annak idején, hogy egy "ilyen" ember csinálja meg azokat.
Püspök ur keresztyén, vagy keresztény?
Ilyen látás móddal?
önmagáról állitja ki a jellem rajzát.....
Legalább olyan soviniszta hozzáállás, mint nálunk a Jobbik-é!
Nehogy már egy magyar művész orgonáljon az "ősi" szlovák falak között!Meg még buzi is?!!
Mégiscsak igaz, hogy a teremtő az ostoba, rosszindulatú, kicsinyes embereket igazságosan osztotta el, tényleg jutott belőlük mindenhova.
Ja és a keresztényi szeretetről már ne is beszéljük...
"Leszóltak fentről, hogy egy magyar buzi ne jöjjön hozzánk orgonálni".
Ezt nevezem!
Ahogy olvastam a cikket, nekem nem feltétlenül először a magyarellenes kártya jutott eszembe.
Viszont inkább az egyház hazúg és képmutató hozzáállása a homoszexualitáshoz.
A bort iszik és vizet prédikál itt nagyon találó,mivel az egyház hivatalosan elítéli a homoszexualitást,de saját belső köreiben...(az itteni rész nem tűrné a nyomdafestéket)...
A magyar kártya csak másodlagos ebben talán.
És a közép-európai nacionalizmusok tükrei egymásnak.Mindenhol és főleg választások előtt meg kell mutatniuk a politikusoknak, hogy ki a nagyobb szlovák, magyar, román vagy szerb...Ha nincs kenyér, akkor legyen már valakit gyűlölni alapon.
Shon 168: Őszintén szólva engem nem érdekel, hogy ki homoszexuális és ki nem. Felnőtt emberek között ez magánügy. De az már sokkal inkább, hogy ki pedofil és ki nem. És például az is, hogy lassan másfél év után hol tart az agyonhallgatott Mayer Mihály ügy,
Cave2012-02-22 10:42:08 #7
A homo szekszualitásról meg pont az egyház gyarló szolgái ne nyilatkozzanak oly elitélően!
A homokos papokrol meselhetne egy par tortenetet a romai egyhaz. Akar tobb kulonbozo orszagbol csokorba szedve. Alsagos banda. Nemhiaba nincs mar sok tekintelyuk.
Csaba_Agardy2012-02-22 10:59:16 #8
Csak eppen a szlovakok nem kampanyolnak szinte minden oket korulvevo orszagban a szavazatokert es nem probaljak az adott orszag belpolitikajat befolyasolni. Ez itt az ordito kulonbseg.
Mondhat bárki bármit, de a szlovák nacionalizmusnál nincs korlátoltabb Kelet-Közép Európában. És mégsem foglalkozik velük senki.
Ha belegondolok, hogy a katolikus egyház kedvéért pl. még a vatikáni szerzősdét is módosíttatná Semjén Zsolt az adó csökkenés okán, ha ők fognak erkölcstant oktatni az iskolákban, akkor ríva fakadok.
Elsősorban a templomi orgonák azok amelyeknek remek a hangzása, a helyszin predesztinál a zömében egyházi zene interpretálására. Valóban az orgona művek nagyobb része szakrális művek, hiszen Bach nem igazán komponálhatott volna jazz, vagy beat zenét.
A homo szekszualitásról meg pont az egyház gyarló szolgái ne nyilatkozzanak oly elitélően!
elsőIstván: bocs, de ezek féligazságok. Ha utánanéz: Bazilika, Belvárosi Templom, Mátyás templom, Szentendre, stb. vannak belépőjegyes, belépőjegyes de jótékonysági, és ingyenes koncertek, amelynek programjában éppúgy megtalálható az egyházi zene, a klasszikus, de nem egyházi, mint a modernebb.
Megjegyzem pl. a Bazilikában május 2-án a Jan Garbarek Group - kíváló jazz-zenészek- tart koncertet, ami belépőjegyes, míg például ugyanott tartott Mága Zoltán jótékonysági koncerteket klasszikus zeneszerzők egyházi és nem egyházi zenéiből.
A dologból nem utólag lett ügy, ha valaki leköt egy hangversenyt persze nem biztos hogy rögtön egyeztetik a programot, de a fellépő művész személye ugye nem lehet kétséges...
A magyar orgonaművészek egy -kisebb- része egyházi személy, a többi nem, ld. pld: http://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_orgonist%C3%A1k_list%C3%A1ja
felfeudalis kelet-europa. Fentrol leszoltak hogy ne... nem ismeros? Nalunk ugyanez a lemez.
Ez tényleg kellemetlen. Jobb lett volna az illetékesnek szerződés előtt megegyezni, művekről, előadó művész személyéről, költségekről, belépő jegyekről? /templomi koncertek többsége ingyenes, legfeljebb önkéntes templomi adományra kérnek hozzájárulást a közönségtől/
Így, hogy utólag lett belőle ügy, ez már kínos, rögtön bele lehet érteni a magyar-szlovák feszültséget, miközben talán egészen más van a háttérbe. De most már egyik félnek sem érdeke előállni az eredendő okkal.
Egyéb iránt nekem sem szimpatikus Xavér sztár alűrje, klasszikus zenészek között nem szokás, inkább csak énekeseknél, az orgona művészet meg a keresztény templomi kultúra része, művek 95%-a egyházi, az orgona művészek többsége egyházi személyiség is egyben.
Lehet orgona koncertet adni koncert termekben is, ott nagyobb szabadság adódik minden szempontból.
Felháborító, buta, primitív lépés. Bizonyos szlovák politikai erőknek állandóan szükségük van ellenségképre, hasonlóan bizonyos magyar politikai erőkhöz.
Ha a homoszexualitással lenne gondjuk, nyilván nem tanítanák Verlaine-t és Rimbaud-t, Szappho-t, Leonardo da Vincit, stb.
Szóval marad az, hogy magyar....
És talán nekünk sem kellene provoákálnunk őket (ld. Martonyi első kifutása...)
Csuhásoktól mit várhat az ember? Ez a pozsonyi érsek ezzel akar bevonulni a történelemkönyvekbe? Nem fog!