Levélhullás
Tragikomédia a köztévében
Amit Aczél Endre leír a Nap-kelte kapcsán, az cáfolhatatlan látlelete mindannak, ami a Magyar Televízióban évtizedek óta folyt/folyik. Az intézmény hatalmi játszmák csatamezeje. Ami mindebben a legszomorúbb: a nézők elidegenítése sem jelent akadályt! Azok, akik nem érzik ennek a súlyát, nem vállalnak döntéseikért felelősséget, alkalmatlanok hivataluk betöltésére.
Aczél Endrének a teljes jóhiszeműségét mutatja, hogy nem feltételezte, „bűnt” követ el, ha a Nap-keltében, a Klubrádióban, a Népszabadságban vagy e lap hasábjain szerepel. (Bezzeg ha az Echo TV, a Lánchíd Rádió, a Magyar Nemzet, a Demokrata lenne egyszerre a kenyéradója? Ezek a médiumok egyébként sem szemérmesek, ami a „keresztbe dolgozást” illeti.) Újságírói összeférhetetlenségről (több lábon állásról) papolni akkor, amikor a kormányzásra kész (?) erő(k) a médiumok egybetereléséről, megszüntetéséről beszél(nek), egyenesen cinikus gondolkodásra vall. Egyébként sem az a fontos, hogy ki, hanem az, hogy mit mond. Megjegyzem, a pártpreferencia/pártreferencia nem determinálja, főleg nem pótolja a mesterségbeli kompetenciákat.
(Csak mellesleg: Gyárfás Tamás már akkor koporsószöget vert saját vállalkozásába, amikor azt hitte: a fair play szellemében Schmitt Pállal szemben is érvényesíthető az olimpiai mozgalom eszméje.)
Utóiratában azt mondja Aczél Endre: „Kíváncsian várom, hogy Rudinak, Medveczkynek, Dobosnak milyen sorsa lesz a Fidesz-érában.” Egyetlen szóval megadható a válasz. (Ha lesz egyáltalán Fidesz-éra.) Jó! Kicsit bővebben? Nagyon jó! Még bővebben? Sajnos nagyon jó! Hiszen már vetett ágyba várják az új nászt.
Nagy Zoltán
Debrecen
HozzászólásokÖsszesen: 1 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Ha jól emlékszem, a cikk írója médiakutató, aki az átlagnál többet kell, hogy tudjon a média világáról. Szívesen olvasnám Tőle, mérhető-e a M1 reggeli műsorában szereplők megváltozott aránya, a Önkéntesen kivonuló jobboldal, de túlmegyek, jobboldali kérdező újságírók megjelenésével, és milyen mértékben? Azt még elviselem, hogy saját közegükben infantilis módon, csak arra emlékeznek és hivatkoznak, ami számukra evidens. Azt hogy ezt az arcátlanságot a köztévében folytatják, az vérlázító. A FIDESZ ugye, nem tisztogat politikai alapon? Akkor minek tudható be, hogy minden még a politikával össze nem függő szervezet, mely nem nyíltan jobboldali volt, mostanában vezetőt vált? Az M1-en a szakmai szintet ma Bethlen képviseli számomra, mert most, hogy állítólagos szimpátiájának szabad tere lenne, még visszafogottabb, arányérzékenyebb. A többiek olyan messze vannak ettől a színvonaltól, mint amikor munkáskáderekből lett valaki gyárigazgató. Minden esetre a változások óta, soha nem látott nyugalomban reggelizünk, mert a rádióból szóló zene, nyugtatólak hat ránk.