Hetilap kereső

Jolsvai András írása

Nagykőrösnek régóta tartoztam ezzel.

Jártam ott, sok év előtt, az ősök lábnyomát kutatva – és meglelve – de akkor az egész napot elvitte a régi anyakönyvek lapozgatása a parókián meg a temetői séta. Így aztán a múzeum elmaradt: pedig híres, sőt hírös (jó, de akkor Nagykőris!) múzeum az, már csak az Arany János okán is. Úgyhogy most elhatároztam, a hétvégén, a műemléki világnap keretében lerovom e régi tartozásomat. (Ha már a mondott világnap szóba került, hadd jegyezzem meg, hogy idén feltűnően szerény volt az ajánlati felhozatal: mintha a részvevők nem tudnák igazán, mit kezdjenek ezzel a dologgal. A kiállítóhelyek többségében egyszerűen leengedik a jegyárakat – erről a helyi pénztáros jobbára nem is tud – és kész: pedig ennek akkor volna értelme, ha érdekességeket, unikális dolgokat is kínálnának kizárólag erre a napra. Attól ünnep az ünnep, hogy más, mint a többi nap.)



A nagykőrösi múzeum az egykori huszárlaktanya maradékában kapott helyet (híres laktanya az, ott tanyáztak negyvennyolcban a Lenkei-huszárok is), és gondosan felépített helytörténeti tárlata az őskortól a rendszerváltásig tekinti át az egykor szebb napokat látott mezőváros történetét. A kiállítási tárlók mintegy felét Arany János kapta és méltán: bár csak néhány évet élt Nagykörösön, itt írta legfontosabb művei egy részét. A város tehát jelentős nyomott hagyott az aranyi életműben, méltán lehet hát büszke erre a kapcsolatra: a múzeum számos olyan relikviával, kézirattal is büszkélkedhet, amelyek valóban párjukat ritkítják.

A helytörténeti anyag főleg a török időkre vonatkozóan (khász város volt, kiemelt jelentőséggel) és a céhes ipar bemutatásában gazdag. A huszadik század erősen elnagyolt, és az is látszik, hogy kilencven után nem volt pénz a teljes átrendezésre. Az anyag maradt, legfeljebb bekerült néhány új magyarázó szöveg, és a sárgaréz keretről valaki levakarta a felszabadulás szót.

Ezen azért még dolgoznék.