Hetilap kereső

- Forrás: Az amerikai fiú

Készülnek a 2011-es adóbevallások, az szja-ból felajánlható 1%-okért komoly verseny folyik. Sokszor éhező, rettenetesen sovány, esetleg daganatos megbetegedésben szenvedő gyerekek fényképével próbálnak meggyőzni bennünket, hogy a nekünk utólag már „semmibe (hisz már az államnál van) sem kerülő" összegeket ennek vagy annak a szervezetnek ajánljuk fel. Vannak régi és jól bevált receptek a gyerek, a betegség, az éhezés és a katasztrófa bizony jó hívószónak bizonyulhat, ami egy 5, 10, 20 millióval megtámogatott reklámkampánnyal/befektetéssel, egy eltalált üzenettel sokszoros hasznot, ne finomkodjunk komoly bevételt eredményezhet.

Persze az, hogy a megszerzett 1%-ok felhasználása később hogyan valósul meg, az már teljesen más kérdés. Talán sok emlékeznek rá, hogy néhány évvel ezelőtt kiderült, az egyik 1%-okból komoly bevételeket szerző szervezet bevételének csak töredékét fordította a kitűzött célra, számos hozzáfordulót elutasított, miközben a pénzeket lekötötte, mondván azokat stratégiai célokra teszi félre. De nem akarok rosszhiszemű lenni, remélem, hogy a szervezetek jelentős része valóban arra fordítja a pénzt, amire kérte.

Miközben az adójuk 1%-áról rendelkező személyek száma nő, a különböző szja változások, a válság következtében az elosztásra kerülő pénztömeg csökken, a 2011-ben kiutalásra kerül, a 2010-es adóévből származó bevételek esetén például az azt megelőző évre tekintve 9%-kal. Az elosztható pénz tehát csökken, azok száma azonban, akik 1%-unkat szeretnék megkapni nő. Éleződik a helyzet.

De mennyire lehet versenyképes például egy irodalmi szervezet a betegségekkel, szegénységgel a karitatív szervezetekkel szemben? Bár a kultúra, azon belül pedig az irodalom (főként a fiatal szerzőkkel foglalkozó intézmények) túlzással sem nevezhető az állam által kiemelten támogatott területnek, a felajánlott 1%-ok megszerzését két további ok is nehezíti: az egyik, hogy nincs pénz reklámkampányokra, a másik, hogy gyakran úgy tűnik, hogy ez a terület különböző okok miatt totálisan képtelen a komoly önmenedzselésre.

A Fiatal Írók Szövetsége szombaton este kitett 2 plakátot is, ami a szervezet 1%-os támogatására buzdított, azonban azonnal előálltak azok a bölcsészek, akik felháborodtak a plakátok általuk vélelmezett üzenetén, bedobták az ízlés és ízléstelenség kérdését, a telefonszámlák kifizetésének napi problémáját egészen más viszonylatba helyezve (erőltetve?). Hogy komoly és jogos alapja volt-e a plakátokon történő felháborodásnak vagy műbalhé, álszemérmességről van szó, hogy tényleg József Attila halálán viccelődtek (ez az olvasat engem nagyon-nagyon felháborított és megdöbbentett), azt döntse el az olvasó! Mi nagyon-nagyon kíváncsiak vagyunk a véleményetekre!

A Fiatal Írók Szövetsége a kialakult indulatos vita okán levette a plakátokat. Hogy jól tették vagy sem? Jó kérdés. Egy dolog azonban biztos, volt egy kísérlet arra, hogy a rég kinyírt mecenatúra helyére kerüljön valami más, hogy csökkenteni tudják a hatalomtól való függőséget. Azonban ezt a törekvést valaki, valamiért, okkal vagy ok nélkül, de az irodalom területén belül fojtotta meg.

Egy ügyes, érzelmeinkre ható plakát látszólag leveszi az ember válláról a terhet, hogy komolyabban meg kelljen vizsgálnia, kinek adja adója 1%-át. Persze tagadhatatlan, hogy sokakat nem is érdekel különösebben, hogy ez az állam által már begyűjtött része adónknak kihez vándoroló, sokan azt gondolják, úgyse tudják leellenőrizni, akkor meg nem mindegy? Vajon milyen esélyekkel indul egy ilyen harcban egy irodalmi szervezet? Most úgy tűnik, hogy még elindulni sem tud, versenyzésről pedig már szó sem lehet. kérjük, írjátok meg, hogy mit gondoltok a plakátról! Műbalhé? Vagy tényleg annyira durva (főként ismerve, hogy milyen plakátokkal találkozik az ember), netán ízléstelen? (a másik plakátot is igyekszünk feltölteni majd) hogy az ötlet jó volt vagy sem, az természetesen lehet kérdéses, de az, hogy végre valaki nem csak panaszkodni, hanem tenni is akart valamit, hogy csökkenhessen a mindenkori hatalomtól való függés, az kétségtelen.

Az amerikai fiú: A fiatal írók tényleg sínre fekszenek?