Hetilap kereső

Erdélyi S. Gábor írása

Most már persze, a halálhír után másképpen olvassuk az utolsó kötetet, visszafelé, a búcsúzás felől. Keressük az előzményeket, a jeleket, a testamentumot.

Popper Péter sosem idegenkedett a végső, nagy kérdésekre való rákérdezésektől, de nem volt hajlandó elérzékenyülni. Racionalista maradt a (keleti) transzcendens élmények után is. Élet-halál kérdésekben ugyancsak ironikus, frivolan tragikus a felfogása. Értelmiségi ő a maga tágas, többrétegű kultúrköreiben, kétkedő poéta a sivatagban.

Izashan alakjában tán alteregóját formázta s tette e könyv hősévé, aki szerint a legaljasabb merénylet egy élő ellen a halál. Amikor a Kreátor megöli a kreatúrát.

De hát van-e létezés a halál után? Hihetünk-e a lélekvándorlásban, ha hitünk szerint lélek sincs? Lehet-e, hogy az ember gondolatai, érzései, cselekedetei mint energiakvantumok megmaradnak, akár újra is testesülhetnek? És hogy ez ugyanazt a testet jelenti-e? Ki tudja? „Vajon a következő esti gyertyaláng ugyanaz-e, mint amit reggel elfújtunk? Hisz a csésze, az olaj, a kanóc – mind ugyanaz.”

Vallástalan, de hívő emberként, szabadgondolkodóként efféléket kérdez Izashan, aki szerint felháborítóan igazságtalan az a tétel, hogy az arasznyi földi életért végtelen sokáig tartó tüzekben kellene az embernek égnie.

„Csak tisztességes embernek szabadna megengedni, hogy ateista legyen. Mert ő a paradicsomi jutalmakról mond le. A gazember mindig szívesen istentagadó, mert ő a büntetésektől, a pokol tüzétől menekül” – mondja Diderot.

Izashan óv minket, hogy higgyünk az emberek alkotta istenképekben, az égi hierarchiában, a misztikus rítusokban, s ezenközben ne higgyünk az emberben, aki vagyunk.

Az európai ember drámai lény, aki szakadatlan küzdelmekben korrigálja önmagát. Szabad, mert szabadon választ, tetteit ítélet, jutalom, büntetés nem követi. A következmények csupán okságiak. Beláthatók. Ha nem is mindig könnyen megítélhetők.

(Popper Péter: Sárkányok barlangja. Saxum Kiadó.)