Levélhullás
Egy szakma becsülete
Az utóbbi hetek-hónapok eseményeit, „nagy” emberek megszólalásait figyelve-olvasva, nagyon szomorú kép alakult ki bennem a közgazdasági tudomány(ok) magyarországi helyzetét, megbecsülését illetően.
Ott tartunk, hogy aki politikus, vagy annak tartják, feljogosítva érzi magát arra, hogy fajsúlyos közgazdasági kérdésekben nyilatkozzon, nagyon sokszor ostobaságokat. Igen hasznos lenne, ha ezek az urak megszólalásaik előtt tájékoztatást kérnének egy szakmáját értő közgazdásztól.
Ez nem foci, politikus uraim, amihez állítólag mindenki ért. (Utóbbit egyébként nem hiszem, lásd a magyar foci helyzetét!)
Különösen kínos és szomorú következményekkel jár, ha (mint Kósa, Szijjártó és Varga urak remeklései nemrégiben, vagy az IMF-fel kapcsolatos nyilatkozatok újabban) nemzetközi pénzügyeket is érintő kérdésekhez szólnak hozzá dilettánsok. Nem kellene végre tudomásul venni, hogy a közgazdaság-tudomány is egy szakma, és ezen belül is a legbonyolultabb területek egyike a nemzetközi pénzügyek területe?
Nem véletlenül említettem az előbb szakmájukat értő közgazdászokat. Maga a szakma is felhígult, túlképzés is van, sok, magát közgazdásznak csúfoló „szakember” szaladgál kis hazánkban.
Színvonaltalan reklámtevékenységünk részterületein dolgozó „kommunikátorok” nevezik magukat közgazdásznak, marketingmenedzsernek.
Sokat szereplő közgazdász kutatók és vezetők sokaságának csak a feneke, azaz az, hogy hol ül, határozza meg nézeteit.
A kegyelemdöfést a szakmának a kormánypárti politikusok adták meg. Nem tudom, hogy abban a légkörben, ahol egy eladósodott várost vezető polgármester nemzetközi pénzügyeket is érintő költségvetési kérdésekben szakértőnek képzeli magát, ahol egy szóvivő büszke lehet arra, hogy egy ember szava – Kósáé – megrendítheti a tőzsdét és az árfolyamokat, vagy ahol közgazdászok politikai beállítottsága egyértelműen eltorzíthatja a közgazdasági tisztánlátást, van-e lehetőség kilábalásra ebből a gödörből. A szakmájukat valóban magas szinten művelő közgazdászokat ugyanis egyre inkább háttérbe szorítják, megnyilatkozási lehetőségeik már csak egy-két folyóiratra, egy-egy rádió- és tévéadóra korlátozódnak.
Egy (nemzetközi pénzügyes
és marketinges) közgazdász
Budapest
HozzászólásokÖsszesen: 2 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Nincs ebben semmi meglepo,Mo-n aki iroasztalt kap,az eszt is kap hozza...Ez tobb evszazados hagyomany mar az orszagban.
Minden szavával tökéletesen egyetértek.Úgy igaz, ahogyan leírta.