Ha én történelemtanár lennék,...
Trianon valóban nemzeti katasztrófa, vitathatatlan.
De gondolkozzunk is!
1867-ben volt a magyar–osztrák kiegyezés, amelyet követett 1868-ban a magyar–horvát kiegyezés. Ami azt jelentette: Horvátország nem Magyarország része többé, csak az Osztrák–Magyar Monarchia tagállama. Mi, magyarok teljes függetlenséget adtunk nekik 1868-ban!
Tehát Horvátországot nem a trianoni szerződés szakította el Magyarországtól, mert már régen szabad volt.
Más kérdés, hogy Horvátország milyen „jutalmat” kapott Trianon után: beolvasztották a délszláv államszövetségbe, a szlovének, szerbek, bosnyákok, albánok közé. Hogy mennyire örültek neki, az kiderült a kilencvenes évek háborúiból.
Ha én történelemtanár lennék, azt mondanám, hogy nézzük meg a jelenünket, viszonyítsuk a múltunkhoz, és tervezzük meg a jövőt! És ehhez minden, ideológiai okokból elhallgatott, „visszatartott” eseményt tanítanék.
Katona Károly
E-mail
HozzászólásokÖsszesen: 2 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
A horvát kiegyezés nem Ausztria és Horvátország között történt. 1867 éppen arról szólt, hogy Magyarország az Ausztriával kötött egyezség értelmében visszanyeri (korlátozott) szuverenitását a Magyar-Horvát Királyság egész területén - a horvátok így nevezik az I.(Szent) László óta kialakult perszonáluniót.
1868-ban Magyarországon belül Horvátországnak széles körű önállóságot biztosítottak, amely pl. a magyar országgyűlésben volt képviseletét is érintette.
A magyar uralkodó osztály sem a cseheket, sem a délszlávokat nem engedte a magyarokkal azonos jogállásba jutni, ellenezte a trializmust.
Teljesen igaza van a kedves levélírónak, de sajnos az a legnagyobb baj, hogy a történelem tanárok sem ismerik teljes valóságában a magyar történelmet. Itt nem a rég múlt bizonytalanságaira gondolok, hanem a közel múltra is. Csak egy jellemző példa, az 1950-es években tanultunk ugyan a " Dicsőséges Tanács Köztársaságról", de például Kun Béla neve nem, hogy vezetőként nem, de egyáltalán nem hangzott el. Érthető, Sztálin kivégeztette a 30-as években, a " nép " ellensége volt, róla nem volt szabad beszélni, sem pozitív, sem negatív formában.