Egy kis maradék a szocializmusból
Hallgatom, olvasom a híreket és mostanában érdekes jelenségre figyeltem fel. Hogy tudniillik önérzetes, leginkább jobboldali emberek tüntetnek, tiltakoznak a szocializmus vívmányaiért. Lásd például a babakocsis demonstrációt.
Ugyanis, tévedés ne essék, a GYES és a GYED igenis a Kádár-rendszer hagyatéka. A GYES-t 1968 óta állapítják meg, GYED-et pedig 1985-től lehet igényelni. A nyugdíjkorhatár csökkentése 55 évre is a pártállam nagy eredményei közé számított.
Nem vagyok közgazdasági szakember, csak próbálkozom a gondolkodással egy kicsit. Az előző rendszerben léteztek a nagy állami vállalatok. Mindenkinek volt munkahelye, és fizetése, amennyit az állam (bizonyos keretek között) meghatározott. Zárójelben hozzáteszem, nem volt ekkora különbség a segédmunkás és vezér-igazgató bére között, mint ma.
A gyereknevelés a családi költségvetést akkor is megterhelte, bár kevesebbet sírtunk miatta. Ezt a terhet az állam családi pótlék, GYES, GYED fizetésével enyhítette. Tehát az állam (jól, rosszul) gazdálkodott, újra elosztott, gondoskodott a polgárairól.
Azután jött a rendszerváltás és a privatizáció, valamint a kárpótlás. Ugye nem csal az emlékezetem, ha úgy gondolom, hogy a rendszerváltás utáni első kormány idején adták el az állami vagyon legnagyobb részét? Az állami, közigazgatási feladatok ellátására ettől kezdve a befolyt adó jelentett fedezetet (az adózási morált ismerjük).
És akkor most hogy is van? Az államnak (gyakorlatilag) nincs vagyona, nem gazdálkodik, mi pedig nem szeretünk adózni de nagyon szeretünk kapni, sőt követelni. Nem szeretjük, ha kötelességeinkre figyelmeztetnek, és meg kellene tanulni egy kicsit gondoskodni magunkról és nem csak várni, hogy segítsenek rajtunk. És alapvetően gondolkodni kellene és nem csak a vezényszavakat ócska, demagóg lózungokat ismételni áhítattal, mint egy imát.
Talán előfordulhatna, hogy egy gyermek születésekor nem az lenne a beszéd témája, hogy a GYES-ből hogy tartom el, hanem esetleg hogy ezt az örömet választottam és lemondtam valamiről, vagy megváltoztattam eddigi életvitelemet.
Mert ha gyermeknevelésről van szó, az mégis alapvetően a család joga és dolga. Ha pedig azt hallom, hogy csökken a gyermekvállalási kedv, véleményem szerint nem a családi pótlék és a GYES összegén múlik, hanem inkább azon, hogy micsoda világvége hangulatot teremtenek némely politikusok kampány ürügyén.
Fekete Zoltánné
e-mail
HozzászólásokÖsszesen: 11 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Lehet,hogy megköveznek azért amit leírok,de az un.szocialista rendszer jobb,biztonságosabb,igazságosabb volt a mainál.És ha nincs a nyakunkon a nagy szovjet ideológia az eszme minél gyorsabb világméretű kiterjesztésével akkor ma is létezne.Nem lennének milliárdosok,offshor cégek,tulajdonok Floridában.Lenne viszont fix,stabil állás,lenne a munkásembernek is szava,kivehetné a szabadságát,el merne menni táppénzre ha beteg.Nem lenne hatszázezer ingyen eltartott,mert volna még KMK(közveszélyes munka kerülés)És ha lenne egy puritán,mértéktartó vezetőnk nem lenne sok felfuvalkodott,ember érzést nem mutató uracska.Nem kéne importálnunk a fokhagymát,a tojást,a tejet létezne rentábilis mezőgazdaságunk,iparunk.
Kedves Levélíró.
Kapaszkodjon meg, nem csak a jobboldalinak magukat vallok, hanem a Jobbik nagyasszonya is meghirdette a szocializmust. Elovasva a FN-ben az interjúját és belehallgatva (mert végig nem lehet) a Napkelte szóbárbajába, arra a meggyözödésre jutottam, hogy Kádár, forog szegény a sírjában. Ami a nacionalista felhangot illeti az persze külön téma, de amit a gazdaságról és főleg a mezőgazdaságról vallott az a legkeményebb szemináriumokon is az élmezőnyben végzett volna. Már látom nemsokára megérjük a "kommunizmus " ideájának visszaköszönését, egyenlően elosztva a javakat,ugy, hogy a kizsákmányoló globál kapitalistákat el kell kergetni. Te jó Isten ki fogja akkora pártokat pénzelni? Még szerencse , hogy az itt megszolaloók is erösítik a hitemet, vannak akiknek az emlékezete és a tisztessége is megmaradt.Ezt Önnek is köszönöm.
Tisztelt Levelíró!
Egyetkell,hogy értsek minden szavaval.A Kádár rendszerben is az itt élő emberek munkája tette lehetővé az ország létezését,életét.Akkor is megfizettük az "adót",mégha ez burkolt formában történt is.Ma is az adóból kellene finanszirozni az ország élhetöségét.De mint Ön is írja csak kapni szeretnénk,adni már nem.Politikusaink és gazdasági szakembereink pedig olyanok amilyenek.Részemről bízom az emberek többségének a józan eszében és megpróbáljuk megakadájozni,hogy a terror uralkodjon rajtunk.Én legalább is megteszem azt a keveset amit módomban áll megtenni.
A Fidesz diktatúra réme valós! Orbán egy cezaromániás kibic volt az elmúlt időszakban.Ígérni nagyokat tudott,amiből aFidesz kormányzása alatt szinte semmit sem valósított meg. pl:400% béremelés az egügyben,5-évenként1 évi prémium stb...És ne felejtsük el a kisgazdák hátán lovagolva jutottak hatalomra,egy tyúkperes ügyvéd torgyánjóska(paprikajancsi,nemzet királybolondja) segítségével.Az önkondoskodásról: brttó140ezerből NEM telik megtakarításra öregkorunkra,ezt csak a napi 200ezerből élők képesek véghezvinni!Az Mszp-ből nemcsak kiábrándultak az eddigi balosok,hanem meg is utáltuk a szemforgató,valójában a szabadrablást támogató "áldásos" tevékenységük okán.Tudja mindenki,hogy az orszá kifosztása 89-ben megkezdődött,hála az Antalkormány abszulut dilettantizmusának. Most az mszp és a fidesz(zsidesz)a jobb oldallal fenyegetőzik,talán mindkettő fél az igazi elszámoltatástól?Lehet ha a jobbik pozicióba kerül felodják az olaj-ügyek 80-éves titkosítását?Nem értem miért is volt arra szükség? Talán a saját állampolgárait kell önmagától megvédenie?Egyik kutya,másik eb.Nem kell ámulni ha a jobbik az élre kerül!
Nagyjából egyetértek a levélíróval: ahol magasabb az életszínvonal, kevesebb gyermek születik. (Ne felejtsük el: ott többen érnek el magas kort, magasabb az átlagéletkor!) A gyermekszületést tehát nem lehet a GYES vagy a GYED változtatásával jelentősen befolyásolni.
Abban is egyetértek, hogy a FIDESZ balról előz. Tanulság: a populisták egymás legádázabb ellenségei.
Bratyihoz: Az tévedés, hogy a kapitalizmus utolsó évtizedeit éli, feltéve, hogy a nyersanyag- és energiaéhséget ki tudja elégíteni. Még van remény, ha gyorsan megkezdjük a szükséges fejlesztéseket.
Laszlo01-hez: nem kell aggódnia a megtakarításai miatt, ha még van néhány éve a nyugdíjig. A világgazdaság hamarosan erőre kap, a jelek bíztatóak. A hírek szerint Kínában már megindult a növekedés.
Zanzához (és mindenki máshoz is): Én is utálom, ha más próbálja megmondani, mi a jó nekem. Úgy érzem, el tudom azt dönteni magam is. Éppen ezért nincs szükségem a FIDESZ-diktatúrára. Ebből már elég kóstolót kaptam városunk fideszes önkormányzata "jóvoltából". Biztros vagyok benne, hogy akik csalódtak az MSZP-kormányzatban, ezért most a FIDESZ-re szavaznak, hamarosan még nagyobbat fognak csalódni.
Majdnem mindenben egyetértek a cikk szerzőjével. Egyetlen megjegyzés, a gyermekvállalási kedv csökkenése az egész nyugati civilizációra jellemző, a nők státuszának megváltozása miatt. A mindenkori kormányoknak kicsi a mozgástere e folyamatok befolyásolására.
Ami viszont nagyon nem tetszett, az a kormány minapi nyilatkozata, mely szerint a gyes és a gyed csökkentése még javíthat is a gyermekvállalási kedven, tudniillik két év után könnyebben illeszkednek vissza a kismamák a munka világába, mint ha három évet töltenének attól távol. Már megint az atyáskodó kiskorúsítása a választóknak. Hadd döntse már el mindenki szabadon, mi éri meg neki és mi nem! Világosan látszik ebből is, a politikának halvány gőze nincs a valóságról, arról, hogy az emberek hogyan hozzák meg a döntéseiket, nem, majd állam bácsi megmondja nekik, mi az érdekük.
Az államnak nincs vagyona, mert az Antall, és a Horn kormány mindent ész nélkül "privatizált" , egy tál lencséért adott el az ügyes nyugati cégeknek.Némelyiknek még garantált nyereséget is!
Az egyéni gondoskodás:nemrég kaptam meg az elszámolást,az önkéntes nyugdíjpénztári számlámról, és a tavalyi befizetésem teljesen, a tavalyelőtti befizetésem negyede elúszott.Biztos rosszul gazdálkodtam, meg akartam dönteni az USA gazdaságát, amiért Obama elnök joggal aggódik.
Hogy a jobboldal balról előz?A populizmus, a felelőtlen ígérgetés nemcsak baloldali privilégium, ld: Hitler!
Az utóbbi években egyre több nyugati közgazdász állapítja meg, hogy a kapitalizmus mai formája megbukott, rosszul működik.
(Obama ezt felismerve mostanában egyre több olyan intézkedéseket hoz, ami kifejezetten szocialista irányba tereli a gazdaságot.)
Az a probléma, hogy a szocialista gazdasági rendszer is bebizonyította életképtelenségét (bár tiszta szocialista rendszer sehol nem létezett, pláne kommunista nem, bármennyire is komcsiznak egyesek).
A kapitalista gazdasági rendszer pedig most éli utolsó éveit, évtizedeit.
Sajnos, még senki nem tudja, mi lehet a kivezető út.
Na persze O.V. és/vagy az Isten bizonyára, mert ő(k) mindentudó(k).:-)
Márpedig olyan kapitalizmus,amiben szocialista elosztási rendszer működik,nincs.Már Kádár rájött arra,hogy csak azt lehet elosztani,amit megtermelünk.Orbán nyakló nélküli ígérgetését hálásan nyeli be a mind szélesebb közönség.Még abba se hajlandó belegondolni,hogy ha a család bevétele 100,abból hogy ad a gyereknek 500-at folyamatosan,elvégre a Mindenható,a Megváltó mindent tud.Bizony mindent.Tudja,hogy ha nem tud elegendő kenyeret adni cirkuszt kell szolgátatni.Hát készül.Itt elöttünk.S vannak akik reszketve várják a leszámolást.Leginkább a keresztény értékeket valló,magukat jobbra soroló emberek.
Bizony lehet folytatni a sort.Minden valamire való vállalat szinte
versenyszerüen igyekezett fenntartani valamilyen üdülőt,nembeszélve a
SZOT üdülőkről.Amikor hallom,olvasom a FIDESZ morgását a gyermekválla-
lási hajlandóság csökkenéséről,a kormány tehetetlenségéről,mindig el-
gondolkodom,hogy a nálunknál gazdagabb országokban miért tapasztalható
ez a tendencia.Mára Orbán Viktor és csapata balos igéretekkel,persze a
baloldali kormány jó lejáratásával,ahogy szokták mondani balról előzött
Bizonyára nagy lesz a feladata amennyiben igéreteinek csak a felét a-
karja majd teljesiteni.Számithat a "kisemmizett" nyugdijasok,az érdek-
védők,adiákok,a gazdák,az orvosok,az ápolók,a tanárok,tanitók stb jo-
gos követelésére,esetleges utcai kinyilvánitására,az Orbán kabinet ál-
tal irányitott Rendőrség helytállására.
Kiváncsi vagyok hogyan kezeli majd, OV kormánya azt, hogy mindent visza ad, remélem a 13. havit is.
Csak az ember már nem hisz el mindent amit hall, ezért kéne kicsit már hallani, olvasni a hogyanról.