Hetilap kereső

Jolsvai András írása

Vannak bizonyos kérdőjelek.

Az első, hogy miért szerepel Howard Lindsay és Russel Crouse a szerzők között A muzsika hangja aktuális műsorfüzetében. A második, hogy miért nem szerepel a magyar fordító.


Ha jól tudom, a világhírű musicalt Richard Rodgers és Oscar Hammerstein szerzette még az ötvenes években (a történetet pedig az élet írta: Von Trap valóságos osztrák úr volt, aki a hegyeken át menekült családjával Svájcba a nácik elől), és Howard Lindsay és Russel Crouse írta át filmre hatvanötben; aztán, ahogy már lenni szokott, a későbbi musicalváltozatba már visszaszüremkedett a film (Julie Andrews és Christopher Plummer kettősét ki tudná elfeledni!) néhány eleme is. Jó ideje játsszák magyar színpadokon, Bátki Mihály próza- és Fábri Péter versfordításaival. Minden jel arra mutat, hogy a Pannon Várszínház vendégelőadása a Városmajori Színpadon szintén ezekre a szerzőkre támaszkodik, de valami okból ezt homályban hagyja.

De vannak fontosabb kérdőjelek is.

Képzeljük el például, mi történik a Von Trap családdal, amikor lemegy a függöny. Mondjuk, hiánytalanul átérnek Svájcba. A családfő, aki otthon jómódú tengerész volt, itt legfeljebb kompkapitány lehet a Genfi-tavon. A jólét oda, szerény fizetés, hét gyerek, az még Svájcban sem fenékig tejfel. Az ifjú feleség nyilván saját gyereket is akar, s meglesz – vajon fogja-e úgy szeretni mostohacsemetéit, mint nevelőnő korában? Megannyi kérdés, az ember örül, komolyan, hogy ott lett vége, ahol. Ausztria a náciké, de Maria és új családja kiénekelte a sajtot a szájukból.

A muzsika hangja sziruphatáron tántorgó bombasiker: igazán nehéz lenne elrontani. Van benne apácazárda, árva gyerek (mindjárt fél hét! – megfejtés: hét félárva), szegény lány és gazdag katona, vannak gyönyörű tájak és nemzeti érzés, van benne három tuti sláger, azokat mindkét felvonásban eléneklik, hadd jegyezzük meg: tényleg csak a kutya hiányzik.

A Pannon Várszínház mindvégig lelkes társulata nem is rontotta el. Keveset tettek hozzá az elődök munkáihoz, de azt jól tették. Stefancsik Annamária jól megértette magát mindenkivel: a gyerekekkel, a jövendő- (később jelen-) belijével, a zenekarral, a közönséggel. Kellemes órákkal ajándékozva meg a major látogatóit.