Levélhullás
A zemberek baja
Lázár János (168 Óra, máj. 27.) a győztes Fidesz-KDNP-t az első politikai erőnek nevezi, amely kétharmados többséget kapott. Az MSZP és az SZDSZ 1994-es kétharmados parlamenti többségéről pedig mint „paktumról” szól.
Utánanéztem (csak a listás szavazás eredményeit véve alapul), hogyan alakult a Fidesz választási szereplése:
1990 8,95%** (KDNP 6,46%)
1994 7,01%** (KDNP 7,03%)
1998 29,48%** (KDNP –)
2002 41,06%** (KDNP –)
2006 42,49%**
**MDF-fel közös lista
**KDNP-vel közös lista
2010 előtt a Fidesz sem egyedül, sem az MDF-fel, sem pedig a KDNP-vel nem nyert meg egyetlen választást sem.
Minek nevezné ennek fényében Lázár úr a Fidesz 1998-as, az FGKP-vel kötött házasságát, amikor egyedül szintén kikapott az MSZP-től? Csak úgy tudott kormányt alakítani, hogy keblére ölelte a kisgazdákat (aztán csendesen megfojtotta őket).
2006 óta gyakorlatilag összenőtt a Fidesz és a KDNP. (Érdekes lenne tudni, most vajon külön-külön hány százalékot értek volna el.) Mégsem következett pártfúzió, mert akkor nincs külön frakció és bizottsági tagságok és párttámogatás... Nem ez nevezhető inkább paktumnak?
Ügyes húzás a mamutminisztériumok létrehozása is! Csak nyolc miniszterjelöltet kellett bemutatni a parlamenti bizottságoknak – ahol az ellenzék is szólhat legalább egy-két szót. A többi, majd félszáz államtitkár és államtitkár-helyettes kinevezése már a miniszter, ill. a kormány hatáskörébe tartozik. És szinte áttekinthetetlen az ország irányítása. (Ami szintén kedvez az új kormánynak.) És hogy ez legalább annyiba kerül, mint mondjuk 16 minisztérium, az meg legyen „a zemberek” baja...
Pedig az is fontos szempont lehetett volna, hogy 2011-től Magyország fél évre átveszi az EU elnökségét – és csak 5-6 miniszterünk lesz, akinek a tevékenységi területe megegyezik az EU egyes bizottságéival (hallottam egy rádiós beszégetésben). Kik és hogyan fogják vezetni ezeket a bizottságokat, ha nincs megfelelő számú és tapasztalatú miniszter?
Boródi Erzsébet
E-mail
HozzászólásokÖsszesen: 4 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Ja, a szavazók szava....szavaztak a bekötözött zsákra.......
Horn Gyula, sosem hivatkozott a szavazói akaratra.....pedig akkor egy pártnak volt 2/3, és senki sem döngette a mellét....
most megetetnek velünk mindent e- jelszó takarásában....
Ma még a szavazó szava Isten szava, de rövidesen a nagyvezír szava lesz Isten szava.
Nem is értem.....
azt nem, hogy miért nem érthetö az, hogy az ujkormány -ebben is- profi, mindig, mindent, minden kormány tag jobban tud, és csak ök tudnak.
nem is szükséges az egyeztetés, mert a zemberek ugy is öket támogatják, nem véletlenül volt a fülkeforradalom, a szavazók ezt várják tölük, és a szavazók szava Isten szava az uj kormánynak,
ezt már, meg is tanulták a szomszédaink.
most tanulgatják az EU-ban, egyébként a siker garantált, leg késöbb amikor hivatalosan is a Magyar kormány vezeti az EU-t.
Van még Ámerika, de az sem gond, elöbb utóbb Obama tülekedni fog OVM
min. elnök urral mi elöbbi találkozóra, és akkor egy kis tözsdei nuansz is tiztázódik..más probléma meg nincs...
Putyin,az már le kezelt OVM min. elnök urral, értik egymást...
Kina is baráti...
nincs itt semmi gond.....
lehet ilyen, ekkora profizmusnál?
Az osszevonasok fo oka az, hogy ne legyen onallo Penzugyminiszterium! Igy konnyebb lesz lenyulni mindent az orban/simicska duonak. Jellemzo, hogy ilyen fontos volt eltorolni az orokosodesi adot: az orban banyak, szolok, hazak es foldek meg azt a par szazalek adot sem hozzak a koznek, mint amit eddig kellett fizetni. Jol cserbenhagytak a szegenyeket, majd megint johet egy baloldali kormany a nagy csodot rendbehozni.