Korai még siratni!
Olvasom a sajtót, magukat is, a Népszava Szép Szó mellékletét is. Hát... A véleményformáló értelmiségünk ebben is kitett magáért. (Tisztelet az egy-két kivételnek.) Világvége-hangulat. Hogy kész csőd, amit a baloldal csinált, hogy minden úgy rossz, ahogy van. Hogy milyen gyengék, hogy mennyire széthúznak, hogy nem csinálták meg a szükséges reformokat, és most bizony annak isszuk a levét. Meg is érdemlik, hogy nagyot bukjanak! Főleg Gyurcsány, mert amihez nyúlt, mindent elrontott (hiába, nem is igazi politikus...) Bezzeg a Fidesz és Orbán!
Nos, kedves uraim, önök hol éltek ez alatt a húsz év alatt? Mennyire segítettek ezt az országot rendbe tenni? Miben segítettek a szociknak abban, hogy eredményt tudjanak elérni? Mert a szocik – szerintem – a körülményekhez képest igenis megtették, amit lehetett. Ugyebár a Medgyessy-féle „osztogatás” is kellett ahhoz, hogy az utóbbi pár év megszorítása ellenére az általános életszínvonal ekkora, amekkora, hogy a térségbeli nációk szívesen cserélnének velünk. Mindemellett tessenek széjjelnézni kis hazánkban, bármelyik régióban, mekkora a fejlődés, mi épült ez alatt az idő alatt: autópályák, utak, hidak, lakóparkok, városközpontok, templomok, iskolák, művelődési központok, panelfelújítások stb. Lehetne a sort folytatni, de hiszen ezeket önök is tudják. És azt is tudják, hogy mindezeket kemény „ellenszélben”, az ellenzék folyamatos össztüzében kellett megcsinálni, a koalíciós partner örökös huzakodása mellett.
Mert mit is csinált az ellenzék egész idő alatt? Hajós András jellemezte legjobban az egyik Heti hetes-adásban: „Felszántotta a focipályát a kormány előtt, hogy azon próbáljon meg focizni, és közben számon kérte a szép játékot.” Amellett, hogy egyetlen valamit is érő, az országot előbbre vivő törvényt vagy kormányintézkedést az emberek javára megszavaztak volna, csípőből lőttek mindenre. Mindenféle reformpróbálkozást megakadályoztak az AB segítségével, népszavazással. Közben pedig kihasználva, hogy a szocik ragaszkodnak a demokratikus szabályokhoz, azokat túllépve, sőt törvényeket is semmibe véve itthon és külföldön uszítottak minden ellen, ami baloldalinak mondható. Hazugságokkal, a gyűlölet végletekig való eszkalációjával eljutottunk egészen a romagyilkosságokig. Tökélyre fejlesztették a karaktergyilkosságot.
A baloldal képviselőit nemcsak személyükben, hanem családjuk vegzálásával is nemtelenül, aljas módon támadták. Önök ilyenkor hol voltak? Felemelték-e egyszer is a szavukat a megtámadottak védelmében?
Méltóságukon alulinak tartották, hogy a szocik mellé álljanak valamiben is. Kínosan ügyeltek a „semlegességükre”, ezért aztán jöttek az „egyrészt-másrészt” kinyilatkoztatások.
Uraim, ha tényleg jót akarnak az országnak és saját maguknak, magunknak, bizony siránkozás és vádaskodás helyett el kellene kezdeni egy kis segítséget adni, okos érvekkel a szocik mellé állni, hogy az e pillanatban mutatkozó trendet meg tudjuk fordítani, és ellen tudjunk állni a demokrácia szétverésének.
Tóth Ferenc
Budapest
HozzászólásokÖsszesen: 13 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Nos, akkor kezdjük az elején.
"DONJ": #3 írásához: Tóth Úr véleményére érkező válaszokat jól jellemzi. Értik-e a címzettek? Véleményem: nem is akarják, szóba sem jöhet náluk az értelmes vitatkozás lehetősége.
"Tökös": #5. hozzászólásának első mondatát saját tapasztalatából írhatta.
"Kiskacsa": #7. Igaza van.
"#18": Nem "DONJ-nek" nincsenek érvei, hanem Önnek! Vegye már észre! Egyébként hegyajján egyre sűrűsödik a köd.
Tényleg... tud valaki olyan pártot aki a szocialistákat akarja szövetségesnek ? ( röhögök )
Persze tudom,csak a hegyaljainak éneklik.
Hiába mi már csak ilyenek vagyunk.Nekem több mint 50 éve igéri,hogy majd jobb lesz.Ha bele döglök is kivárom.De ha lehet azok ne mulassanak rajtam akik azt a "bunkócskát" ar arcomba harsogták.
"aljai"
Ma kivételesen nem vagyok szkeptikus, ezért egy dalszöveggel válaszolok, (MSZMP-s időszakodból kell, hogy ismerd) "Hej, Te bunkócska, Te drága". Bizony mi maradunk, és jókat mulatunk rajtatok, akik még hisztek a mesében.
S, akkor eljövend az új világ, és a kánaán. Ámen.
Az értelmesebb, olvasni is tudok, elolvasva#5 hozzászólásának első sorát, tudják, az illető tapasztalatból beszél.
Osztom DONJ, őszike13 és kiskacsa véleményét.
Az olyan fajta véleményt, mint #5-ben olvasható, a moderátor helyében nem engedném megjelenni, mert átlépí az emberek közti józan érintkezés határát.
Tekintse ezt a moderátor felszólításnak.
Tisztelt Tóth úr!
Csatlakozom öszike és DJON véleményéhez.
Az említett Szép Szó mellékletét szintén átolvastam és egyetértek a megállapításaival. Nálam Szász István és Márton László volt a "nyerő". Kéri és TGM írásaival már nem foglalkoznék, csak időpocsékolás.
Azt gondolom, hogy a semlegesség és a közömbösség nem üzenet erre az időszakra.
"A rosszal való együttműködés megtagadása ugyanolyan erkölcsi kötelesség, mint a jóval való együttműködés." (Martin L.King)
Nem értek egyet a levélíróval. Az értelmiség ne tolja egyik "oldal" szekerét sem! Szerencsére itt a 168 óra honlapján többnyire pártatlan cikkeket olvashatunk.
Érdekes műsort láttam tegnap Bulgáriáról, szinte szóról szóra megegyezik a helyzetük a miénkkel, nekik is van szélsőjobbjuk, gárdájuk, korrupciójuk, tehetetlen politikusaik, tehetetlen igazságszolgáltatásuk, gyenge gazdasági teljesítményük, pedig nincs sem MSZP-jük, sem FIDESZ-ük. Viszont ugyanúgy egymásra mutogatnak, mint mi magyarok. Ezen kellene elgondolkodnunk.
Szar lehet annak , akinek nyalásból áll a politika...
Ha van reform, ha van gazdasági növekedés, akkor azt a választók értékelik, ha csak kifizetések vannak, a rendszerbe meg ugy ahogy beleszarnak a szocialisták, és hitelből fedezik a saját faszságukat, akkor a választó beint..
Nem is akár hogyan, jó lesz a szopialistáknak ( nem elírás ) az az 5 százalék is...
Tóth ur!
Nagyon tisztességesen irja a valós helyzetet, sok hivatásos ujságirónak is dicsöségére vállna.....
az ugynevezett baloldali értelmiségröl, nagyon kevés kivétellel elmondható vastagon amit Tóth ur mond.
Bezzeg a jobboldali érzelmü értelmiség...még kutyába is le megy vastagon...
Tisztelt Tóth úr.
Irásaira adott válaszokból kiderül: "disznók elé gyöngyszemet szórni?" Minek? Önnek, igenis vannak tapasztalaton alapuló jogos érvei, de Nekik?