A Népszabadság 2009. október 15-i számában jelent meg egy cikk Elit egyetemek német mintára címmel.

1949-ben kezdtem el egyetemi tanulmányaimat az Eötvös Loránd (akkor még Pázmány Péter) Tudományegyetemen. Ekkor kerültek be az úgynevezett szakérettségisek. Volt közöttük jó is, de legtöbbjük a rendszer kreációja volt. Feladatuk: felváltani a régi értelmiséget, és új, „kommunista” értelmiséggé válni. A legtöbben azt hitték, megfelelnek ennek, pedig többségük egyszerűen csak buta volt (néhányan rosszindulatúak is).

Magyarországon ekkor jött divatba az egyenlőség. Én az egyenlőséggel nem értek egyet! Már az sem igaz, hogy egyenlőeknek születünk. Az elődeink génjei nagymértékben meghatározzák, hogy mi lesz belőlünk. De ekkor még nem fejeződik be jellemünk kialakulása, meg kell tanulnunk a szeretetet és az önfeláldozást.

Én például úgy érzem, hogy hatvanévi jó oktatómunkámmal sokkal többet használtam az embereknek, mint sok-sok politikus. De ha megkérdezik: voltak-e, akik nálam hasznosabb munkát végeztek, azt válaszolom, hogy igen. Például az a kórházi ápolónő, aki mosolyogva teszi tisztába a magatehetetlen betegeket. Hasznosabb munkát végez az a cigány asszony is, aki felmossa a kórházi folyosókat, és meglepődik, hogy szóba állok vele, előre köszönök neki.

Ugyanis szerintem az egyenlőség az emberi méltóság egyenlőségét jelenti. A munkakörben való egyenlőséget tagadom. Nekem például ahhoz, hogy egyetemi tanári munkámat szakmailag jól el tudjam látni, 19 évig kellett tanulni, és néhány évet célszerű volt külföldön is tölteni. Emellett sok mindent rendesen meg kellett tanulnom (fizikát, kémiát, földrajzot, irodalmat stb.), hogy a hallgatóknak útmutatást adhassak.

Amikor egyszer Kanadában tartottam egy nyári kurzust, az egyik hallgató azt mondta, hogy ő matematikát tanít. Megkérdeztem, fel akarja-e frissíteni a matematikai anyagot. Azt felelte, hogy nem, ők csak pedagógiát és pszichológiát tanultak, de azt a szaktárgyat, amelyet tanítani fognak, azt nem. (Állítólag ezt a botrányos dolgot itt is be akarják vezetni.)

Szerintem az ilyen álegyetemek nemcsak az álegyenlőségnek köszönhetőek, hanem annak is, hogy ezeknek az intézményeknek a vezetői minél több hatalmat szeretnének maguknak.

Azt javasolnám, hogy azok az intézmények, ahol a tudományos képzés magasabb szintű, maradjanak meg egyetemnek. A többi legyen főiskola.

De hogy ezt ki döntheti el, azt nem tudom. Én biztos nem.

Fried Ervin
matematikus, professor emeritus
E-mail

Korábbi cikkeink a rovatban

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Vissza a lap tetejére

1/5

Olvasta már?

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólások
Összesen: 6 db

Régebbi hozzászólásokat szeretném elöl látni

Legyen Ön a következő, ossza meg velünk véleményét!

A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!

Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!

Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!

Zanza

2009-11-07 14:37:07 #6

Az egyenlőség a tehetségtelenek kedvenc szólama.

nicolas

2009-11-06 15:48:38 #5

Véleményem szerint az egyetemek,de inkább a főiskolák elszaporodása a
szocializmus,az úgynevezett átkos éra terméke.Az nem is számított egy
valamire való megyei elsőt itkárnak,ha a megyeszékhelyre nem brusztolt
ki egy főiskolát.Ugyanez mondható el a kórházak elszaporodásáról.

öreg innovátor

2009-11-06 15:35:27 #4

Kedves wideki,
igazad van, valójában én is Magyarországra gondoltam. Azért hoztam fel a spanyol példát, mert híres volt arról, hogy ott volt rekordméretű az ifjúsági munkanélküliség a 90-es években, talán 24%. Ők mondták, hogy jobb, ha a fiataljaik az iskolapadban ülnek, mint ha a köztéri padokat gyújtogatják unalmukban, és csak több lesz az esélyük az elhelyezkedésre diplomával, mint anélkül...
A munkaköri igények: bizony azért nem jött be egy nagyberuházó, mert nem volt elég villamosmérnök a megcélzott dél-alföldi régióban. Eközben ha meghirdetnek Magyarországon pl. egyetlen marketinges állást, lesz rá 300-400 szakirányú végzettséggel rendelkező pályázó. De istenkém: normatvák vannak, és csak olcsóbb olyan szakon képezni, amihez csak papír és ceruza kell, mint amihez labor, nagyműszer, klinika, tangazdaság...

wideki

2009-11-06 14:52:42 #3

Kedves öreg innovátor
2009-11-06 12:53:24 #1
Tájékoztatlak, hogy a rendszerváltéskor nálunk is ez folyt. Nagyon veszélyes lett vola a sok munkanélküli fiatal. Akkor borult fel a korábbi képzési rendszer, és keletkezett kb 540 szak. Hogy mennyi, azt senki sem tudja, és nem is tudta. Erre született válaszként a Bolognai képzési rendszer. DE Ami született, az mind olyan volt amihez nem kellett csak "száj" Ami költséges lett volna, az lemaradt.
De azért kíváncsi vagyok, hogy hány munkanélküli diplomást képezünk.
Számomra a munkaköri követelmények a mérvadók. Mert azt kell csinálni. Itt többnyire a kommunikációs szakokat szoktuk elemlegetni, de mit csinál a rekreáció szakon végzett fiatal. Hány ilyen munkakör van? Vagy a ..... (andragógus)

mata harry

2009-11-06 13:21:25 #2

"Már az sem igaz, hogy egyenlőeknek születtünk". Soha nem volt igy, és nem is lesz. Nagyon nem mindegy, milyen környezetbe születünk. Meghatározó (kivétel erősiti a szabályt). Ezt (érdekes módon) többnyire az > egyenlőbbek < kedvenc szólama. Erősen befolyásoló körülmény a család, a nemzet, a földrajzi hely,stb...

öreg innovátor

2009-11-06 12:53:24 #1

Igaza van, Professzor úr. Az a konfliktuskerülő magatartás, ami '56 óta a hazai nagypolitikát jellemzi, vezetett oda, hogy hihetetlenül elszaporodtak a felsőoktatási intézmények, mert minden kisvárossal jóban kell lenni, ahol szavazók teremnek. Az erős intézményi autonómia jegyében aztán minimális minőségi kontrollal költhető a közpénz, ahogy a csövön kifér.
Tudjuk, hogy Spanyolországban annak idején azért futtatták fel a felsőoktatási keretszámokat, hogy ideiglenesen csökkentsék az ifjúsági munkanélküliséget. Ez addig jó is, amíg piacképes szakmát kapnak. Ha viszont alibi-szakon végeznek, akkor - magasan képzett munkanélküliként - ők lesznek a természetes tömegbázisa a mindenkori radikális mozgalmaknak. Vajon megéri-e erre költeni százmilliárdokat az egyre nehezebben kiizzadt adóbefizetésekből?
Eközben ezek a könnyen elvégezhető, népszerű szakok elszívják a csökkenő számú fiatalt a szakképzéstől: itt a fordított piramis, ahol nincs alapja a nagy vízfejnek. Még egy-két évtized, és nIncs szakmunkásunk, nincs technikusunk, csak egy túlképzett, vitatható minőségű képzettséggel bíró, olajos tárgyat már soha meg nem fogó többség, és a másik véglet: egy esélytelen, leszakadó mélyszegény kisebbség. Közte senki. Ki fog itt dolgozni?
Köszönöm a gondolatébresztő írást, és jó egészséget kívánok Professzor úrnak!