Hetilap kereső

168 Óra Online írása

Ahhoz a generációhoz tartozom, amelynek tagjai (sajnos) már/még emlékezhetnek Mester Ákos műsorában az üres vendégszékre a televízióban, arra, amikor rádiósnak lenni Csúcs-érzés volt, arra, amikor 129 bizony nem dalolva ment.

Tudom, a főszerkesztő úr kire céloz az Ivánokkal, akik rettegettek bizonyos körökben, ismerem a házaspárt, amely kendőzetlen véleményével borzolja a narancsbőrűek idegeit, és van elgondolásom a szabadon gondolkodó tudósasszony kilétéről is, csakúgy, mint az egyenes beszédű femináról. Nevesíteni tudnám a mikiegérnek titulált politológust, a csöndes jogszociológust, a levegővétel nélkül beszélő alkotmányjogászt. Szóval, „veszem” a lapot!

Mint ahogy már ’90-ben is tettem, amikor ugyanebben az újságban (szinte napra pontosan) publicistájuk a döglött aknákra lépett író parlamenti felszólalásából idézett: „Ha a rádió és a televízió szolgahadát nem fognák rövid pórázra, nem aláznák meg azzal, hogy saját, szakmai ügyeinek intézésében is elvegyék az illetékességét, ez azzal lenne egyenlő, mintha tuberkulotikus marháknak valódi marhaleveleket állítanánk ki.” (168 Óra, 1990. július 24.) Ez a nem túl eufemisztikus, dekódolható üzenet köszön ma vissza.
Húsz évvel később Rogán Antal és Cser-Palkovics András némileg cizelláltabban, de a Házmestersiratóhoz hasonlóan gondolkodnak. Sőt, mi több: a két outsider a médiagyarmatosítási törekvéseket egyenesen alkotmányozási folyamathoz hasonlítja, ez alá rejtve a nagytakarítást.

Főszerkesztő úr szerint ezt a lapot – önálló újsággá tételekor – az újságírói szolidaritás működtette. Az azóta eltelt idő bizonyítja – ahogy felénk is mondják –: fordítva sült el a kapanyél! Az elnémítási törekvések immár az olvasókból váltanak ki hangos szolidaritást. Eseménytudósításaik, lényegre tapintó publicisztikáik még a lap szellemiségét opponálók körében is érdeklődést keltenek.

Mégis, kínos vízióim vannak! Az általam megismert médiarendszerben minden út a miniszterelnökhöz vezet, illetve tőle ered. Némi megnyugvás ugyanakkor, hogy ezt még a vele szimpatizálók sem fogadják kételyek nélkül. Mert mit olvasok a Debrecen Önkormányzat Lapkiadó kilencvenezres példányszámú, ingyenes heti városlapjának egyik cikkében? Aggodalmat! Nem is keveset. Sokat! Már az írás címe is beszédes: „El ne herdálják”. (Debrecen, 2010. június 30.) Aztán benne: „...az erős felhatalmazást ne tévesszük össze az önkénnyel, a határozottságot a gondolkodás és a cselekvés alternatíváinak felszámolásával... Az erős felhatalmazás csak akkor jelent igazi tetterőt, ha a gondolkodás szabadsága és a korrekció képessége nem marad el mögüle.” (Egy Kósa Lajos „felügyelte” újságban ez azért kemény beszéd.) Lehet, hogy mégsem akarnak botrányt az urak?

Mester Ákos szerint sohasem a hatalom győz, hanem a média. De miért kell a politikának hadat üzennie a médiának?!

Nagy Zoltán
Debrecen