Nehéz meghatározni azt az időpontot amikor azt lehet mondani valakire most nagyobb fenyegetettségben van, mint addig volt. Orbán Viktor esetében ezt még nehezebb meghatározni, hiszen hatalomra kerülése óta gyakorlatilag egyre nagyobb veszélyben van a puszta léte, ahogy sorban kiderültek a hazugságai, és beértek tetteinek, döntéseinek a következményei. A megjelent hír szerint a TEK megerősíti a személyi védelmét, és gyakorlatilag lezárja azt az utcát ahol jelenleg közpénzből dőzsöl a Tündérország trónját elfoglalni készülő fülkeforradalmár. Hivatkozásnak TEKinti ezen intézkedés jogosságához a közelben bejelentett kormányellenes tüntetést, amit egy magánszemély kezdeményezett.
Hát, nem is tudom. Mikor az Opera hátsó kijáratát használta, méghozzá elég rohamtempóban, és főleg nagyon tele nadrággal azon a január másodikai éjszakán, akkor utána vajon a TEK miért nem tartotta indokoltnak a fokozott védelmet?Azért ott százezer ember haragjával szembesült, amit akkor még nem ellensúlyozhatott a Békemenetnek nevezett lefizetett, és megfizetett talpnyalók sétálása végig a városon, hiszen arra még nem is volt terv, azt csak utólag hazudták össze, mint a rajta résztvevők létszámát. Ja, és az a gyarmatosítás ellen szólt! Magyarországon csak a Fidesz gyarmatosíthat, mindenki másnak el lehet menni akinek ez nem tetszik. Ha a védelem akkor kiTEKintett az Opera előtti térre, megállapíthatta a komoly veszélyt, mégsem fokozta utána a személyi védelmet, erre most egy magánszemély kellett hivatkozási alapnak. A TEK elemzőinek komoly munkát adhatott ennek az alapnak a megtalálása, szerintem szakmailag ez egyáltalán nem indokolt,és az ilyen alapon meghozott korlátozás hátterében valami másnak kell lenni. Orbán király eddig is el volt szakadva a valóságtól, azt fokozni a fizikai elkülönítéssel teljesen felesleges, és élete végéig nem is tud magának személyi védelmet biztosítani. Vagyis tud, abból a sok lenyúlt közpénzből fog neki jutni egy jelentős összeg a saját és családja védelmére, de teljes biztonságban sosem érezheti magát. Most megoldja még közpénzből, erre találta ki a magánhadseregét, akik ezzel a szakmai munkájukkal bebizonyították, ők is részei a kormány hazugság gépezetének, pedig nem kellett volna ennyire átlátszó valótlanság mögé bújniuk. Egyszerűen megteszik minden indok nélkül, aztán hoznak rá egy visszamenőleges törvényt, és készen is vannak, legalábbis addig, amíg ez a zsebdiktátor van a hatalmon.Magánszemélytől való félelem azonban még jogos is lehet, de ezzel Orbánnak hátralevő életében számolnia kell, mindig lesz egy ember aki készen áll majd hirtelen felindulásból leszakítani azt a focista lábát, és azzal verni ütemesen Tündérország trónjára áhítozó fejét.
A TEK lojalitása nem lehet kétséges. Kommunikációja azonban méltó a kormánypárti hazugságokhoz, és ezzel sikerül is szakmai munkáját közel vinni a nullához ezen a területen. Bűnözőket jól tudnak leteperni,szükség is van hasonló szervezetre, csak a felhasználással van elég sok baj. Terrorfenyegetettség nem nagyon van diktatúrában, pont ott teremtődnek meg a terrorlegények, és mi közelítünk a diktatúra felé, legalábbis valami más lesz a demokrácia helyett, ahogy azt a védett személyük felvázolni méltóztatott. Megijedni magánszemélytől talpig fegyverben némi kapkodás, és félelem látszatát kelti, de lehet egyszerűen csak további közpénzlenyúlásról van szó, az utcát majd a Pintér „adócsaló" Sanya „volt" cégének az emberei fogják őrizni, ezzel is lehetőséget teremtve egy kis közpénz lenyúlására, csak úgy, kormánypárti módra, kis hazugsággal megTEKerve.
Banditapolitika: Orbán Viktor megTEKert védelem mögött!
Facebook hozzászólások
HozzászólásokÖsszesen: 13 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Kedves Vezetőnk kisebb sebészeti beavatkozáson esett át,amikor eltávolítottak a s*ggéből egy beszorult zabszemet.
Sólyom sem vett részt nyilvános, szabad területi rendezvényeken. A félelem jele. Veszélyes a Kossuth tér. Ha egyszer valahogy meglódul a tömeg,....
"Eszembe jutott Göncz Árpád, aki az őrületbe kergette a testőreit, mikor nélkülük ment vásárolni, vagy beszélgetni az emberekkel."
Nekem is eszembe jutott: az egykori Kormányőrség egykori tagjától hallottam, hogy Kádár az őrületbe kergette testőreit, akiknek védelméből megszökött, ha csak tehette. Nyilván azért tehette, mert KÁDÁRNAK NEM VOLT OKA FÉLNI. Megtette, pedig 1956-ot aligha feledte el...
"A TEK lojalitása nem lehet kétséges."
Meddig? Egy zsoldoshadsereg hűsége mindig kétséges. A TEK tagjai már érezhetik azt a feléjük áradó ellenszenvet, amely hasonló az 56-ban az ÁVÓ felé megnyilvánuló szeretettel.
Tanulságul Orbán Viktornak:
A WALESI BÁRDOK
Edward király, angol király
Léptet fakó lován:
Hadd látom, úgymond, mennyit ér
A velszi tartomány.
Van-e ott folyó és földje jó?
Legelőin fű kövér?
Használt-e a megöntözés:
A pártos honfivér?
S a nép, az istenadta nép,
Ha oly boldog-e rajt’
Mint akarom, s mint a barom,
Melyet igába hajt?
Felség! valóban koronád
Legszebb gyémántja Velsz:
Földet, folyót, legelni jót,
Hegy-völgyet benne lelsz.
S a nép, az istenadta nép
Oly boldog rajta, Sire!
Kunyhói mind hallgatva, mint
Megannyi puszta sir.
Edward király, angol király
Léptet fakó lován:
Körötte csend amerre ment,
És néma tartomány.
Montgomery a vár neve,
Hol aznap este szállt;
Montgomery, a vár ura,
Vendégli a királyt.
Vadat és halat, s mi jó falat
Szem-szájnak ingere,
Sürgő csoport, száz szolga hord,
Hogy nézni is tereh;
S mind, amiket e szép sziget
Ételt-italt terem;
S mind, ami bor pezsegve forr
Túl messzi tengeren.
Ti urak, ti urak! hát senkisem
Koccint értem pohárt?
Ti urak, ti urak!... ti velsz ebek!
Ne éljen Eduárd?
Vadat és halat, s mi az ég alatt
Szem-szájnak kellemes,
Azt látok én: de ördög itt
Belül minden nemes.
Ti urak, ti urak, hitvány ebek!
Ne éljen Eduárd?
Hol van, ki zengje tetteim -
Elő egy velszi bárd!
Egymásra néz a sok vitéz,
A vendég velsz urak;
Orcáikon, mint félelem,
Sápadt el a harag.
Szó bennszakad, hang fennakad,
Lehellet megszegik. -
Ajtó megől fehér galamb,
Ősz bárd emelkedik.
Itt van, király, ki tetteidet
Elzengi, mond az agg;
S fegyver csörög, haló hörög
Amint húrjába csap.
„Fegyver csörög, haló hörög,
A nap vértóba száll,
Vérszagra gyűl az éji vad:
Te tetted ezt, király!
Levágva népünk ezrei,
Halomba, mint kereszt,
Hogy sírva tallóz aki él:
Király, te tetted ezt!”
Máglyára! el! igen kemény -
Parancsol Eduárd -
Ha! lágyabb ének kell nekünk;
S belép egy ifju bárd.
„Ah! lágyan kél az esti szél
Milford-öböl felé;
Szüzek siralma, özvegyek
Panasza nyög belé.
Ne szülj rabot, te szűz! anya
Ne szoptass csecsemőt!...”
S int a király. S elérte még
A máglyára menőt.
De vakmerőn s hivatlanúl
Előáll harmadik;
Kobzán a dal magára vall,
Ez íge hallatik:
„Elhullt csatában a derék -
No halld meg, Eduárd:
Neved ki diccsel ejtené,
Nem él oly velszi bárd.
„Emléke sír a lanton még -
No halld meg, Eduárd:
Átok fejedre minden dal,
Melyet zeng velszi bárd.”
Meglátom én! - S parancsot ád
Király rettenetest:
Máglyára, ki ellenszegűl,
Minden velsz énekest!
Szolgái szét száguldanak,
Ország-szerin, tova.
Montgomeryben így esett
A híres lakoma. -
S Edvárd király, angol király
Vágtat fakó lován;
Körötte ég földszint az ég:
A velszi tartomány.
Ötszáz, bizony, dalolva ment
Lángsírba velszi bárd:
De egy se birta mondani
Hogy: éljen Eduárd. -
Ha, ha! mi zúg?... mi éji dal
London utcáin ez?
Felköttetem a lord-majort,
Ha bosszant bármi nesz!
Áll néma csend; légy szárnya bent,
Se künn, nem hallatik:
„Fejére szól, ki szót emel!
Király nem alhatik.”
Ha, ha! elő síp, dob, zene!
Harsogjon harsona:
Fülembe zúgja átkait
A velszi lakoma...
De túl zenén, túl síp-dobon,
Riadó kürtön át:
Ötszáz énekli hangosan
A vértanúk dalát.
(Arany János, 1857)
Orbán okos ember a maga módján. Kezdi felmérni, hogy az, aki ennyi szemétséget, aljasságot követ el a népével szemben, annak egyre több oka van arra, hogy féljen.
Persze ezzel legfeljebb már nem egészen két évvel, egészen pontosan már csak alig több, mint húsz hónap múlva szembe kell nézzen.
Tovább nem fogja húzni! Utána fel fogják húzni. TEK ide, TEK oda.
Meggyőződésem, hogy lesz - akár nem is egy - elkeseredett ember, akinek a számára minden mindegy lesz, és élete utolsó jótéteményeként csuti csótányt fog irtani.
A saját lelkiismeretétől senki nem fogja megvédeni!Ami remélem egyre jobban támadja ,ahogy visszaesik a realitásba.
eCCeerűen nem érti a fejem: hááá mijJjen fülkeforradalmár az, AKI FOSIK !?!
Most magánhadsereg holnap meg majd le se szarnak a kutyák kedves vezír.
Ez már a nagyképűség teteje! Gondolja O.V. hogy akad értelmes ember, aki az "életére törjön"? Kapitális szamárság lenne, hiszen ugyanannyit, ha nem többet kapna, mint egy rendes emberért.
Azért ennyire nem kellene cidrizni a zemberektől.akik ma is imádják őt, a felmérések szerint. Eszembe jutott Göncz Árpád, aki az őrületbe kergette a testőreit, mikor nélkülük ment vásárolni, vagy beszélgetni az emberekkel.
Dráda Viktorunk, hős vezírünk!
Nem kell félned! Normális ember veled, és csatlósaiddal
nem szennyezi be a kezét! Azt, hogy a szabadjára engedett
B-közép haverjaid mit tesznek veled, az már a te problémád!
A nép, az pedig azt a sok jót, amit megszavaztattál, semmi
többet, csak azt viszontkívánja Neked, HETEDIZIGLEN.
S meg is fogod kapni. Bármílyen páncéltermeket, bunkert
bármit építhetsz , bármílyen hadsereget szervezel nem fogod elkerülni.
Senki nem fog bántani. A sors már csak olyan. Meg akik a TE kézlegyintésedre
nyomkodják a gombokat! Kívánom nektek, hogy könnyen viseljétek,
majd a sorsotok. Mert fájni fog nagyon. Kegyetlenül.
Kedves "gaby" az Ön hozzászólásának mi köze a cikkhez?
Burgenlandba járnak rezet guberálni orsósék a nípes csáláddál. amikor bejelentkeztek az osztrák szállóba román vendégmunkásnak nézték őket, rögtön át is lettek irányítva az istállóba
http://www.origo.hu/itthon/20120818-biciklivel-es-wellnesszel-lazitott-orban-a-fertotonal.html