Hetilap kereső

Szabó Ágnes írása

Andres Veiel Vörös Hadsereg Frakció (Rote Armee Fraktion) című filmje – amelyet nemrégiben mutattak be nálunk – egy a RAF-ról szóló történelmi-fikciós filmek sorában. Bernward Vesper – a náci propagandaköltő Will Vesper fia – és Gudrun Ensslin (későbbi RAF-vezér) megismerkedését, szerelembe esését, házasságát és szétválását kíséri végig a hatvanas-hetvenes évek politikai viharában, egészen Vesper öngyilkosságáig. A filmet tavaly a Berlinalén mutatták be, ott találkozott a főhőst alakító August Diehllel SZABÓ ÁGNES.

- A hatvanas évek Németországa még nyugodt, de a levegőben már érződik a változás szele. Bernward és Gudrun a tübingeni egyetemen találkoznak, ott szövődik az extrém, feltétel nélküli szerelmük, amely gyakran jócskán átlépi az elviselhető fájdalom határait. Veiel filmje egyben utazás is egy szenvedélyes világba, ahol minden lehetségesnek tűnt. Ön már az RAF nagy korszaka utáni generáció szülötte.

– A felkészülés alatt, Vesper Utazás című regényét olvasgatva jöttem rá arra, hogy ez a korszak sokkal bonyolultabb, mint gondoltam. Előtte fogalmam sem volt, hogy ennyi személyes tragédia és egyéni harc állt a RAF világmegváltó tervei mögött. Németország nagy része nem kért ezekből a fiatalokból. Azt is megértettem, hogy bár a RAF egy szűk csoport döntésének eredményeként jött létre, akkoriban mégis szinte ez volt az egyetlen lehetséges reakció.

- Ezek szerint most másképp látja ezeket az embereket, mármint Ensslint, Vespert vagy akár Baadert?

– Ensslin és Vesper a személyes kapcsolatukban ugyanazokat a harcokat vívták, amelyeket mi is vívunk a magánéletünkben. Talán a nagy kiábrándultságuk is abból fakadt, hogy azt hitték: olyan emberek csoportjába tartoznak, akik ugyanazokért a célokért, ugyanazért a vízióért harcolnak. Aztán rá kellett jönniük, hogy a „mi” nem létezik, mindenki egyedül van. Ez volt számukra a legnagyobb konfliktus. Megpróbálták a drogokkal egy kicsit meghosszabbítani a „nagy család” illúzióját, de mindez szörnyű sokkal járt, és rengeteg erőszakos cselekményt szült.

- Azért ennyire nem politikai a film. Ön hogyan látja?

– Szerintem is inkább két ember szerelmi történetéről szól. Két éber ember történetéről, aki képes meghozni a döntést, hogy olyan életet éljen, amilyet álmodik. Aztán rájönnek, hogy az álmuk két különböző álom. Ezt a küzdelmet ma is vívjuk, a különbség annyi: ők azt gondolták, hogy ami két ember közt történik privát téren, az a politikára, a nyilvánosságra is tartozik. Nagy nyomás volt ez akkoriban: állást kellett foglalni egyik vagy másik oldalon, mert két oldal volt csak, nem több száz, mint ma.

Az írás teljes terjedelmében a 168 Óra hetilap legfrissebb számában olvasható.