Hetilap kereső

168 Óra Online írása

Csaknem mindenben egyetértek Standeisky Éva történésszel a tekintetben, hogy a jelenlegi politikai vezetés egyetlen tollvonással próbálja kitörölni a második világháború utáni azon rövid időszakot, „amikor az orosz katonai és politikai jelenlét mellett is többpártrendszer volt Magyarországon”. Azzal azonban nem, hogy a tényleges két és fél évvel szemben csak „egyéves időszak” telt volna el többpártrendszerben. Ezt igazolják az alábbi időpontok és történések.

A győztes szövetséges nagyhatalmak hozzájárulásával és a függetlenségi front pártjainak (Nemzeti Parasztpárt, Szociáldemokrata Párt, Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt, Polgári Demokrata Párt és a Magyar Kommunista Párt) megegyezése alapján 1944. december 14-én Debrecenben megtartotta ülését az ideiglenes nemzetgyűlés. (A választásokat a front mögötti, német megszállás alól felszabadított országrész közel ötven helységében december 15-e és 20-a között rendezték meg a nemzeti bizottságok.)

1945. december 21-én Debrecenben összeült a nemzetgyűlés, 22-én megválasztotta az Ideiglenes Nemzeti Kormányt, amelynek elnöke Dálnoki Miklós Béla tábornok lett, aki korábban Moszkvában a Horthy által kiküldött fegyverszüneti delegáció vezetője volt. Jómagam és kortársaim zöme ettől az időponttól kezdve számítjuk, a szovjet Vorosilov marsall és az általa vezetett Szövetséges Ellenőrző Bizottság beleszólásai ellenére, a háborús éveknél és a Horthy-rendszernél – minden hibájával és hiányosságával, a világ időközben lezajló legnagyobb méretű inflációjával és az ezer éve várt földosztással együtt, a korlátozottsága ellenére – százszorta jobb, többpártrendszerbeli szabadságot és új demokráciát.

A háború utáni többpártrendszerben a második országos választásokra 1945. november 4-én került sor. A szavazatok 57,03 százalékát a kisgazdapárt, 17,41 százalékát a szociáldemokraták, 16,95 százalékát a kommunista párt, 6,87 százalékát a parasztpárt, 1,62 százalékát a polgári demokraták szerezték meg. A kisgazdapárt vezetője, Tildy Zoltán 1945. november 15-ére alakította meg koalíciós kormányát. A miniszteri tárcákból hetet a kisgazdapárt, hármat-hármat a szociáldemokraták és a kommunisták, egyet pedig a parasztpárt kapott. Államminiszterként (azaz tárca nélküliként) került be a kormányba, mintegy az egypártrendszer előkészítőjeként Rákosi Mátyás, Dobi István és Szakasits Árpád. (Rákosi és Szakasits később miniszterelnök-helyettes lett.)

Időközben a kommunista párt (koalíción belül, majd minden lehetséges szinten és módon, például a hírhedett szalámitaktikával) a szociáldemokraták bekebelezésére készülve és a többi párt ellen fordulva az egypártrendszer és a diktatúra megvalósításának irányába tört.

1946-ban a kisgazdapárti Nagy Ferenc vezette kormánynak az állandósult belső támadások mellett meg kellett (volna) küzdenie a gazdasági gondokon túl az ún. németkérdéssel (kitelepítés), valamint a csehszlovákiai magyarok helyzetének problémájával (lakosságcsere). Nem rajta és kormányán múlt, hogy a két utóbbi a rossz megoldás, illetve a megoldatlanság miatt a mai napig fájdalmat okoz. Nagy Ferenc miniszterelnök 1947. május közepén szabadságra utazott Svájcba. A most itt ki nem fejthető Kovács Béla-ügy (akit a szovjet katonai hatóságok alaptalan vádakkal illettek, és a Szovjetunióba hurcoltak) miatt Nagy Ferencet Rákosiék lemondásra és emigrálásra kényszerítették.

Helyette Dinnyés Lajos, egy középszerű kisgazda-politikus lett a miniszterelnök. (Aki a kialakult helyzetről állítólag ezt mondta: „Micsoda ország az, ahol én lehetek a miniszterelnök?”)

Tildy Zoltán köztársasági elnök 1947 júliusában feloszlatta a parlamentet, és 1947. augusztus 31-ére kiírták a választásokat.

Jómagam a választás eredményétől függetlenül ekkor vélem látni a második világháború utáni magyar többpártrendszer és a „döcögő demokrácia” végnapjait. 1944 karácsonyától az 1947-es év Szent István-napjáig ez több mint két és fél év. Ez volt édesapám életének rövid, ám legboldogabb időszaka.

Györky Zoltán
Kaposvár