Kimaradt egy fontos félmondat
A 168 Óra október 29-i számában Ráday Mihály felhívja a figyelmet arra, hogy a Piarista-ház falán állított ötvenhatos egyetemi emléktáblából kimaradt egy fontos félmondat: „Innen, a bölcsészkar akkori épületétől indult el október 23-án délután a pesti egyetemisták forradalomhoz vezető tüntetése.”
Ezért a mulasztásért a felelősség természetesen a miénk, a tábla felállításának kezdeményezőié, hiszen a fiatalabb nemzedékek már valószínűleg nem fognak emlékezni arra, hogy a Piarista-ház évtizedekig helyet adott az ELTE bölcsészkarának.
Ugyanakkor hogyan lehet párhuzamot vonni egy nem szándékosan kihagyott információ és a Maros utcai tömeggyilkosságról szóló emléktábla szövege között? Mint Ráday maga mondja, az utóbbi szántszándékkal hallgat e gyilkosság körülményeiről, amelyek ma és a jövőben is lényegesek a nyilasterror feltétlen elítélésében.
Ugyanakkor, bár igaz, hogy az ötvenhatos emléktábla szövegéből nem mindenki számára érthető, hogy az említett épület akkor nem a piaristák, hanem az ELTE tulajdonában volt, ez nem másítja meg a tényt, hogy október 23-án innen indult el a pesti egyetemisták forradalomhoz vezető tömegtüntetése.
Gömöri György
Márton László
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!