Hetilap kereső

Jolsvai András írása

Aki szereti Turnert és Itáliát, annak most a Szépművészeti Múzeumban a helye. Az idei év egyik szenzációjaként (tudják mit, hagyjuk is ezt a szót a Szépművészeti kapcsán – a múzeum olyan magasra tette a lécet néhány éve, hogy ma már az volna az igazi csalódás, ha nem rukkolna ki évről évre egy vagy több unikális kiállítással: olyasmivel, amit máshol, máskor szenzációnak is mondanánk) Turner-képek láthatóak itt. Egy vándorkiállítás egyik (speciális) állomásaként (attól van a specialitás, hogy nem mindenhol ugyanaz látható – nálunk hiányzik néhány, máshol bemutatott kép, viszont vannak hazaiak, amelyek máshol nem mutatkoztak) Turner és Itália viszonya bontakozik ki a szemünk előtt.

A cím elég tágas ahhoz, hogy szinte bármi beleférjen. Merthogy ez a magányos zseni komoly és bensőséges viszonyban volt Itáliával. Nemcsak abban az értelemben, hogy rajongott az olasz földért (hat ízben tett ott komoly utazást, munkával telit), hanem a romantika szellemében is. Itália nemcsak egy föld-rész, hanem egy vágyott szellemi viszony is számára. Nem csoda hát, hogy már az első utazás előtt készültek „olasz” képek a turneri műhelyben: másolatok, utángondolatok. És az sem csoda, hogy ugyanígy, megérkezve Angliába (főleg élete utolsó szakaszában, a felszabadító Velence-élmény hatására) az angol témájú képek is olaszok lesznek. Az ott kidolgozott „fénytechnika” kap új helyet az oeuvre-ben. És akkor még nem szóltunk arról, hogy Turner – egyébként a kor szokásainak megfelelően – nem a helyszínen festett, hanem helyszíni vázlatok után műteremben dolgozta ki munkáit, sokszor évekkel a közvetlen élmény után. Amiből például az következik, hogy nem egy olasz témájú képe Londonban születik meg.

Egyszóval, ha egy kiállításnak Turner és Itália a címe, ott minden előfordulhat. Elő is fordul. Vannak itt olajfestmények, vázlatkönyvek, rajzok és akvarellek, grafikák, könyvek és térképek, vannak előzmények és utózmányok, és persze az Itália-élmény gerince, Róma és Velence.

S hogy az ember végül mégis kevésnek érzi az egészet, arról nem a múzeum tehet, hanem a néző, aki nem tud betelni ezzel a csodás festővel.