Csúnya IMF
Az IMF tárgyalódelegációját nem hatották meg az olyan forradalmi lépések, mint a bankok különadóztatása, az egész pályás fejcserék, az „egyetértési” nyilatkozat kötelező érvényű kiszögezése, sőt még a pálinkafőzés engedélyezése tárgyában hozott történelmi, egészségjavító előrelépés sem.
Az IMF általában azt követeli meg az eladósodott országoktól, hogy legalább a hiányuk ne növekedjék tovább.
A megállapodás elmaradása pedig azzal jár, hogy tovább gyengül a forint árfolyama, ami kedvező ugyan ideig-óráig az exportáló cégeknek, azonban devizahiteleiket nyögő honfitársainknak további nehézségeket okoz, esetenként újabb és újabb reménytelen helyzeteket hoz létre.
Az országokat minősítő cégek egyre rosszabb osztályzatokat adnak, az állampapírok mind nagyobb felárral adhatók el.
A multinacionális befektetők pedig inkább „kifektetőkké” válnak: villámsebességgel hagyják el azokat az országokat, amelyek pénzügyi gondokkal küszködnek, mivel nem engedhetik meg maguknak, hogy a részvényeseik pénzét elveszítsék. Márpedig nélkülük nem keletkeznek tömegesen új munkahelyek. A kapitalizmust lehet szeretni vagy nem szeretni, azonban hatékonysági szempontból jobbat eddig még nem találtak ki.
Az IMF-el kapcsolatban Arkagyij Rajkin egyik vicce jutott eszembe: „Ne csak azt nézd, hogy ki áll előtted, hanem azt is, hogy ki áll a háta mögött!”
Márpedig az IMF háta mögött az egész pénzügyi világ ott áll. Jobb, ha tudjuk.
Kocsis György
Budapest
HozzászólásokÖsszesen: 4 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
A cikkben írtakhoz képest egész jó árfolyamon keltek el a legutóbbi állam papírok.
A Nemzetközi Valutaalapot provokálni helytelen; a költségvetési hiány csökkentésének előre vetített elmaradása időzített bomba, amiről nem tudjuk, pontosan mikor robban, de az biztos, hogy robbanni fog.
Matolcsy nyilatkozta, nem tartják a 3% költségvetési hiányt jövőre. Ezek szerint lemondtak az IMF tárgyalásokról.
Erősödik a forint!
Vajon ki lesz a következő fideszes nyilatkozó, aki szerint éppen csődbe megy az ország?