A Kossuth-díjas író új regényét – Feleségverseny – ezen a héten mutatják be. Nemcsak a művéről kérdeztük, hanem az őt és még három rangos írónkat – Esterházy Pétert, Kertész Imrét, Nádas Pétert – ért alantas jobboldali támadásról is. SÁNDOR ZSUZSANNA interjúját a csütörtökön megjelenő 168 Órában olvashatják végig.
– A többieket a magyarságtól idegeneknek minősítették, kifejezett magyarellenességgel csak engem vádoltak – meséli a történteket Spiró György a 168 Óra legújabb számában.
Elbeszéléséből kiderül: már 1986-ban kiátkozták a magyar irodalomból. az egész egy verssel kezdődött. – Abban a versben nem a magyarokról, hanem egy mentálisan pontosan körülhatárolt társaságról beszélek: „dúltkeblű, mélymagyar, fűzfapoéta, fűzfarajongó” – más szóval ők a megélhetési magyarkodók. Babits rájuk használta a „festett vérzést”, de hiába van ez így, ha egyesek másképp akarják olvasni, illetve ha nem képesek azt olvasni, ami oda van írva – mondta lapunknak a költő, aki hosszasan mesél a magyar irodalom párt- és ideológiafüggőségéről. – Az utóbbi két évtizedben egyébként a baloldalt nem láttam feltűnni Magyarországon - teszi hozzá végül.
Új könyvével kapcsolatban számos furcsaságot vél felfedezni. – Bevallottan fikció, merő fantáziajáték, nem tehetek arról, ha a valóság néha utoléri az írói képzeletet. A történetben arról is szó van, hogy a hazai vízkészletet eladják a németeknek. Amikor ezt kitaláltam, az ötletnek nem volt semmi alapja. A napokban elképedve olvastam egy napilapban: „Az ország ivóvízkészletének eladási terve vitát vált ki.” Most majd képesek, és azt mondják: nekem ezt előre megsúgták, sőt én javasoltam.
A teljes interjút a költővel a csütörtökön megjelenő 168 Órában olvashatják végig.
HozzászólásokÖsszesen: 16 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Ps.: Tudomásom szerint az érettségizők nagy része Spirót választotta.
Kedves bugyuri! Nem szeretnék bunkó lenni, de nincs igazad, sőt.
Attól, hogy te nem tudtad Eszterházy-t végigolvasni (megjegyzem, én sem), attól még ő az egyik legsikeresebb magyar író. És lehet hőbörögni, hogy ennek mi az oka, attól még tény. Hasonló a helyzet Spiróval, nem csak annak az egy versánek a "szerkesztett" verzióját kellene ismerni, akkor akár komolyan is venném a tömeg véleményét. Mert igaz, hogy nem a tízmillió analfabéta országa vagyunk, de azért nem is a tízmillió irodalmáré...
A másik megjegyzésed, miszerint "Majd ha a klasszikusainkat megismerte, az után,azt olvashat amit akar,csak akkor már nem fog akarni akármit..." egyfelől igaz, de csak részben. Tehát ha az embernek van egy irodalmi műveltsége ÉS élvezi is, amit olvasott, akkor tartani fog egy szintet. Én azért még emlékszem, hogy középsuliban voltak olyan osztálytársaim, akik nem hogy nem szerették a klasszikusokat, de egész egyszerűen hidegrázást kaptak, ha BÁRMILYEN könyvet a kezükbe kellett venniük. Szóval ez nem (csak) az "előéletén" múlik.
(És mielőtt felhoznád, igen, olvasok Jókait, meg a magyar romantikusok közül elég sok mindenkit, meg hallgatok komoly zenét, bár tény és való, hogy nem a gimi óta folyamatosan, és nem kizárólag azt.)
Olyat meg ne játszunk már, hogy ahhoz, hogy egy költő/író elismert lehessen, legalább ötven éve halottnak kelljen lennie.
Na, jó hosszú lettem, bocsánat.
Sajnos nem tájékozódtam eléggé,tehát nem állítom, csak gyanítom, hogy a felháborodás oka nem az, hogy ezek az írók szerepelnek az érettségi tételek között, szerepeltek ott már vadabb témák is, hanem az, hogy csak ők, vagy túlnyomóan ők szerepeltek, a kortárs írók közül.
Azért arra kíváncsi lennék, hogy hányan választották Spirót az érettségizők közül.
janus,
szerintem teljesen igaza van mindenben, amit írt.
Lehet, hogy azért kapták a tanulók választható feladatnak Spirót, hogy önálló vélemény megalkotására képességüket bemutathassák egy korábban bizonyára nem elemzett mű alapján.
Azzal, hogy ez ilyen botrányt kavart, bizonyára felébresztette olyanokban is a kíváncsiságot az íróra, akik eddig nem figyeltek fel rá.
Akik kifogásolják, biztosan nem ezt akarták.
Szerintem a "magyarkodás" és a "zsidóskodás" abból a szempontból el is fogadható, hogy mindenki nyilvánvalóan arról ír, ami őt foglalkoztatja.
Ha mást is érdekel, akkor különböző sikereket el is érhet vele.("Kasszasiker", Nobel-díj, stb.)
Úgy gondolom, az a legfontosabb, hogy EMBERI legyen, ne emberellenes.
Számomra az is érdekes, hogy Radnóti az évforduló ellenére kimaradt az írásbeli feladatokból (nyilván a szóbeli tételek között mindenhol benne van).
Kedves davidoff, megvallom nekem is erőfeszítésembe kerül Wagnert hallgatni,pláne 4 órán keresztül,de van akinek ez élvezetet okoz,lelke rajta. Én megrekedtem Verdi,Puccini,Mozart,stb.szintjén.Sajnos nem egészen értem, hogy ironikusan gondolta e a Jókai pédát idehozni, vagy komolyan gondolta,ugyanis ezen klasszikusok számomra is "szent" és örökkévaló egyéniségei az irodalomnak,igenis kötelező eredetiben olvasni őket, még ha kiütést is kap tőle a tanuló. Majd ha a klasszikusainkat megismerte, az után,azt olvashat amit akar,csak akkor már nem fog akarni akármit, meg lesz egy alapműveltsége, aminél alább talán nem akar majd menni.Éppen ezért nem értem, hogyan lehet őket Spiróval, Eszterházyval,Kertész Imrével helyettesíteni az érettségi tételek között!
Tisztelt bugyuri! Ha megfeszülök sem tudok egy hangversenyt vagy egy Wagner operát végig hallgatni.Véleménye szerint ez a zeneirodalom nagyjai bűne vagy az én tanulatlanságomé?Ma a fiatalok döntő többsége hidegrázást kap,ha Jókait kell olvasnia.Megkockáztatom:képregények,zanzásított történetek,videók és TV akció filmek ismerete mint előzmény,talán nem elegendő.Nem baj,ha mást akarnak olvasni.De attól Jókait nem kell fikázni.Mert ő marad amíg olvasó magyar ember van a Földön:a nagy magyar mesemondó.Tisztelettel üdvözlöm.
Lehet, hogy nem tartozik szorosan e témához, de leírom, mit tapasztalatam. Az egyik - egyébként Fideszes vezetésű - önkormányzat nem akart engedélyezni egy tevékenységet. A "sértett" a barátain keresztül kapcsolatot talált a Fidesz vezetőihez - személy szerint az elnökhöz - aki "leszólt" és az ügy rögtön elintézésre került. Erre számíthatunk a jövőben és nemcsak az irodalomban. Éljen a demokrácia!
Spiró csak egyben tévedett, az ivóvízkészletünket nem a németek vásárolják fel, hiszen nekik erre nincs zsükségük, hanem Izrael teszi ezt.
Kefves janus, mióta a világ,meg két nap, mindég is a politika határozza meg,hogy ki az éppen "menő" író és ki nem és nem mindég az érdemeik szerint. Ha belegondol, hogy a mindenkori tanügyi,vagy kultuszminiszter dönti el, hogy merre van előre a fiatalság számára, akkor egyértelmű, hogy bizony, a politika határozza meg ezt is.
Kedves davidoff, teljesen világos, hogy más az értékrendszerünk, de azért természetesen lehet,sőt kell vitatkozni. Pl. az agyon magasztalt Eszterházytól,évekkel ezelőtt elolvastam egy nőkről szóló könyvet, még a címét sem tartottam érdemesnek megjegyezni. Annyi trágárságot, a nőkről annyi megalázó helyzetet,a nemi szervet nevén nevező mondatot, én még életemben nem olvastam,mint ott. Megvallom, nem okozott élvezetet a könyv, de megbirkóztam vele. Gondoltam, mindenki megbotolhat,a barátaim intelme ellenére, nekifogtam a "nagy" Harmonia...c. könyvének,hát,kifogott rajtam.Pedig tényleg nyitottan álltam a dolgok elé, szivesen megismertem volna az Eszterházy család szerteágazó tagjait, na de ezen az áron? És ez csak egy példa. Nekiszaladtam Konrád Gy. könyveinek, ott meg az öntömjénezés,ha mi zsidók nem lennénk, itt mindenki még a barlang falára írkálna címszó sugárzik. Na, nem sorolom.
Őszintén szolva nem vagyok járatos a magyar kortárs irodalomabn.
Spiró nevét is csak most hallottam,amikor a jobbik bedobta ezt a köztudatba.
Ezért nem is foglalok állást arról,amit ír.
Az viszont kifejezetten érdekes,hogy egy párt,vagy egy kis csoportosulás elkezd véleményt gyártani egy költői megnyílvánulásról.
Mi köze van a pártoknak ahhoz,hogy az érettségin mi van?
Mi köze ahhoz,hogy mit tanítanak?
Honnan veszik azt a bátorságot,hogy irókat vagy költőket minősítgetnek?
A XX század elején a két totális rendszer is így próbálta agyonnyomni a költészetet,hogy kijelölték,hogy melyik költő vagy iró elég nemzeti,vagy elég kommunista vagy elég nemzeti szoc.stb...
Mostmár megint a pártok fogják meghatározni,hogy milyen költészet elég nemzeti?
marothyl, ezt írta: "az internetezők közel fele nem szívesen látja őt a kortárs irodalomban" - nos, ezek valószínűleg EGY BIZONYOS honlap látogatói. Elképzelhető, hogy ők pl. a Magyar Hírlapot szívesebben olvassák, mint Spirót? Sőt, hogy Spirót egyáltalán nem olvastak még, de visszaszajkózzák Bíró Zoltán förmedvényét? Mert akkor eléggé irreleváns a véleményük, nem?
A Feleségverseny egyébként zseniális. Legalább akkora vitát fog gerjeszteni, mint az a bizonyos verse, de a könyv állításai kevésbé lesznek félreérthetők, annál jobban fog viszont fájni...
Tisztelt bugyuri,nem mondtam,hogy 10 millió analfabéta országa vagyunk,de a funkcuonális analfabéták ma már tekintélyes sereget képviselnek.Spiró világosan elmondta,hogy agyonidézett verse hogyan és miért készült,miről szólt.Meg lehet/ne/ ezt érteni, de ez nem illik a mindig felháborodottan ordítozók koreográfiájába.Ajánlom Spiró könyveit-mondjuk a Fogság-ot,szerintem letehetetlen regény.S emlékeztetek arra,hogy József Attilát kizárták az egyetemről és megkövezték a "Nincsen apám" verséért-s ma mégis József Attilát ismeri és ismeri el az utókor,s nem azokat akik nem győztek harcot hírdetni ellene.
Kedves davidoff,ne áltassa magát, az emberek pontosan értik azt, ami le van írva, esetleg ön nem akarja érteni,vagy nem hisz a szemének. Ne általánosítson, Magyarország nem a tizmillió analfabéta országa és ha az olvasó emberek valamit elutasítanak, akkor maga ne akarja megmagyarázni, hogy nam tudják mit utasítanak el. Ezt a műfajt már ismerjük.
Tisztelt marotyl,s mit gondol,ha tovább boncolgatja az arányokat?Mert én azt,hogy a Spirót elutasítók között jó nagy arányban vannak azok,akik egyetlen művét sem olvasták,akiknek bőven elég a pártkorifeusok véleménye.Igaza van Spirónak.Egyre terjed,hogy nem azt értik az emberek,ami le van írva,terjed a funkcionális analfabétaság is,meg aztán a szájukba adott véleményt ismételgetik igazságként.Majd kiderül kinek van igaza.Spiró véletlenül lett-e a magyar,-és ismert a világirodalomban,s az ellene háborút folytató Bíró és társai széljegyzetként bekerülnek-e?