Ezek nem Gyurcsány cégei, a félreértések elkerülése végett, hanem Schmitt Pál elnök úr többszörösen elismételt szavai vidékjárása során. Azé a Schmitt Pálé, akinek a disszertációjáról a média semmi perc alatt kategorikusan megállapította, hogy plágium.
Nem értem. Őt miért nem illette meg az ártatlanság vélelme? Annál is inkább, mert most már tudjuk, nem is olyan egyszerű ám ennek az állítólagos szellemi eltulajdonításnak a korrekt, egzakt megállapítása. Hiszen egy igen komoly, igazi doktorokból álló, szigorúan titkos bizottság március végéig fogja ezt vizsgálgatni.
Akik előtt mindössze két lehetőség van. Megállapítják, hogy minden ellenkező látszat ellenére nem történt semmiféle lopás. Ez az egyszerűbb eset. S az elnök úr, amilyen úriember nagyvonalúan elfogadja majd a bocsánatkéréseket.
De mi a helyzet, ha a bizottság úgy látja majd, hogy valóban igaz a vád?
Ami leginkább elképzelhető, hogy ez esetben a kisdoktoriját legalább nyolcvan évre titkosítják. Természetesen a bizottsági megállapításokkal, jegyzőkönyvekkel együtt.
Ám, ha mégis nyilvánosságra merik hozni, akkor nem tehetnek mást, mint visszamenőlegesen elveszik a diplomáját és a doktori címét. Nem elég, hogy már majdnem kiszedték alóla a köztársaságot is, s valójában már nem is a Magyar Köztársaság, csak Magyarország elnöke?
És a végén még megérjük, hogy már doktor sem lesz?
Tényleg, mi következhet még ezek után? Van még lejjebb? Tán kiderítik majd azt is, hogy az olimpiákon sem ő szerepelt, hanem valami bolgár manus volt ott helyette?
Hogyan menthető meg az elnöki renomé? Hiszen lemondani már tuti, hogy nem fog. Ha ilyen szándéka lett volna, már régen megtette volna.
Vagyis marad. Mindannyiunk örömére.
A doktori címet azért valahogy csak lehet majd pótolni. Biztosan akad majd olyan hazai vagy külföldi egyetem, amelyik hajlandó lesz a számára díszdoktori címet adományozni.
Na bumm, legfeljebb nem doktor Schmitt Pál lesz ezek után, hanem díszdoktor Schmitt Pál.
Proszektúra: Citius, Altius, Fortius
HozzászólásokÖsszesen: 5 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Éga smitpá lég, uccu lemongyék,
Azki őtet oda tette hanyatt gugojjék!
Menapál-i gyűjtés. Adatközlő: Nyikolaj Georgijev, 1992.
Az Ég a gyertya ég kezdetű gyermekdal dallamára dudálandó. :O)
Megváltoztattak szabályokat. Az egyetemi dolgozók sem mehettek át másik tanszékre, csak külön engedéllyel.
A hallgatók pont "regisztráltak" és nem értek rá.
A TEK lezárta az érintett vonulási utat.
Ezek ismert történések a történelemből.
Sorolhatnánk neveket, de a módszer az érdekes.
Átvett/plagizált. Méltó Schmitt Pálhoz!
Tisztelt NaEzAz.
Valamit csak tenni kell, legalábbis lázas tevékenységet színlelni azért a marha, nagy pénzekért? Meg aztán a kés éle is "tompul", ha sokat használják. Voltak akik a szerecsent is fehérre akarták mosdatni.
Én valamit nem értek. Schmitt tette védhetetlen. Abszolúte az. A 2*2 nem öt, azaz ha valaki ezt állítja, azt lehetetlen megvédeni. És mégis védik. Rengetegen. Körömszakadtáig.
Sokkal egyszerűbb - sőt még azt is mondhatnánk: tisztességesebb - volna azt mondani a "nemzeti oldalnak", hogy: Lopott? Na és? Le vagytok szarva!
Minek ezt a sok kört megjárni? Így válnak igazán nevetségessé.
Amíg Orbán a vezér,addig addig nyugodtan maradhat SP is.Illenek egymáshoz.Addig meg el leszünk valahogy,míg kézen fogva el nem mennek.