Nemrég olvastam, hogy egy oroszországi felmérés szerint a történelem egyik legnépszerűbb politikusának Sztálint tartják. Óriási volt a népszerűsége a hatvanas években Mao Ce Tungnak is.

Sebastian Haffner elemzése szerint Hitler népszerűsége 1939-ben a 90 százalékot is meghaladta. Pedig a németek többsége nem volt nemzetiszocialista. A rajongás egyértelműen Hitler személyének szólt.

1933-ban Németországban óriási infláció és hatmillió munkanélküli volt. Néhány év múlva az infláció megszűnt, és teljes lett a foglalkoztatottság. A békeszerződés tiltása ellenére 1939-ben a német hadsereg és légierő volt a legerősebb Európában. Hindenburg halála után Hitler lett a kancellár és az államfő.

Hitler azonnal érvényesítette azt az elvet, hogy a parlament ellenzék nélkül is működik. Sőt: a náci Németországnak alkotmánya sem volt. A Harmadik Birodalmat Hitler kiválasztott emberei (Göring, Goebbels, Himler, Hess, Schacht stb.) kézi vezérléssel irányították. Az alapelv az volt: a Führernek mindig igaza van.

Hitlernek nem volt semmilyen felsőbb képzettsége, de sokat olvasott politikai és katonai irodalmat. Képtelen volt bármiféle önkritikára, egyetlen hibáját sem ismerte el. Viszont kiváló szónok volt, képes a tömegek befolyásolására. Beszédei az érzelmekre hatottak. Bennük a német faj felsőbbrendűségét, a zsidógyűlöletet és saját elhivatottságát hangsúlyozta.
A nyugati hatalmak meghunyászkodása miatt Hitler magához csatolta Ausztriát, feldarabolta Csehszlovákiát, ebből Csehországot magához csatolta, létrehozott egy szlovák bábállamot.

Két év alatt a villámháborúk sorozatával – Angliát kivéve – egész Nyugat-Európát elfoglalta, illetve csatlósává tette. Elhitte magáról, hogy ő a legjobb politikus, hadvezér. Ezután hibát hibára halmozott. Amikor hadat üzent a Szovjetuniónak, majd az USA-nak is, a háborút lényegében elvesztette. Iszonyatos sok áldozattal.
Milyen következtetéseket vonhatunk le mindebből a jelenre nézve?

A népszerűség önmagában nem vezet sikerhez. Ma háborútól, fasiszta diktatúrától nem kell tartanunk. De saját históriánk hibáinak megismétlődésétől annál inkább. Azt, hogy közösen mennyit tanultunk a történelemből, unokáink fogják meglátni. Csak nehogy akkor már késő legyen!

Radó Aurél
E-mail

Korábbi cikkeink a rovatban

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Vissza a lap tetejére

1/5

Olvasta már?

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólások
Összesen: 2 db

Régebbi hozzászólásokat szeretném elöl látni

Legyen Ön a következő, ossza meg velünk véleményét!

A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!

Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!

Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!

Tapasztalat

2009-01-27 12:34:52 #2

Nagyjából osztom a nézeteit a cikkében írottakkal. Bár ma már más szelek fújnak, s úgy igazán nem látok anoním helyzetet, az annó időkhöz viszonyítva. Kedves Megfigyelő! Az utolsó megállapításának sajnos van hangyányi esélye. Talán már az előszele fújdogál. Tudja úgy vagyok én ezzel, hogy előbb-utobb, ha más nem de a józanabb társadalmi réteg el kezdi használni a gondolkodásra hívatott testrészét is. Tudniillik mindíg a remény vész el utoljára. Elismerem sovány vigasz.

Megfigyelő

2009-01-25 21:22:59 #1

Nagyjából egyetértek Radó Aurél értékelésével, de azzal nem, hogy háborútól, fasiszta diktatúrától nem kell tartanunk. Igenis kell!
Különösen akkor, ha a gazdasági válság kiterjedtebb és hosszabb lesz, mint amire az elemzők és a politikusok számítanak. Az elégedetlenség, az egzisztencia elvesztése, a társadalmi mellőzöttség a szélsőségesek malmára hajtja a vizet. A belpolitikai válságnak rasszizmussá és külpolitikai ellentétekké konvertálása, az erőpolitika (a diktatúra) bevezetése könnyen vezet háborús feszültséghez és elszabadítja a terrorizmust.