Pénteken reményünket fejeztük ki, hogy Orbán Viktor története az ellene irányuló puccskísérletről csupán egy cinikus húzás, melynek valódi célja, hogy megerősítse a párton belüli pozícióját. Ám érdemes végiggondolni a másik lehetőséget is: ha a kormányfő ezt tényleg komolyan gondolta. Vajon miért élheti meg a kormányára nehezedő külföldi nyomást puccskísérletként?
Mint az olaszok és a görögök?
Nem tudhatjuk, bár valószínű, hogy az IMF és az EU folytatott a magyar politika különböző köreivel puhatolózó, informális megbeszéléseket a hitelkérelmet követően. Azt sem tudhatjuk, hogy ha voltak ilyen találkozók, azokon mi hangozhatott el. De az olasz és a görög példából kiindulva nem ördögtől való azt feltételezni, hogy a Valutaalap vagy az Unió esetleg megpendítette egy alapvetően más gazdaságpolitika, más összetételű kormány, sőt talán egy új szakértői kormány ötletét is.
Ha így lenne, semmi meglepő nem volna abban sem, hiszen ha jobban belegondolunk: fordított esetben, ha mi lennénk a hitelezők, ez számunkra is logikusnak tűnne. Egy ország hitelezőjének ugyanis nincs nagyon más biztosítéka arra, hogy a pénzét valaha is viszontlássa, mint a hitelért folyamodó kormány bölcs gazdaságpolitikája.
Orbán Viktor és kormánya azonban mindent megtett az eddigiek során, hogy egy nyugati intézményi hitelező ne érezhesse biztonságban a pénzét ebben az amúgy is borzasztóan eladósodott országban. A magyar állampapírokat mind a három nagy hitelminősítő intézet bóvliba rántotta és továbbra is ott tartja. És azt se felejtsük el, hogy a magánnyugdíjpénztári megtakarítások államosítása után Lázár János minapi hadjárata az Erste Bank ellen újabb bizonyosság a nyugati pénzvilág felé, hogy Magyarországon sem a magántulajdon, sem pedig a magánszerződések nincsenek továbbra sem biztonságban.
A miniszterelnök másfél órás beszédének jelentős részét az általa csak "három lábon állló puccskísérletnek" szentelte. Eszerint az elmozdítására irányuló folyamatnak volt egy nemzetbiztonsági része, a szervezők felhasználták a „nemzetközi médiát", valamint diplomáciai kapcsolataikat is.
A részletekről szólva Orbán Viktor arról beszélt, szerinte például a CNN Magyarországról szóló tudósításai szándékosan akarták azt a látszatot kelteni, hogy a Fideszen belül egyre erősödik az elégedetlenség személyével szemben, emiatt befolyása meggyengült. Konkrét példaként az Országos Bírói Hivatalt vezetőjének személyét, a kiválasztás körüli híreket említette. (Szájer József felesége, Handó Tünde került az új bírói hivatal élére, ezt többen a Fideszen belül is nehezen vállalhatónak tartották.) Mint mondta, ez volt az oka annak, hogy Handó Tünde megválasztása után "vakondokat", vagyis nemmel szavazó képviselőket keresett a frakcióban. "El kell dönteni, hogy ki melyik párt tagja, melyik oldalon áll" – mondta forrásaink szerint. A harmadik "lábról" annyit mondott, hogy az előző kormányokhoz kötődő külügyesek használhatták fel nemzetközi kapcsolataikat arra, hogy gyengítsék személyét. „A puccsot sikerült leverni" – mondta végül.
Orbán Egerben: puccskísérlet zajlott ellenem, a CNN is benne volt (hvg.hu)
Normális üzem
Itt köszön vissza a magyar politika, de különösen a Fidesz egy alapvető problémája: az, hogy annak vezetése az egész életét a politikában töltötte. Ha ugyanis valaki csak egyetlen évet is ledolgozott volna a politikán kívüli valóságban, pontosan tudná, hogy nemcsak az IMF és az EU, hanem az egész világ így működik.
Ha egy bank komolyabb összegű kölcsönt ad egy cégnek, az a legkevesebb, hogy egy jól összerakott üzleti terven túl komoly biztosítékokat is látni akar. Banki hitelezők gyakran kérnek személycseréket a cég vezetésében, fenntartják maguknak a jogot, hogy ők delegálják a pénzügyi igazgatót vagy a felügyelőbizottságot, sőt olykor vétójogot szereznek maguknak a legfontosabb döntésekben vagy akár a vezérigazgató kinevezésében.
Aki tehát hitelért folyamodik, annak ezt el kell fogadnia, és a piacon sem érvelhet azzal, hogy a bank csak ne korlátozza a menedzsment vagy a részvényesek autonómiáját. Csak a magyar politikusok hiszik azt, hogy ezek a szabályok rájuk és a politikára nem vonatkoznak.
Demokrácia és szuverenitás ide vagy oda: ha valaki külföldi kölcsönért folyamodik, és az is arra kell, hogy a többi kölcsönét tudja törleszteni, az ne csodálkozzon azon, ha a hitelezőnek elvárásai lesznek, sőt még nyomást is gyakorol a politikára, hogy viszontláthassa a pénzét. Ez viszont nem puccskísérlet, hanem a normális üzem megszokott része.
Ez nem puccs
A Véleményvezér képtelenségnek tartja a történetet, hogy külföldi és szocialista diplomaták, illetve a CNN közös összeesküvése akarta megdönteni Orbán Viktort. Az viszont természetesen nem zárható ki, hogy az ország hitelezői puhatolózó megbeszéléseket folytattak egy esetleges más kormányzati politikáról vagy akár más kormányösszetételről.
Ha tehát Orbán Viktor nem csupán egy hatalmi manipuláció kedvéért találta ki a puccskísérlet történetét, akkor valószínűleg ezt a nyomást érezhette magán és ezt élhette meg valamiféle puccsnak. Amennyiben így történt, az viszont leginkább azt példázza, hogy a magyar politikának és azon belül a magyar jobboldalnak milyen elszomorítóan kevés tapasztalata van a politikán túli világ működéséről és annak szabályairól.
Véleményvezér: Miért volna puccs lecserélni Orbánt?
HozzászólásokÖsszesen: 13 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
bonamassa!A hírt előszőr a M.Nemzet hoza le!!
Ott egyébként nem Fideszes a Polgármester (sem).
Tévedés! Fideszes! Orbán személyesen, a helyszínen, 'javasolta' a szavazóknak megválasztását. Sikerült! A stadionnak mis sikerült beépülnie ezek után az Orbán birodalomba.
A pszichiátriában ezt paranoiának is szokták nevezni.Ezzel a bajjal lehet valaki nyugodtan miniszterelnök.Kérdés hogy a lakosság lehet-e nyugodtan lakosság?
Miről beszélünk ? A HVG reptette fel a kacsát a puccsról ! Állítólag ez egy zárt ülésen hangzott el. Akkor két lehetséges verzió van, valaki szívárogtatott, vagy lehallgatták.
Aki mikrofon elé került az mind tagadta . Kíváncsi lennék a HVG hírforrására, ha egyáltalán létezik ilyen, és nem saját maguk találták ki. Ezt azért kinézem belőlük, hogy csak azért is habosítsák a semmit.
Háromlábú puccs a kétlábú pöcs ellen. Nagyon patetikus.
Drága őszike13!
Bántónak érzem Felcsút lakosságával szemben az utolsó kérdésedet. Ők nem tehetnek róla, hogy Orbán úr felcsútinak vallja magát és háza/birodalma van a helységben.
Az, hogy ilyen államférfiú irányítja az országot, az a választókon és az egész országon múlt! Orbán urat ez az ország termelte ki magából. Erről nem Felcsút tehet. Ott egyébként nem Fideszes a Polgármester (sem).
Nemzetközi (jellegű) összeesküvéseket kitalálni talán divatjamúlt, de igazán nagy elődök lebeghetnek Orbán úr előtt, így ő is kitalált egyet. De lehet, hogy csak álmodta és nem tudta megkülönböztetni az álmot a valóságtól.
NEMZET MINISZTER EKNÖKÉT?
PUCCSOLNI?
KI MERNÉ?
Miféle patkányokról értekezik?
Aki nem ért vele eggyet az patkámy?
Igy beszélhet egy miniszterelnök?
miér?
ja, hogy Felcsúton ez a divat?
Orbánt le-kicserélni igenis puccs!
Anyira, hogy amikor pucsít, a zemberek 2/3-a beleborzong.
A vágyakat-ágyakat nem szabad háborgatni!
A cikk alapvető problémája, hogy ov-t úgy kezeli mint egy halandót. De ő az Isten, a kerge magyarok Istene, oszt jó napot.
A dolog azért "büdös", mert van, aki tagadja, van, aki bevallja. Az biztos, hogy egy ekkora pártot, és frakciót nehéz egyben tartani. Ezek a mindig éhes politikusok, csak, mint anno a „zsoldos katonák”, szabd rablás fejében "harcolnak”. Azért legalább a kommunikációs csapatot okosabbnak tartottam. Nagyon szerencsétlenül építették fel az "Orbáni mártír" szerepet. Valami kézzel foghatót is kellett volna legalább hamisítani. Tulajdonképpen akkor Meggyesi, és Gyurcsány is nemzetközi puccs áldozata, mert az akkori kormányt is érték kritikák, sőt egy Szapáry nevű honfi (USA nagykövetünk ma 73 évesen) még Brüsszelben is feljelentette az akkori kormányt, az autópálya építés általuk kialakított, elszámolásának folytatása miatt. Vagy amikor Strassburgban igyekeztek elérni, hogy az a kormány ne kapjon a támogatásokból.
Lassan az az érzésem, addig piszkálja a nyugati politikusokat a miniszterelnök, hogy tényleg megpuccsolják. Mert van az a pénz.
Kedves Bástya Úr!
Csak nem kell 1953.-ig várni?
Vagy valami halálesetig?
Annyit nem ér az ügy.
Nem ér annyit ....... (.....).
A pontok helye szabadon, fejben kitölthetők!?
Ezek szerint a fidesz kedves vezetői nem ismerik a levegőtlenség fogalmát?
Nem tudják, hallották, hogy a döntésekkel nem fog mindenki egyet érteni?
Nem érzékelik, hogy nemzeti mivoltjuk hangsúlyozása ellenére a népet szorítják a nyomor állapotába?
Nem számat semmi?
Odadobnak egy Malévet, hogy megszerezzék a repteret?
Mit számít a maléves középosztálybeli szavazók (és családjainak) vesztesége?
Már összeharácsolták maguukat?
Honnan tudja ezt a kormány?
Ezek szerint alakul a meg nem sértettek tábora.
Csökken!
Hja.. Sztálint is nehéz volt leváltani..:)