Hetilap kereső

Jolsvai András írása

Mára nyugodtan kijelenthetjük, hogy Tábori Zoltán a legjelentősebb hazai szociográfusok közé emelkedett. Az utolsó években írott munkái (említsük meg itt a dunaújvárosi vasmű történetét feldolgozó monográfiáját vagy az utóbbi hónapokban, a Mozgó Világban publikált sorozatát a romagyilkosságok helyszíneiről) bizonyítják, igazi mestere lett ennek a sokszor lenézett, mindig mostohán kezelt műfajnak. Mégpedig olyan mestere, aki ismeri és vállalja a honi szociografikus hagyomány minden fontos elemét, mégis képes e főcsapáson belül új módon megszólalni. A magam részéről kalaplevéve tisztelgek mindazok előtt, akik manapság efféle vállalkozásba kezdenek – s akik olyan színvonalon művelik, mint Tábori, azok kedvéért, ahogy mondani szokták, meg is eszem az úgyis levetett kalapomat.

Ezúttal a Magyarország felfedezése sorozatban jelentkezett új munkával Tábori Zoltán. A hivatalosan Magdolna-negyednek, ám a helyiek által csak Belső-Harlemnek nevezett tömböt mutatja be olvasóinak – tehát a Mátyás tér, a Magdolna utca (közepesen időseknek Koltói Anna), Lujza utca környékét – a nyócker legsűrűbb vidékét tehát. A módszer látszólag nagyon egyszerű. Tábori fogja a jegyzetfüzetét, és házról házra végigjárja az utcákat. Aztán meg leírja, amit lát, amit hall. De ha valaki az utóbbi években (a könyv elsősorban kétezer-hatos látogatások eredményét foglalja össze) egyszer is járt arrafelé (és nem ment be sehova, csak mondjuk végiggyalogolt egy utcányit), az tudja, mennyi bátorság, ügyesség, empátia, bölcsesség kell ahhoz, hogy az ember épp bőrrel ússzon meg egy ilyen kirándulást – ahhoz meg, hogy meg is nyíljanak neki az emberek, türelem is meg szeretet is, és olyan szolidaritás a legalul lévőkkel, amely nem jelszavakban, hanem apró gesztusokban jelenik meg.

És olyan irodalmi rangú műben, mint ez a kötet itt.