Levélhullás
Elszámoltatás
Balsai István lett a Fidesz mosolygó elszámoltatóbiztosa. Végre elszámoltathat, hiszen húsz éven keresztül óriási deficitet halmozott fel már, ami e számonkérést illeti.
1988 óta MDF-tag, -vezető, majd az Antall-kormány igazságügy-minisztere 1990-től 1994-ig.
Az új rendszer hajnalán történelmi lehetőséget szalasztott el. Elszámoltathatta volna az MDF-tagságot, a képviselőtársait. Ki volt besúgó, és ki nem.
Nem tette. Pedig sok-sok kő eshetett volna le a szívéről. Mai napig nem hallottam, hogy szorgalmazná az ügynöklista nyilvánosságra hozatalát. Hogy miért?
Hasonlóan elmulasztotta elszámoltatni az akkori meg a mostani párttársait az olajügyekben való részvételről és egyéb privatizációs panamázásokról. Igaz, a megakadályozásában sem jeleskedett. A nagy olajszőkítés éppen az ő minisztersége idejére esett (Nógrádi-jelentés). A biztonság kedvéért az egész ügyet titkosították, s ez ellen nem emelte fel hallhatóan a szavát.
Vass Tibor
Jászberény
HozzászólásokÖsszesen: 5 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
B. "úr" világosan megfogalmazta: az utóbbi 8 évben történtek miatt fogja végrehajtani az "elszámoltatást".
Ami azelőtt történt /bármi: székház(ak) eladása, olajszőkítés, Joszip T., stb./ nem tartozik a kompetenciájába, egyébként is bizonyára elévült, stb.
"Majd jönnek az ügyvédek, oszt' jónapot!"
Itt az idő: jönnek az ügyvédek, pl. Balsai.
Oszt meg ajánlom Balsai úr figyelmébe az Állami Számvevőszék 2001 szeptemberében készített jelentését és az ÁSZ képviselőjének parlamenti felszólalását.Idézet:"A kormány 94,5 milliárdot törvénytelenül használt fel"!Ki volt kormányon 2001- ben?Kit kell akkor elszámoltatni? Utána lehet nézni!Oszt meg még mindíg fut Kaya Ibrahim és Josip Toth illetve az útlevelükkel adót csalók!Folytassam? Majd még alszom egyet.
Annyira nem szorgalmazta az olajügyek kivizsgálását, hogy még a bizottság vezetője mellett sem állt/álltak ki. Pallag Lászlót becsületsértés vádjával félreállították, s 5 milióra büntették.
Aki a Fidesz és a maffia kapcsoltára rávilágít annak ne legyenek kétségei az elszámoltatással kapcsolatban.
A jövő elkezdődött - mondta Debreczeni a hétfői ítélethirdetés után.
DONJ,ezt lehetne még tovább ragozni,de minek.A lényeg meg lett fogal-
mazva,le lett írva.
Ha legalább mosolyogni tudna. Az arcára van írva a jelleme. Tisztességes jogász, ilyen feladatot nem vállal el, csak ha szeret embereket megalázni, és jelképesen "vérben tocsogni".