Tisztelt Boross Péter!
Az, hogy az Önnel készült interjúban a zsidótörvények elfogadását megengedi „hibának” tekinteni, nem menti az ország akkori vezetőit.
Azt a tényt, hogy több zsidótörvényt hoztak, „vonakodásnak” (!) beállítani – erős eufemizmus! (Egyébként sem hármat hoztak, hanem négyet, továbbá az 1920-as numerus clausust. Valamint csak a 4. zsidótörvényt hozták 1942-ben, a megelőzőeket az ország hadba lépése előtt.
Párizsra hivatkozni nem sportszerű, mert az ottani deportálások idején – a franciák 1940. júniusi kapitulációja után – német megszállás volt. Összehasonlításra inkább érdemesebb a franciáknak a német közigazgatással szembeni szabotálása és a magyar hivatalok és szervek készséges együttműködése.
Ez volt az a nemzetféltő vezető réteg, amelyik valóban nem vagonírozott be senkit ’44 nyaráig – mert nem kapott ilyen utasítást. Amint kapott, buzgón végrehajtotta. (Csak emlékeztetőül: a magyarországi deportálásban a német közreműködők száma nem érte el a 100 főt, szemben az áldozatok 400 ezret meghaladó számával!)
Az a tény, hogy Sztálin nem akarta a nemzetközi bíróság elé állítani Horthyt, nem menti fel a kormányzót. És nem teszi példaképpé. Követendővé. Ahogy a vezetők között is több Jaross vagy Baky volt, mint id. Antall József.
Tóth László
E-mail
HozzászólásokÖsszesen: 6 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Amit Boross Péter csinál,az egyszerűen szerecsenmozsdatás.
Én nem vagyok vele ennyire elnéző,mint sokak itt.
Nem szenilis(bár ki tudja).Lehetne annyi önkritikája,hogy meggondolja,hogy miket mond.
A 20-44-ig zajló eseményeket úri huncutságnak degradálni...
És nem mellesleg ő akar másokat kioktatni elvekről és tettekről,úri jobboldaliként,amikor Kádár alatt vállalatvezető volt?
Biztos borzasztóan szenvedhetett úri jobboldaliként a Kádári 30 évben...
A múltunk velünk él.Igy van ezzel Boros Péter is.Mondhatjuk kiemelt ve-
zetővé vált az átkosban.Válhatott mert......!Fátylat rá.Kiválasztott
személy lett Antal Józsefnél.Innentől már frissebbek,konkrétabbak az
ismeretek.Persze,sohasem volt történész.Noha aki figyelte eddigi meg-
nyilvánulásait,megtapasztalhatta múltba nyúló.révedező "bölcselkedése-
it".Eljárt felette az idő.És mint ahogy látjuk ismeretei is megkoptak,
vagy talán nem is voltak.A történelem könyvekbe azonban bekerül.Nem
mindegy azonban hogy milyen megítélésben.Súlyos hiba lenne tévedéseit,
ilyen irányú nézeteit elhallgatni.Igaz,Nálunk minden megtörténhet.
bjnk!
Akkor amikor Boross Péter ur gazdasági vezetö volt, politikailag nagyon is kellett feküdni, ......
Az nem menti fel, hogy nem történész, én, s más sem az, viszont emberibb, humánusabb látás módunk van.
Ez független minden oldaliságtól.
Kérem Önöket, ilyen hangnemben ne írjanak Boross Péterről. Már más helyen írtam: ő soha nem volt történész, politikusként sem becsültem sokra. Biztosan van gondja saját lekiismeretével, nem érte el azt, amit szeretett volna- véleményem szerint - a kiegyensúlyozott, "polgári középosztály" megtestesítő képviselőjévé válni. Ahonnan indult, nem politikai, hanem gazdasági vezetőként, az ismert. Az, hogy ezt hogyan érte el, nos ez nem. Ez tartozik rá és a lelkiismeretére.
Inkább figyelmükbe ajánlom azokat a "fiatalokat"- az időzőjel nem az életkornak szól- akik a cikkben írtaknak megfelelő tények szerint sokkal veszélyesebb, a magyarországi politikai viszonyokat súlyosan beárnyékoló nézeteket képviselnek. Nem is akármilyen posztokon!
...és gondoljunk csak bele ez a Boros még ha vén szenilis trottyos öregember is a jobb oldalon a mérsékeltek (mérsékelten zsidózók) közé tartozik. A jobb oldali politikusok fele garantáltan a szalon antiszemita irányzatot képviseli...
Hogy milyen hátszéllel (nem nagy titok) került a politika spiccére, már az megérne egy misét. Az általa fémjelzett kormány intézkedései több, mint amatőr vezénylés volt. Idős ember... Korai infantdilis szindróma...