Hetilap kereső

Jolsvai András írása

Ha példát akarnék hozni arra, hogyan lehet elegáns, szép, gondolatgazdag kamarakiállítást építeni voltaképpen nagyon kevés anyagból, akkor ezt a tárlatot említeném, ott az Óbudai Múzeumban, a Fő téri Zichy-kastélyban. A kiállítás a Lengyel hercegnő – magyar királyné címet viseli, és – elsősorban – Anjou Károly Róbert negyedik feleségének, a lengyel származású Erzsébetnek (akinek persze egy kis Árpád-házi vér is folyt az ereiben, miként a korabeli uralkodócsaládok mindegyikének) állít emléket. Ő volt Nagy Lajos édesanyja is, s mint ilyen évtizedekig komoly beleszólása volt az államügyekbe. (Merthogy férje halála után – a szokásjoggal ellentétben – nem vonult kolostorba, hanem nagyon is világi életet élt, nemegyszer maga vállalt bonyolult diplomáciai küldetéseket fiai érdekében.) A kortársak keménykezű, határozott, szigorú asszonynak tartották, nemigen szerették (és akkor még ott van a Zách Klára-történet, amelyben minden bizonytalan, még a négy ujj is, csak a vérbosszú biztos – na, meg az Arany-ballada), bár a történettudomány mára inkább kultúrapártoló tevékenységére teszi a hangsúlyt.

Akárhogy is, az óbudaiak keresve sem találhattak volna jobb kiállítástémát. Az évszázados falak (amelyek sok tekintetben nehezítik a tárlatépítést) most segítették az ötlet kibontását. Mintha a Nagy Lajos által kettészelt Óbudán lennénk, a káptalani és királynéi város határán: régi kövek, apró tárgyak, térképek segítik az eligazodást. Meg egy díszes családfa, Anjou-liliom és egy tortarecept a 14. századból.

Úgy jó a egész, ahogy van.