Meghalt az elnök - ezzel a címmel jelent meg a héten Pierre Maraval francia író legújabb regénye, amely borítóján az egyik legolvasottabb politikai magazin, a L'Express címlapját idézi: Nicolas Sarkozy fotója felett azonban a magazin neve helyett a gyorshír felirat olvasható, alatta pedig az, hogy Franciaország sokkos állapotban.
A 327 oldalas regény - amelynek szereplői létező személyek, de a történet természetesen fikció - 2010. július 17-én, Nicolas Sarkozy hirtelen halálával kezdődik: a francia államfő délután 1 órakor agyvérzésben életét veszti, miután egy jót teniszezett feleségével, Carlával.
A Le Nouvel Observateur című hetilap ismertetése szerint az olvasót ezt követően teljesen magával ragadja a
"lefejezett francia politikai élet forgószele": az elnöki hivatal vezetője, Claude Guéant egy ideig megpróbálja visszatartani az információt, hogy időt nyerjen, de az Europe 1 kereskedelmi rádió bemondja a hírt. A világ megdöbben. Barack Obama amerikai elnököt az éjszaka közepén felébresztik, a francia kormányfőt, Francois Fillont autóversenyzés közben értesítik a tragédiáról, a legelegánsabb párizsi előváros, Neuilly nyugdíjas otthonának lakói pedig értetlenül nézik, amint az államfő politikai ambíciókat ápoló fia, Jean Sarkozy elrohan a náluk tett látogatás közben. A Concorde téren eközben spontán gyülekezni kezd a tömeg.
Maraval több szálon futó regényében
politikai összeesküvések keverednek a francia köztelevízió által cenzúrázott videók történeteivel, miközben egy terrorista csoport egy párizsi merénylet előkészítésére próbálja kihasználni a kialakult káoszt.
A köztársasági elnökséget ideiglenesen betöltő szenátusi elnök, Gérard Larcher teljesíteni tudja-e feladatát? Milyen
kalapot viseljen Carla Bruni a nemzeti gyászszertartáson? A miniszterelnöknek sikerül-e kijátszania az elnöki hivatal vezetőjének mesterkedéseit? Be kell-e balzsamozni az elnök testét? A pápa vajon részt vesz-e a temetésen? Lehet-e augusztusban, a nyári vakáció közepén elnökválasztást tartani? Ezeket a kérdéseket feszegeti Maraval fikciós művében.
A baloldali hetilap nem kíván a történet politikai elemzésével foglalkozni, csak annyit jegyez meg, hogy a jó ritmusú regény ideális nyári olvasmány a strandon.
HozzászólásokÖsszesen: 1 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Google tárolt? ;-P
"
Hozzászólások: 1 db
A legrégebbi hozzászólásokat szeretném legelöl látni
Legyen Ön a következő, ossza meg velünk véleményét!
Don Calo
2010-07-04 18:30:39 #1
Beolvasott hírke lett ez is ma délután, itt:
Tags, Google falle: " MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, Google falle: " MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva,
"Bé" már szinte botrányosan pöszítget el SZ Z stb. hangzókat, RACCSOLGAT közben, affektál - azt már régóta. Néhány hete, hónapja úgy nyökög, mint a Botka a műsorismertetése közben! :-P
Ezért "üldözöm", már rég nem 'más okból'!
1"