Mi, a csendes többség, sokadjára kérdezzük
Mi, a csendes többség, sokadjára kérdezzük:
1. Miért nem látunk már végre egy egységes állásfoglalást valamennyi parlamenti párt, a köztársasági elnök és valamennyi történelmi egyház vezetőinek aláírásával, amelyben:
– nyíltan és határozottan elítélik a fasiszta ideológia, a rasszizmus és a gyűlöletkeltés minden formában történő megjelenését, terjesztését;
– követelik, hogy a rendfenntartó szervek és az igazságszolgáltatás intézményei maradéktalanul és egyértelműen tartsák be a meglévő hatályos jogszabályokat;
– felszólítják az állam jogalkotó intézményeit arra, hogy haladéktalanul végezzék el a meglévő, hatályos jogszabályoknak a történelmi/társadalmi változások okozta körülményekhez történő kiegészítését, korszerűsítését;
– követelik, hogy a magyar jogrendbe kerüljenek be a hazánkra is kötelezően vonatkozó olyan európai jogi rendelkezések, mint a holokauszttagadást, a náci eszmék terjesztését, a fasiszta félkatonai szervezetek létezését, a gyűlöletbeszédet, a rasszizmust tiltó, büntető jogszabályok.
2. Kérdezzük: miért akadályozza meg hol a köztársasági elnök, hol az SZDSZ, hol a Fidesz jogi csűrés-csavarásokra hivatkozva a szükséges alkotmány-, illetve törvénymódosító előterjesztéseket?
3. Kérdezzük: mire várnak az ország „főméltóságai”, köztük a hallgató egyházi vezetők? (Tisztelet a kivételnek!)
Mert nem hisszük el, hogy az ország legfőbb vezetői nem érzékelik: addig, amíg részükről nincs egy egységes, egyértelmű „állásfoglalás” ezekben az égetően fontos kérdésekben, addig intézkedéseiben bizonytalan, belső apparátusában demoralizálódó
a végrehajtó hatalom, az igazságszolgáltatás, a rendfenntartó szervezetek sora és a társadalom egésze!
Nem érzékelik, hogy egy bizonyos pontos túl ez a folyamat „kaotikus” állapothoz vezet, amelyben a demokrácia megfullad, megsemmisül?
Az ítélőképességnek, a gondolkodásnak ezt a nagyfokú felelőtlenségét nem merem feltételezni demokratikusan választott/kinevezett vezetőinkről.
Mi, a csendes többség, az ország lakossága nyugalmat, békét és munkát akarunk!
Ha ez a közös nyilatkozat/állásfoglalás létezne, akkor lenne eszköz a rendőrség, a bíróságok kezében, és a miénkben is.
Várjuk!
Ring Borbála
Szolnok
HozzászólásokÖsszesen: 13 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
El kellene juttatni ezt a levelet a nagyméltóságu KE részére mondjuk a 168óra levelezöi nevében.
/ remélem nem tévesztené ösze a k. infóval. Ujra./
Kérjük meg ezennel a T. Föszerkesztö urat, tegyen egy próbát.
Levél iró minden szavával egyet értek.
Én mint a csendes akárkicsoda azt kérdezem már sokadjára:
Miért hitte el mindenki, hogy mire a falevelek lehullanak, katonáink itthon lesznek?
Miért hitte el sok magyar ember, hogy Hitler győzni fog?
Én a levélíróval értek egyet.
A levélíró szerint: amit el kellene várni, csak rövidítve
"– nyíltan és határozottan elítélik a fasiszta ideológia, a rasszizmus és a gyűlöletkeltés minden formában történő megjelenését, terjesztését;
– követelik, hogy a rendfenntartó szervek és az igazságszolgáltatás intézményei maradéktalanul és egyértelműen tartsák be a meglévő hatályos jogszabályokat;"
"
megmondoember
2009-05-11 10:37:13 #9
Nem tudom miből gondolod azt, hogy ti vagytok a csendes többség? A többség ugyanis magasról tesz arra, amit te itt össze hordtál, szóval többségről ne is beszélj. Sőt csendesről se, mivel nektek van itt a legnagyobb pofátok.
Bár ez a "pofa" rendesen pofán lett verve a tegnapi pécsi polgármesteri választáson az igazi csendes többség által."
Bocs a sok idézetért, csak a hatás kedvéért.
Hogy jön ide Pécs, meg a Fidesz győzelme? Aki szeretné, hogy az említett méltóságok fellépjenek az említett ügyekben, az csak ballib lehet? A jó magyar ember, aki ugyebár nem lehet ellenzékben, annak rasszistának kell lennie? Hogy a csendes többség mit akar valóban nem tudható, hiszen csendes. Ha nem azt, amiről a levélíró beszél, akkor ez minimum szomorú. Akkor itt a többség rasszista stb?
No aztán a stílus ugyebár. Rögtön a "tesz rá", az "összehordtad", no meg a "pofátok". Szép magyar nyelv, és szép gondolatok. Ki gyűlölködik itten akkor?
Elnezest a neved rosszul irtam,nem szandelosan Davidoff90.
Kedves Daffifof90!
Attoltartok,hogy az eltelt 20 evben a politikusaink pontosan azt tettek amit most javasoltal."segist magadon,isten is ......".Meg segitettek a csaladjuknak,baratoknak,olyanoknak akikbol v.akiktol hasznot varhattak kesobb.Egy valamin nem akartak segiteni es ez az orszag.
Azért nincs válasz erre,mert a legtöbb "méltóságnak" érdekében áll a mai helyzet.
A baloldalnak azért,mert antiszemitázhat.
A jobboldalnak azért,mert csendben szavazatokat szerez így a szélsőjobbról.
Az egyházaknak azért,mert nem akarják önmagukat megtagadni.
Érzik,hogy az államtól függnek.És hamarosan a pénzadóik jobboldaliak lesznek.Ezért viszont cserébe propagandát várnak a szószékről...
Csakhogy mindegyik résztvevője ennek a helyzetnek hosszútávon veszteni fog.
A többségnek meg végre nem csendben kéne szemlélnie a saját sorsa alakulását,hanem megpróbálni visszavenni.
Elkűldeni a "mélóságokat" a megérdemelt éghajlatokra és saját kézzel egy jobb országot építeni!
Az első lépés pedig a választásokon való részvétel lenne.Ha ennyi embernek van véleménye,akkor ne sajnáljanak már 15 percet a drága idejükből erre.
Továbbá civilként a helyi ügyekben így,vagy úgy hallatni a hangjukat.Lakógyűlésen,társasházi gyűlésen,meghallagtásokon.
Ha milliók tennék ezt,akkor már sokkal nehezebb lenne a feudális kényúrjainknak hatalmaskodni felettünk.
Nyugaton ezt civil kurázsinak hívják...
Miután Te lehetsz az idősebb,példád nyomán kistehén.
Válság sújtotta világ?Csak nem!Mindenért az MSZP és Gyurcsány a hibás.
Nem? Csináljunk szépen új világot,emeljük piedesztálra a tőke,-és befektetésellenes szövegeket nyomó,a leszámolást központi témává emelő politikai erőket,azokat,akik mindig az adott közönség elvárása szerint beszélnek és mélyen hallgatnak arról hogy mit kívánnak tenni.Nem kell aggódni,be fog ez a helyzet következni.És remélhetőleg egyesekből nem lesznek tömegek,akik legnagyobb gondjaik közé emelhetnek új tanulságokat.
Lehet, hogy nem az a legnagyobb gond, hogy nyugalom, béke és munka legyen?
Valamit tenni kellene-igen.Mondjuk tenni azért,hogy más legyen a politika.Mondjuk tájékozódni,olvasni,a hamis prófétákat szavazatokkal elküldeni.Mondjuk,nem kétféle mércével mérni.És mondjuk,nem beletörődni abba,hogy mi vagyunk a csendes többség, arra várva,hogy majd valaki megoldja a gondjainkat és jobbá teszi a sorsunkat.Segíts magadon,az Isten is megsegít-kérdezgetni nem elegendő.
Hirtelen nem is tudnék olyan személyt, a mostani 'méltóságok'között akire ugy gondolhatnék, hogy na ez igen, a nép érdekét képviseli. Valahogy ha föl kerülnek azonnal a saját pártjukon keresztül épitgetik önmagukat, annyit hazudik mindegyik, amenyi a szájukon ki fér.
Bajnai-ékat nem sorolom ide, de azt hiszem öket is be fogja mocskolni a széljobb karöltve a jobb oldali politikusokkal.
Hiányolom Bajnai kormányától, hogy az állami cégek vezetöitöl, ilyen-olyan tanácsadoiktól nem kér fizetés csökkentést.. a miniszterek 15% az semmi.....ök azt észre sem veszik...ha mindenkitöl megértést kér akkor a nagy jövedelmeket kellene nyesegetni ...azt hiszem ekkora elenszélben nem lesz nagy haladás.
Azt hiszem hiába vagyunk sokan a csendes többség kutyába sem vesznek...szomorú, hogy ide jutottunk, és a kilátásaink sem valami derüsek. Valamit tenni kellene, az hogy irogatunk nulla.
Nagyon jó valódi ütős kérdések, de ugye az is világos, hogy halászni gyorsan hatékonyan mindíg a zavarosban lehet igazán. Valamint az oszd meg és uralkodj rajta régi jól bevált politika, no az se semmi!