A miskolci rendőrkapitány kijelentése kapcsán
A miskolci rendőrkapitány sokat, sőt túlontúl sokat vitatott kijelentése kapcsán szó esett a statisztikáról is, nevezetesen arról, hogy helyesen tette-e a rendőrség a bűnelkövetők családi és társadalmi hátterének a vizsgálatát. Magyarán: szerepel-e a rendőrségi nyilvántartásba vett személyek adatai között cigány voltukra utaló adat?
Nem értek egyet azzal az állásponttal, amely ezt kifogásolja. A rendőrségnek vizsgálnia kell a bűnözők családi körülményeit, társadalmi hátterét, hiszen azok olyan tényezők, amelyek kihatnak az egyes ember személyiségének a fejlődésére, és magyarázatot adhatnak – többnyire adnak is – magatartásukra. Márpedig a rendőrkapitány által említett bűncselekményeket romák követték el, és biztos vagyok abban, hogy ha tehetős roma családban, rendezett anyagi körülmények között élő kisközösségben nőttek volna fel, akkor a vád alatt állóknak csak egy töredéke kerülne – hogy mikor, azt most hagyjuk – bíróság elé. A statisztika feladata irányt mutatni és célt jelölni olyan feladatok elvégzéséhez, amelyeket statisztikai adatok ismerete nélkül felmérni, olykor felismerni sem lehet. Nem az a hiba, hogy a közmegbecsülésnek örvendő rendőrkapitány a csak a rendőrségre és egyes szakhatóságokra tartozó adatokat felvétette, hanem az, hogy a nyilvánosság elé tárta őket. Hibázott, megrótták. Spongyát rá! – ahogy a régiek mondották.
Az első szabadon választott Országgyűlés alakuló üléséről beszámoló élvezetes írásukban említik a korelnök Kéri Kálmán beszédét, amelyben visszaemlékezik pályafutására. Idézek: Ferenc József katonája is volt, aztán Stromfeld Aurélé a Tanácsköztársaság Vörös Hadseregében, majd IV. Károlyé, továbbá Horthy Miklósé. Sorrendi tévedés, mert előbb IV. Károly volt, és utána következett a Tanácsköztársaság. Sebaj, a baki megbocsátható a már régóta az elíziumi mezőkön sétáló vén hadfinak.
Del Medico Imre
Budapest
HozzászólásokÖsszesen: 6 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Kedves Megfigyelő! Mindkettőjük véleményének egyaránt örülök. Pl.-ul én hat gyerek apjaként mindenkor hiszem és vallom, hogy álltalában / nyilván rendhagyó esetek mindíg vannak / a felnőttkori személyiség pozitivitásának az alfája-omegája a családi hátterekben keresend.Azomban az is tény, hogy ezt nem csak mi látjuk, akiknek igazán látni kellene miért hunyják be a szemüket? No miért is???
Örülök, hogy Del Medico Imre véleményét olvashattam.
Egyetértek azzal, hogy nem kellene kifogásolni jogilag a bűnelkövetők családi és társadalmi hátterének vizsgálatát, hiszen ha büntető eljárásra kerül sor, ez amúgy is elkerülhetetlen. A jog azonban tiltja a bűnelkövető nemzetiségi hovatartozásának nyilvántartását a Rendőrség számára, szólt a felettesek indoklása.
Attól tartok, derék jogalkotóink és politikusaink megint alaposan túllőttek a célon.
Sajnálatos Cosma gyilkosság az maffia modszer alkalmazás volt ami nem a gyilkolással kezdödött, csak következménye.
Nem hiszem, hogy senkinek sem tünt fel, hogy a kigyurt munkanélküli banda milyen jól él....nem kis ideje...
Nem akarok senkit rágalmazni, de nem hiszem, hogy a gyilkosoknak nem volt nagyhelyen aki falazott.
Igen, például ezt is kellene kutatni.
Van olyan hogy megélhetési bűnözés.
De például Cosma megölése nem az. Az Avas-lakótelep legnagyobb problémája, a hangoskodás, csendháborítás, időnként a garázdaság (ezek a cselekmények sokszor csak súrolják a bűncselekmények kategóriáját) - nem az.
"Álszemérmesség"....ha kutatja a családi hátteret, körülményeit...ha.....akkor elképzelhetö, hogy bebizonyosodna, hogy kenyérre lopnak, mert éhesek, mert munka nincs...
Viszont ha munka van és akkor is lopnak ,..... szerintem teljesen más kategória.
Tökéletesen egyetértek roma ügyben. Álszemérmesség ezt nem belátni.