2013. június 20. csütörtök - Rafael. Holnapi névnap: Alajos, Lejla
Csütörtök, 2012. április 12. 12:15
szervuszausztria.hu írása

Vonószene és házi muzsika

Kismartonban indul a koncertidény

  • Tetszik:
Az Esterházy Magánalapítvány 2012-es zenei programjának három fő eleme közül az első, a Vonósnégyes Fesztivál már áprilisban megkezdődik. A rendezők nem vállalnak túl nagy kockázatot, a 2009-es Haydn évben először megrendezett vonósnégyes fesztivál valóságos sikertörténet, s mintegy kölcsönhatásként egyre elismertebb művészek fogadják el a meghívást. Egy másik program is a hónap végén kezdődik: a szalonzene, ahogyan Haydn korában az megszokott volt.

Tagjai:

Weigang Li, 1. hegedű
Yi-Wen Jiang, 2. hegedű
Honggang Li, brácsa
Nicholas Tzavaras, cselló
A fesztivál négy koncertje közül három fix, ám a negyedik ma még meglepetés. A Yehudi Menuhin által alapított, három évente ismétlődő, a londoni Wigmor Hallban rendezett Londoni Nemzetközi Vonósnégyes Verseny győztesei jönnek júniusban Kismartonba, s április végéig még nem tudni, kik ők.

Az első koncertet április 21-én tartják, este fél nyolckor. Vendég a Shanghai Quartet.

S hogy mit kell róluk tudni? A huszonöt évvel ezelőtt alapított kvartett előadásmódja az ázsiai zene finomságát egyesíti a nyugati zene emocionális sokszínűségével, s ezáltal lehetővé teszi a különböző zenei stílusok - kezdve a tradicionális kínai zenétől napjaink előremutató kortárs zenééig - közötti átjárást. A The Noew Yorker még tömörebben fogalmazott az ottani vendégszereplésről írt kritikában: /[...] impressive combination of tonal beauty and technical exactitude.

Gyakran játsszák kortárs ázsiai zeneszerzők műveit, nem ritka, hogy ezeket eredeti ázsiai népi hangszereken adják elő. A kínai kortárs zeneszerzők egyik kiemelkedő alakja Bright Sheng „Dance Capriccio for Piano and String Quartet“ c. darabját 2011-ben Detroitban mutatta be a Shanghai Quartet és Peter Serkin zongoraművész. Kismartonban a „Silent Temple“, Nr.4 című művét hallhatjuk majd, amelyet a szerző eredetileg is a Shanghai Quartetnek ajánlott.

A kvartett megfordult már Észak- és Dél-Amerika, Ázsia és Európa legnevesebb koncerttermeiben. Felléptek többek között a Carnegie Hallban, a Sydney-i Operaházban valamint London és Prága koncerttermeiben.

A Shanghai Quartet deklaráltan törekszik a keleti és nyugati zenei hangzások szembesítésére. Eddig 24 hangfelvételük jelent meg. Különleges projektként tartják számon, Bartók IV. vonósnégyesének felvételét Woody Allen Melinda és Melinda c. filmjéhez. Felvételeik renszeresen láthatóak a PBS’s Great Performances oldalán és hallhatóak az NPR (National Public Radio) rádióban.

A kvartett jelenleg az amerikai Montclair State University rezidens vendége. Tagjai a Shanghai Konzervatórium valamint a kínai Központi Zeneművészeti Konzervatórium vendégprofesszorai.

További információ és jegyvásárlás: www.esterhazy.at/streichquartett.

Egy héttel később, április 28-án a müncheni I Virtuosi ambulanti eleveníti fel a szalonzene hagyományát. Haydn keresztgyermeke, a feledésbe merült eisenstadti Joseph Werigl szerzeményei jó kétszáz év után most először csendülnek fel a zeneszerző szülővárosában. A programban egyúttal régi hangszerekkel is megismerkedhetnek a koncertek résztvevői. Részletek az esterhazy.at honlapon.
Korábbi cikkeink a rovatban Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Vissza a lap tetejére
LEGÚJABBAK A ROVATBAN
További cikkeink
LEGOLVASOTTABB CIKKEK
További cikkeink
Partnerek:
Ausztria Lap Hetedhétország.hu - Ausztria - Legjobb ötletek egy külföldi vakációhoz MDE-VUS Magyar Diákok Egyesülete – Verein Ungarischer Studierender Ilona Stüberl - Kleines Ungarisches Restaurant Bécsi ingatlanok