Hetilap kereső

Sipos Balázs írása

Palya Bea figyelemre méltó lemezt készített. Sőt: ha nem tűnik túlzásnak vagy kissé erőteljesnek-erőltetettnek, inkább azt mondanám, hogy igen figyelemreméltót.

Gryllus Samuval, illetve zenésztársaikkal arra vállalkoztak, hogy a 20. század második felének populáris, funkcionális dalaiból világzenei válogatást, egyveleget készítsenek. Így lett bollywoodi stílusú az Én nem akarok mindenáron férjhez menni, cigánypergetős az Utánunk a vízözön, Gyimesből való a My love is your love, vagy latinos balkáni a Baba, amely korábban Mary Zsuzsitól volt ismerős (esetleg Hofi Géza táncdalfesztivál-paródiájából).

Sok-sok új dal született így, amelyek a giccses, az ironikus, a magával ragadó és a szép máskor és máshol nem létező közös halmazába illenek. Most már például csudás, egyszerre balladisztikus, szenvedélyes és humoros népdal (is) a Nem leszek a játékszered. Ám mielőtt összetettségük és stíluskeveredésükben is harmonikus voltuk miatt némelyikről azt állítanám, hogy olyanok, mintha Mahler popdalai lennének, azaz mielőtt túlozni kezdenék, azelőtt a következő alkalomra nem ajánlanám a rockoperás megoldásokat, és olyasmit is mondanék, hogy természetesen nem minden sikerült egyformán. Mivel nem tudták igazán sajátossá téve megváltoztatni, magamban még mindig Gallay Elsie hangján hallom azt, hogy „Az élet megy tovább, meggyógyít az idő, majd megpróbálok nálad nélkül élni...”. Ellentétben más dalokkal, amelyek új verziói régi zenei emlékeket nyomtak és tüntettek el. Pontosan úgy, mint Peter Heidrich Happy Birthday variációk című kompozíciója a Kremerata Baltica hasonló feliratú lemezéről. Amióta hallottam utolsó tételét, a Happy Birthday nekem egy csárdás a sok közül, amelyre még Jávor Pál is kacagva vigadhatott volna.

(Én leszek a játékszered. Sony.)