Hetilap kereső

Jolsvai András írása

„Aki a hidakat szereti, rossz ember nem lehet”, tartja a mondás, amióta Fejér Gábor arra adta a kameráját, hogy megmutassa nekünk, pestieknek, semmit sem tudunk a hídjainkról. Mi, akik naponta látjuk őket, járunk rajtuk, vagy álldogálunk, araszolunk a csúcsforgalomban, mi, akiknek a könyökünkön jönnek ki, mi, akik sokáig azt hittük, semmi újat nem lehet mondani róluk. Fejér Gábor folyamatosan bizonyítja, mennyire nem így van. Hogy mennyire nem ismerjük igazán a dunai hidakat, hogy mennyire nem olyanok, amilyennek hisszük őket, és hogy mennyire nem az az egész történet, aminek látszik. Amióta a Fejér Gábor mutatja meg nekünk (van annak lassan két évtizede is), milyenek a hídjaink igazán, magunk is másképp nézzük őket.

Meg persze a Fejér Gábor vonatkozó fotográfiáit.

Volt módunk elmélyülni bennük nemegyszer, album is jelent meg e tárgyban (ejtettünk róla szót a maga idejében), falakon is feltűntek, de most, hogy újra láthatóak a Balassi Intézetben, most is szolgálnak sok újdonsággal. A hangsúly mindig máshová kerül, a ritmus megváltozik kicsit, egy-egy rejtélyes részletre fény derül. Nemcsak Fejér nem tudja megunni a hidakat, mi sem tudjuk megunni a fejéri ábrázolást. Így aztán mindenki jól jár.

A jelen kiállítást a kortárs fotográfus, Szigeti Tamás nyitotta meg többek között e szavakkal: „Normális esetben néhány másodpercet töltünk csupán a hidakon. Gábor lassított, megállt, és felajánlotta barátságát a hidaknak. És a hidak befogadták.”

Aki megnézi a képeket, érteni fogja, mennyire így van ez.