Hetilap kereső

Jolsvai András írása

Varsányi Anna különös álomvilágban él – legalábbis erről árulkodnak a képei. Ezek a vegyes technikával készült, festett és ragasztott kollázsszerű munkák (legalábbis azok, amelyek e kamarakiállításra befértek az operaház Vörös Szalonjába) elvarázsolt embereket mutatnak meg talányos (nagyvárosszerű) helyszíneket.

Első pillantásra mintha jelmez- és díszlettervek lennének egy múlt századi színdarabhoz; de lehet, hogy ez csak azért jut eszünkbe, mert Varsányi Annáról tudjuk, többek között efféle tervekkel is foglalkozik. (Meg dramaturg meg minden egyéb, ami a kulisszák környékén előfordulhat.) De aztán, ahogy jobban elmélázunk a képek előtt, rájövünk, itt nem alkalmazott művészetről van szó, hanem valamiféle továbbgondolásáról és persze meghaladásáról is.

A szokatlan perspektíva, az alakok egyszerre egészen konkrét és mégis stilizált volta, a ruhaanyagok sajátos kidolgozottsága, a játékosság és a fekete-szürke alapvilágba robbanó váratlan, erőteljes színek egyéni szemléletű festőre utalnak, aki megtalálta kifejezési módját éppúgy, mint a világot, amelyben igazán otthon érzi magát.

És ez nem más, mint a színház.

(A Varsányi Anna művészetére vonatkozó rész itt véget ér. Annyit azonban muszáj megjegyeznünk, hogy amennyire örültünk, hogy az operaház befogadta ezt a tárlatot – ha valami oda való, a Vörös Szalonba, hát ez az anyag az! –, annyira elégedetlenek vagyunk a logisztikával. A kiállítás ugyanis nem látogatható, csak az előadások szünetében tekinthető meg – ez pedig méltánytalan a művésszel és a közönséggel szemben is. Nézetem szerint ha egy intézmény tárlatot szervez, tegye is hozzáférhetővé.)