Ismét megtekinthető Wally portréja a Leopold Múzeumban. A festmény kalandos sorsa ismert, írt róla eleget a sajtó, beleértve a Szervusz Ausztria honlapot is. Azt azonban már kevesebben tudják, ki is a hölgy, akiről Schiele a világhírű képet festette.

Ian Ehm
Elisabeth Leopold a vusszahelyezett kép előtt
A Walburga (Wally) Neuzil életéről fennmaradt kevés dokumentumot a
Bécsi Levéltár őrzi. Többek között három
lakcímbejelentőt 1913-ból, 1914-ből és 1917-ből. Az elsőt, az 1913-ban kelt bejelentőt Egon Schiele saját kezűleg töltötte ki. Címként közös lakhelyük szerepel:
Wien 13., Feldmühlgasse 3.
Wally Neuzil 1894. augusztus 19-én született Baden közelében, Tattendorfban. Ő maga bécsi évei alatt is az alsó-ausztriai Mödling kerületben lévő Sparbacht vallotta szűkebb pátriájának. Először
Gustav Klimt aktmodellje volt, majd 17 évesen megismerkedett Egon Schielével, akinek szintén modellt ült. Együtt költöztek Krumlauba (Česky Krumlov), ahonnan két évvel később visszatértek. Ekkor telepedtek le Bécsben, Hietzingben. Az 1914-es lakcímbejelentőben ő maga modellnek nevezi magát: a foglalkozásként feltüntetett
„Probierfräulein” az amerikai fogalom akkor divatba jött, ma már használaton kívüli német megfelelője. Schiele egy évvel korábban ugyanebbe a rovatba a „magánszemély” megjelölést írta.
1915-ben, Schiele és Adele Harms házasságkötése után a kapcsolat megszakadt: Wally szakított, a festő óhaja ellenére.

Önarckép lampionvirággal - a Wally új szomszédja
Az első világháborúban, 1917-ben Wally
segédápolónőként tevékenykedett, az I. számú hadikórházban. Ugyanebben az évben skarlátban hunyt el egy dalmáciai hadi kórházban.
A róla festett világhírű képet kis ünnepség keretében helyezték el 12 év után ismét a
Leopold Múzeumban, mégpedig Schiele önarcképe mellett. A múzeum ezen a napon este nyolcig nyitva tartott, a festményre kíváncsiak félárú jeggyel léphettek be.
A képet a náci időkben Lea Bondi-Járay galéristától zsarolták ki. A háború után hamis tulajdonosjelöléssel került az osztrák állam tulajdonába. Rudolf Leopold 1954-ben vásárolta meg, ettől kezdve gyűjteményének része. 1998-ban egy new yorki kiállítás kapcsán jelentkeztek a törvényes örökösök, akiktől 12 év jogi huzavona után végül 19 millió dollárért már Rudolf Leopold halála után vásárolta vissza a Leopold-alapítvány. Az összeg
További cikkeket olvashat Ausztriáról a
Szervusz Ausztria honlapon
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!