Néhány évvel ezelőtt Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere azzal büszkélkedett, hogy a város kötvénykibocsátásából származó pénzt milyen ügyesen fektette be, és így a kamatokon és az árfolyamnyereségen hogyan gazdagodott a város. Az elmúlt hetekben mintha nagyon más irányból fújna a szél: a polgármester gyakorlatilag ultimátumot adott az Erstének és azt akarja elérni, hogy a kedvezőtlen árfolyam miatti veszteségek egy jó részét vállalja át a bank.
Ez a hozzáállás nem ismeretlen Magyarországon – annál meglepőbb viszont, hogy egy fiatal fideszes politikust láthatunk így viselkedni.
Tréder János
A történet rendkívül tanulságos és tipikus: amikor még ment a szekér, a polgármester saját érdemének tudta be, hogy bár egy kockázatos ügyletbe bonyolódott, de a forint és a tőzsde erősödését ügyesen kihasználva végül milliárdokkal gazdagította a város költségvetését. Teljesen természetes, hogy eszébe sem jutott ezt a hasznot megosztani a bankkal.
Néhány évvel később azonban, amikor már nem lehetett ilyen jó dealeket kötni és az önkormányzat kárvallottja lett a svájci frank erősödésének és a forint gyengülésének, hirtelen a hozzáállás és a retorika is megváltozott. Ami korábban a város sikere volt, az hirtelen a bank hibája lett.
Maga Lázár János büszkélkedett 2007 augusztusában, hogy az egy évvel korábban kibocsátott kötvényből származó pénzt befektették, amiből a kamat- és árfolyamkülönbségen több mint egymilliárd forint bevétele származott a városnak. A carry trade még évekig folytatódott: az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2009-es jelentése szerint a város közgyűlése 2007 júliusában egyszeri alkalomra szóló, majd novemberben folyamatos megbízást adott a polgármesternek, hogy származékos devizaműveleteket végezzen a kötvénykibocsátásból még rendelkezésre álló összeggel.
Az ÁSZ kimutatása szerint a városnak a származékos ügyleteken, a devizanemek átváltásából származó árfolyamnyereségen és opciós díjbevétel címen 2007−2008-ban további, összesen 1,611 milliárd forint bevétele származott. Időközben − 2008 őszén − viszont beütött a pénzügyi válság, ami miatt az utolsó két év nyereségével arányos vesztesége keletkezett a településnek.
Vásárhely évekig tőzsdézett a kötvénypénzzel (Index)
A siker az enyém, a kudarc a tied
Kinek ne lenne ilyen ismerőse a környezetében Magyarországon! Aki mindig tud egy némi ügyeskedés igénylő „tuti", „okos" megoldást, de annak valódi kockázatait nem képes felmérni. Aki a sikert mindig saját teljesítményének tartja, abban a pillanatban azonban, hogy valami nem jön össze, rögtön mást hibáztat, ő maga pedig ártatlan áldozat lesz.
Mondjuk ki: ez nagyon nem a szabad piacgazdaságban megszokott vállalkozói szellem, ahol az egyén a saját vagyonát kockáztatja és akár nyer, akár veszít, ő maga érte a felelős. Ez bizony a homo kadaricus, aki a szabályok kijátszását, az ügyeskedést és annak gyümölcsét alanyi jognak tartja, a kudarcot pedig másra hárítja és azonnal követeli, hogy valaki segítse őt ki. Ha nyer, ő nyer, ha veszít, más veszít helyette.
Nem egy megtévesztett kisember
Külön szépsége a történetnek, hogy Lázár János olyan érvelést és retorikát alkalmaz az Erstével szemben, mintha ő és az általa vezetett város egy megtévesztett kisember lenne, akit a nagy gonosz bank szándékosan félretájékozatott, hogy az ő kárára gazdagodjon. Eszébe sem jut saját magát is hibáztatni, amiért egy megyei jogú város polgármestereként rizikós pénzügyi manőverekbe kezdett a rá bízott közpénzzel. Aki ugyanis milliárdokkal gazdálkodik, kötvényt bocsát ki majd a vagyont a pénzpiacon forgatja meg, tőzsdézik és az árfolyammal spekulál, az nem éppen egy átlagos lakossági hitelfelvevő, aki néha elfelejti elolvasni az apróbetűs részt.
A történetnek rengeteg tanulsága van. Ami pedig a Véleményvezér szerint ezek közül az egyik legszomorúbb, az mindenképpen az, hogy hiába telt el két évtized a rendszerváltozás óta, még a Fidesz fiatalabb politikusaiban is ennyire mélyen él a kádári mentalitás.
Véleményvezér: Eltőzsdézte: Lázár János csak nyerni szeret
HozzászólásokÖsszesen: 13 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Lázár soha nem volt, és lesz ügyvéd!
Úgy lökték át az államvizsgán, harmadjára. Szakvizsgája nincs!
Ügyvédet nem lenne szabad köztisztségre még polgármesternek sem választani !Orbán a legjobb példa ,mindent jogász szemmel lát.Ezek azt hiszik ki lehet dumálni mindent .Gazdasági szereplők viszont okosabbak e téren és a zsarolást keményen meg fogják torolni.Nem ezen a Lézer Jánoson vagy Orbánon hanem az országon !
Vajon miért nem hiteles ez a szánalmas furfangú önkény-bazár kormányzat?!?
Jól emlékszünk a keresztény, konzervatív értékelvű Lázár IMF-es jézuskázására: "Gondolom, hogy akinek a pénze kell, megteszi a szükséges lépéseket ennek érdekében. (...) Így aztán bennem semmiféle kétség nincs, hogy vissza fognak térni a pénzük behajtása érdekében."
Szégyenít minden becsületes magyart.
Ez a fütyi egy jellemtelen szarzsák.
Véleményem szerint Lúzer Lézer Janicsár az egyetlen aki nem vesztett a tranzakción!
Az ügy budai papcsókért kiált!
Lázár, te rohadt mocskos patkány!
A fenti megszólításért bíróság előtt is vállalom a felelősséget, mivel
EZ A VÉLEMÉNYEM ERRŐL A FÉREGRŐL!!!
Úgy gondolom, ezért az egész helyzetért is
A GYURCSÁNY A HIBÁS!!
Íme az adott helyzet, a saját undorító mocskos pofájával elmesélve, magától a féregtől, lázár jánostól:
„Maga Lázár János büszkélkedett 2007 augusztusában, hogy az egy évvel korábban kibocsátott kötvényből származó pénzt befektették, amiből a kamat- és árfolyamkülönbségen több mint egymilliárd forint bevétele származott a városnak. A carry trade még évekig folytatódott: az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2009-es jelentése szerint a város közgyűlése 2007 júliusában egyszeri alkalomra szóló, majd novemberben folyamatos megbízást adott a polgármesternek, hogy származékos devizaműveleteket végezzen a kötvénykibocsátásból még rendelkezésre álló összeggel.
Az ÁSZ kimutatása szerint a városnak a származékos ügyleteken, a devizanemek átváltásából származó árfolyamnyereségen és opciós díjbevétel címen 2007−2008-ban további, összesen 1,611 milliárd forint bevétele származott. Időközben − 2008 őszén − viszont beütött a pénzügyi válság, ami miatt az utolsó két év nyereségével arányos vesztesége keletkezett a településnek.”
Szóval, ez az aljas Gyurcsány, először – mint mézesmadzagot – meglóbálta a lóbálni valót a lázár jános előtt, s ő azonmód bekapta! Először ugyi, marhára vigyorgott a patkánya, hogy ő – mármint lázár jános féreg – milyen ügyes, s mennyi pénz „csinált” a városnak, „hogy mi módon, azt ne kérdezzétek, mert akkor hiteltelenné válik a pofázásom arról, hogy egyesek eltőzsdézték a zemberek pénzét” mondta bele a képünkbe a saját ocsmány pofájával lázár jános féreg.
Aztán, mikor a lóbálni valót mélyen, mintegy torokig benyalta e nyalka féreg, akkor ez a szemét Gyurcsány fogta magát és csinyát egy világválságot! Semmi másé, csak azéé, hogy eztet a szegény lázár jános férget becsapja, holott ő egy talpig becsületes zember, ugyi? Ezzel aztán kivívta a haragját a zembereknek, s hatalomra segítette lázár jános féreg vezírét, s a maffiáját, kik egy „forr a dalom” keretében mingyá hozzáláttak megvédeni a zembereket. A lázár jános féreg, pedig rögvest, és izibe „befenyegette”, amolyan családias – értsd maffia – módon a bankot, hogy az aztán ijedtiben vinnyogni kezdett. Egy baj van csak a banki vinnyogással! Kiderült belőle, hogy lázár jános féreg hazudik reggel, délben, este, meg ha csak kinyitja a száját, s most aztán a zembereket keverte bele a szarba, mit ő, mármint lárár jános féreg szart nekik, s ennek anyagi, pénzbeli következményeit is a zembereknek kell viselniük.
Ímé a valóságos valóság, mint mese a hős lázár jános féregről, ki áldozata a gaz Gyurcsánynak, s hiába hősködik a bankokkal szemben, s lassan elindul Bangkokba, a bankoktól, s a zemberektől lopott vagyonnal, hogy a kis lázárka jánoska ott legyen jó parti egy bangkoki kokiosztogató orbángáspár szingaléznek.
A Lázár Janinak a forex-en kellett volna kezdenie a saját pénzével és ha kitapasztalta hogy milyen könnyen lehet tízezreket bukni vagy nyerni, akkor rájött volna hogy a deviza ügyletek a legkockázatosabb müveletek közé tartoznak.
Aki nem hiszi, próbálkozzon demo üzemmódban valamelyik bróker cégnél regisztrálni, úgy 400 szoros áttéttel, aztán meglátja mennyi idö alatt úszik el a demo pénz.
Lázár Jani azért amiért közpénzzel devizaügyletelt, csakúgy mint Orbán a MOL részvénnyel, minketten bünözök !
Még ök állították 2010-ben hogy a magánnyugdíj pénztárak "elnyugdíjtözsdézték" a vagyont. NEM ! Az Orbán kormány dobta ki az ablakon ! 1000 év szigorított börtön kevés volna a Fidesz büszövetkezetnek !
Ritka egy pofátlan, cinikus alak ez a Lázár János. Már akkor is bemutatkozott ez az "autóimádó", amikor a 2010 év végi törvényhozási hajrában megszüntette a mozgássérültek gépkocsi adómentességét. Azután számos esetben nyilatkozott arról, amikor felvetették neki, mit művel (azaz hogyan tol ki!) az irányítása alatt álló parlamenti többség emberek tíz és százezreivel, tömören csak annyit mondott a 2/3-os többség mindent visz. Persze, ez látható a polgármesteri ténykedésein is, amikor elkezdett tőzsdézni (!) a város pénzével először szerencsével, majd a frank árfolyamugrása miatt veszteséget ért el, akkor - úgy mint vezére - a bankok "összeesküvéséről" kezdett kiabálni. Sőt, kilátásba helyezte, hogy módosítanak a vonatkozó törvényeken, hogy az önkormányzatok - úgymond - ne viseljék az árfolyamváltozás terheit. Vagyis bebizonyította, hogy a törvényeket úgy tekinti mint a korongozó a gyurmát, azaz tetszése szerint alakítja, hiszen a fajankó fideszes képviselők mindent megszavaznak. Apropó, mit szól a tőzsdézéséhez az abádszalóki csaj, aki folyton arról kiabált, hogy a nyugdíjpénztárak "eltőzsdézték" a tagok pénzét (ami persze nem volt igaz)? Vagy amit a mi kutyánk kölyke csinál az nem baj? Mivel azt tapasztaljuk, hogy a fideszes nyilatkozók mondanivalója rendszeresen más értelmet sugall, mint a való helyzet, akkor kellene szerkeszteni - az egyik LMP-s képviselő javaslata szerint - egy fidesz-magyar szótárt is. Kéretik ezen munkához az önként jelentkezőket, mivel bőséges anyag gyűlt eddig össze, csak rendszerezni kellene.
"glycerin" - ha már ilyeneket írsz, akkor ne a szomszédja legyen, hanem ő maga.......Ez a Lázár egy műveletlen fajankó, egy a szabályokat mindig kijátszó, önmagát dörzsöltnek tartó szélhámos, aki egy tolvaj polgármester mellett szocializálódott. A Fidesz egyik legundorítóbb alakja (Rogán után).
Az Erste - ha nem akarja elveszteni a becsületét - nem teheti meg, hogy a betétesei rovására elvtelenül megtámogassa ezt a kóklert. Hódmezővásárhely ezt választotta, egye meg amit főzött. Remélem majd egyszer felelni fog.
Röviden fogalmazva: Lázár és a további részt vevő felek elsikkasztották a város vagyonát.
Aki politikusnak akar állni annak legyen: 10évig cigány a szomszédja,10évig meg zsidó.
Oszt annyi.