Levélhullás
Kifizetni rossz, beszedni disznóság
Kellett nekünk ez a szinte pártok feletti konszenzus? Igaz, hogy egyikük szerint egyáltalán nem szabad ingatlanadót kivetni – kivéve, persze, ha az ő párttársai vetik ki! A másik szerint csak 20-30-40 millió felett szabad kivetni – miért ne ötleteljünk?
Egyesek a nyugdíjasok esetében ráterhelnék az ingatlanra, ha már esetleg örökösödési adót nem is kéne fizetni, legalább ezt kelljen!
Summa summarum: egy követ fújnak.
Mindegyik kampányol, az ingatlanadó meg közben ketyeg békésen, csak másként hívják.
Számoljunk egy kicsit: a hírek szerint a 30 milliós ingatlant – ez már a középértéken túl van – állítólag 0,35 százalék adó terheli, ez évente 105 ezer forint.
Most van telekadó, házadó stb., ez állítólag megszűnik (illenék is), tehát várhatóan 50-100 ezer/év.
Kifizetni rossz, beszedni disznóság, persze hogy védenek minket a pártjaink kézzel-lábbal, áldassék a nevük!
Emellett elsiklanak az apró-cseprő kiigazítások, amelyekre pártjaink sem fecsérelnek energiát.
Például: emelkedik a nyugdíjkorhatár három évvel. Apróság, látszólag csak azokat bosszantja, akik épp a határ közelében tartózkodnak az eléréskor, és éppen ide vagy oda esnek.
De azért az a helyzet, hogy egyszer mindenki lesz nyugdíjas, tehát mindenki érintett.
Vagyis számoljunk kicsit: további három évig be kell fizetnünk az államnak leegyszerűsítve havi 100 ezer forintot, ahelyett például, hogy kapnánk havi 100 ezer forintot. Mindezek szaldója három év alatt 7,2 millió forint, persze nem a javunkra. Ez 70-140 évnyi ingatlanadó három év alatt!
Azért csak féljük az ingatlanadót!
(A számok persze hasszámok, nincsenek konkrét adataim. Viszont akiknek vannak, azoknak nemigen hallottam szavukat e tárgyban.)
Kutas László
közgazdász
E-mail
HozzászólásokÖsszesen: 2 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Arról senki egy szót nem szól,mi lesz, ha a nyugdíjas nem tud fizetni. Az ingatlanadót ráterhelik az ingatlanra, az örökös majd fizet! Vajon ő ezt is levonhatja az SZJA-ból? Mi van ha az örökhagyó hosszú életű volt, és már az örökös is nyugdíjas?Traven mexikói regényei sejlenek fel bennem, az adósságot szépapáig visszamenően öröklik a leszármazottak. Szép új világ!
Vol szo arrol, hogy ezt a penzt tulajdonkeppen megkapjuk majd mint csokkentett SZJA. Volt szo arrol, hogy az AFA-emelest megkapjuk a csokkentett SZJA miatt. Es meg mindemellett jol jarunk, mert csokken az SZJA. Es van aki ezt igy szorol-szora elfogyasztja! Csak arrol nem szolnak a nyilatkozatok, hogy az SZJA csokkenese kb az egyikre lesz eleg a fenti harombol. Vagy meginkabb arra sem, de ez fizetes szerint valtozik majd. A hatalmas PM-es kalkulator szerint nekem kb 2000 Ft-tal lesz tobb a havi nettom. Tehat 40000-nel nem kolthetek tobbet (8000 vs 10000 aza AFA). Szerintetek az mire eleg?