Csontváz, sej...
Orbán azt mondja: semmivel nem ért egyet, ami „az emberekkel akarja megfizettetni a rossz gazdaságpolitika árát”.
Tudja jól, hogy a mindent megoldó azonnali és nagy adócsökkentésen túl vagy éppen azt kompenzálandó bizony neki is csökkentenie kell a kiadásokat. Meg is fogja tenni! Számonkérik tőle a választók? Igen, de már most tudatja velünk, hogy a helyzet sokkal rosszabb lesz, mint amire számítottak, minden szekrényből csontvázak fognak kidőlni. Így aztán érthető lesz, hogy akaratuk ellenére megszorításokra kényszerülnek.
Gondolom, a kormány és a mögötte álló politikai erők győzni akarnak, de nem árt az óvatosság. Nyitogassák már most a szekrényeket, akkor is, ha egyik-másikból egy-egy fideszes önkormányzat csontváza (adóssága) bukik ki! És az államháztartás 2009-es állapotát én az EU-val auditáltatnám.
Mellesleg a vezér „évértékelő” beszédében felfigyeltem egy változásra. Talán kétszer is kárhoztatta a kormányt, mert hiteleket vett fel, és jóléti kiadásokra fordította őket. (Teszem hozzá: meg beruházásokra.)
Hát nem ellopta? Eddig Orbán azt mondta! Ha a bűnös kormány az emberek zsebébe rakta a felvett hiteleket, mit lehet majd ezen „számonkérni”? (Amint ígérik.)
Szalay László
(E-mail)
HozzászólásokÖsszesen: 3 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Szalay úr ötlete mindenesetre érdekes. Kíváncsian várom, megvalósul-e.
Rossz hírem van: a rossz gazdaságpolitika árát mindig "az emberek" fizetik meg (utólag), sohasem a politikusok. Most is ez várható. Ha Orbán mást állít, akkor tudja, hogy hazudik, s ez egyben cinizmus is.
Ha véletlenül mégsem lenne igazam, akkor arra volnék kíváncsi, hogy Orbán mikor fizeti meg a saját rossz gazdaságpolitikája árát?
OV-nak a parlamentben kell/ene szólásra emelkednie, ott nem mer ilyen beszédet elereszteni. Mi lehet ennek az oka?
Csak nem vonja meg a többség töle a szót?
Nem kivánom senkinek, hogy megtudjuk milyen lenne, ha kormányra kerülne, pláne ha nagy többséggel.