Levélhullás
Száguldás a temetőben?
Örök félárbocon az arlingtoni temetőben a zászló. A világban pedig – képletesen – a fizikai és a matematikai tudás.
Most egy gyakorlati képtelenség miatt derültem. Túl vagyunk azon az angol tudományos akadémiai állításon, hogy egy bizonyos sebesség feletti haladás halálos az emberre. De azért akkor sem valószínű, hogy Arlingtonban nyolcvan mérföldes óránkénti sebességgel száguldoznának az elektromos meghajtású gépkocsik.
Ha a temető egyik végétől a másikig egész napig tart az út, akkor, nyolc órával számolva, figyelembe véve, hogy az átlagos sebessége az embernek gyaloglás közben négy km/óra, a táv 32 kilométer. Ha ezt az elektromos gépkocsi negyedóra alatt teszi meg, akkor 128 km/óra a sebessége. Mint mondtam, nem fizikai képtelenség, de nem hihető.
A mai reggel is vidáman kezdődött tehát Bokor László jóvoltából.
Amikor több mint fél évszázaddal ezelőtt megkezdtem egyetemi tanulmányaimat, a rektor megnyitóbeszédében arra hívta fel a a gólyák figyelmét, hogy legfontosabb a mérnöki has. Ez azt jelenti, hogy ha a mérnök lát egy számot, éreznie kell, hihető-e. Úgy vélem, nálam ez működik. Ha olvasok egy számot, általában helyesen érzem, elfogadható-e.
Umann Tamás
E-mail
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!