Hetilap kereső

Erdélyi S. Gábor írása

1849 tavaszán, Texas és Mexikó határvidékén, árvák és gyilkosok közt gyorsul fel a gyerek története. Amikor találkozik a bíróval, akiről az általa liliomtiprással és kecskehágással megvádolt tiszteletes azt mondja: ez az ördög maga!

Ekkor és errefelé a világ ridegtartásban működik. Ki vagy csapva a veszélyes semmibe, eszel, ha találsz, iszol, ha lelsz. Élsz, ha elébb lősz. Az ölés természetes. Nem indulatból, nem is reflexíve, hanem magától értetődően. A pszichopátia automatizmusai szerint.

Errefelé ekkoriban az emberek még minden humán vonástól mentes ragadozók. Skalpvadászok. Amerikaiak, mexikóiak, indiánok, niggerek. Ha el akartál bújni egy csendes éjszakára, legjobb, ha a lemészároltak hullái közé heveredtél, bele a vérbe. Hacsak nem jöttek a hőseinkhez hasonló rablók, fejbőrnyúzók. Akik emberi fülekből hordtak skapulárét, kitört aranyfogakat zacskóban, övükön bűzös skalpfüzért.

A démoni bíró az egyetlen tudatos cselekvő, aki leltároz, leír, lerajzol, följegyez. Nem a tudásért, hanem a birtokbavételért. Hogy ráüsse a világ jelenségeire a „láttam!” mefisztói pecsétjét. Allegorikus alak. Mindent túlél. Talán tényleg maga az ördög. Aki a gyereket is elpusztítja, a nagy záró, orgiasztikus (halál)táncfinálé után a budiban egyetlen gonosz szorítással.

Roppant érzéki a stílus, erősek a látomások. Az egybeúszó leírások a sivatagi világ fata morganáiként jelennek meg.

Fürdik is bennük a szerző. (Akivel egyébként a Cohen testvérek Nem vénnek való vidék című filmjének nem gyengéd írójaként ismerkedhettünk meg.) Az indázó, barokkos benyomást a sok hasonlat és sok feltételes mód adja: a szokatlanul számos „mint” és „mintha” mögül göndörödnek elő a szuggesztív hasonlatok és a feltételes, látomásos mondatok. A világ rémisztő és halott, a stílus gyönyörűséges és él.

Bart István fordítása remek.

(Cormac McCarthy: Véres délkörök, avagy vörös alkony a nyugati égen. Magvető Kiadó.)