Hetilap kereső

Ungvári Tamás írása

Május 15-én nyílik Váli Dezső eddigi legátfogóbb életmű-kiállítása Láthatatlan Váli-képek közgyűjteményekből címmel. Azért „láthatatlanok”, mert a múzeumok raktáraiból a legritkábban kerülnek a nyilvánosság elé a művek.

A Belvedere Szalon és az Artchivum Intézet kiállítást rendez a Magyar Nemzeti Galériában, a győri Városi Múzeumban, a Tornyai Múzeumban, a Rippl-Rónai Múzeumban, a Nógrádi Múzeumban, a Móra Ferenc Múzeumban, a székesfehérvári Megyei Képtárban, a Ludwig Múzeumban, a kecskeméti Képtárban, a Janus Pannonius Múzeumban, a Déri Múzeumban, a Herman Ottó Múzeumban, a Derkovits Múzeumban, a Damjanich Múzeumban és az Artchivum Intézetben őrzött Váli Dezső-művekből.

A tizennégy múzeumból és két jelentős magángyűjteményből (Artchivum, Antal–Lustig Gyűjtemény) összesen 162 kép kerül kiállításra, köztük 40 a „Zsidó temető” ciklusból. 25 kép, Váli Dezső utóbbi öt évben festett alkotásai megvásárolhatók.

A kiállítást május 15-én szombaton 19 órakor Szűts Miklós festőművész nyitja meg a Szent István tér 12. alatti galériában. Május 29-én, szombaton 19 órakor Váli Dezsővel Ungvári Tamás beszélget. A kiállítás szeptember 10-ig látogatható (de június 19. és július 13. között a Belvedere nyári szünete miatt zárva tart).

Váli Dezső a szellem arisztokratája, kényúr, aki magát ítélte örök rabszolgaságra. Ez a meditatív művész a kortárs festészet egyik prófétája, Oszlopos Simeon a pusztaságban. Ne szépítsük, Váli Dezső a metafizikai kétségbeesés festője. Életrajzaiban azt írják, hogy Paul Klee és Bálint Endre hatott rá. Ezek a hatások azonban elmúltak. Önálló formanyelve a lét siralomházának apokalipszisét ragadja meg. Minden temetőképéből a szelíd reménytelenséget mutatja fel. A mélyen vallásos katolikus festő a zsidó temetőkben fedezte fel a Törvény (Tóra) üzenetét. Itt nincs végítélet, nem szólnak harsonák. Nem jött el még a Messiás, nincs feltámadás. Váli Dezső festő-filozófus, az anyagtól történő meg- és felszabadulás költője. Az egyformaságban keresi a különbözőséget, a szürke és a fehér árnyalatait, a változatlan témákban a változatosságot. Az indákkal benőtt sírkövek, a rájuk vésett kabbalisztikus szimbólumok egyfelől, a műterem kopár tárgyai, a sivárság változatai másfelől. Váli Dezső minden képe befejezett, de kutató szenvedélye végtelen. Életművének sugallata a keresés. Nem árulta el, hogy vajon az istenséghez vezető utat keresi-e, vagy arra a tökéletességre törekszik, amely a szegényes témák végtelen variációjából alkot remekművet. Lenyűgöző a szerzetesi alázat, amellyel alkot. Szenvedéllyel űzi a kimondhatatlant, a megfesthetetlent. A tökéletes képet, amelyen minden vonal beleolvad a szürkébe és a fehérbe. Váli Dezső azonban tudva tudja, hogy nincs tökéletes kép. Csak a tekintet, a hallgatás, a semmi. A folytonosan halványuló lét, a színekből kikopott lélek, az imádság. Az öröklét törmeléke, a képtelen kép.