Hajrá Magyarország, hajrá Gordon!
Most, hogy így elültek a első viharok Gyurcsány Ferenc lemondása után, és valószínűleg túl vagyunk a nehezén, a sajnálatra méltó jobboldali médiumoknál még mindig hír, hogy előrehozott választások lesznek...
Félreértés ne essék: az előrehozott választás csak a Fidesz érdeke, vagy még az övé sem... A Fidesznek csak a hatalomba való jutásához lenne fontos az előrehozott választás, és nem az ország állapota miatt, ne legyenek illúzióink... Az országot nem gazdaságilag kell félteni a Fidesztől (ő is csak megszorítana, hisz nem is tehet mást), hanem érzelmileg. A Fideszben benne van és mindig benne volt a kirekesztési politika, a nemzet „megnevelésének”, radikalizálásának a szándéka. Inkább az ellenfél megsemmisítésében gondolkodnak, semmint partnerként való kezelésében. Ezért nemkívánatos a Fidesz – különösen nem idő előtti – visszatérése. Ezek a momentumok egyértelműen kiderülnek Orbán viselkedéseiből, beszédeiből, intuícióiból.
Azt is tanácsolom, hogy lassanként verjük ki a fejünkből a Fidesz kétharmados győzelmére vonatkozó „rémhíreket”, az előrehozott választási blöffökre is egyre kevesebbet figyeljünk. Ahogy közeledik 2010, úgy a Fidesz abszolút többségére is egyre kevesebb esély lesz (győzelemre igen, de nem abszolút mértékben), különösen ha a Jobbik is ott fog „sündörögni”...
Tehát én a sok baljóslatú meg pesszimista írással szemben azt mondom: hajrá Magyarország, hajrá Gordon!
(Név és cím
a szerkesztőségben)
HozzászólásokÖsszesen: 17 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
VillonG írta:
" Mókás. Szerintem amit itt a 168 Órában művelnek, és a kormány az egész országban az gátlástalan hazugság. Ez a demokrácia megcsúfolásáról szól, és a a hatalom megtartásáról. Merthogy csak a szocik látják ezt hatalomnak. A többiek kormányzásnak gondolnák..."
Légy erős, VillonG. A többiek tényleg kormányzásnak gondolnák....
ha nem hatalomnak látnák. Ők is.
VillonG véletlenül nem te vagy torockay,szarság.
:D Mókás. Szerintem amit itt a 168 Órában művelnek, és a kormány az egész országban az gátlástalan hazugság. Ez a demokrácia megcsúfolásáról szól, és a a hatalom megtartásáról. Merthogy csak a szocik látják ezt hatalomnak. A többiek kormányzásnak gondolnák... :D
Gátlástalan hazugság. Igy igaz, sajnos.
Viszont, ha a higgadt balosok nem mennek el szavazni, az aktiv szélsöknek ezzel nagy elönyt biztositanak.....
Semmi szükség rá, hogy a FIDESZ-t kirekesztőnek mondjuk. Ne mondjuk. Attól még az. Nem mellesleg: 1994-ben rájuk szavaztam. Az akkori FIDESZ-nek - baloldali létemre - tulajdonképpen hittem, és azt mondtam: ezek talán tudnak/tehetnek valamit, ami valóban megmozdítja ezt a politikai pocsolyához szokott népet.Nem nagy dicsőség, de tévedtem,alaposan. Csak az bajom, hogy nem maradt választásom. A sajaát kezemet törném el, ha a mai FIDESZ-re adnám a voksomat. A baloldalra - balodaliként - nem tudok jó szívvel szavazni. Assze, otthon maradok, vagy elmegyek horgászni.Az igazi baj, ami a cikkben leíratott: csakis és kizárólag a hatalom átvételéről van szó. A többi: üres duma.Gátlástalan hazugság.
Rekesszük ki a Fideszt azáltal, hogy kirekesztőnek mondjuk! Brávó! Éljenek a jól bevált módszerek. :D Előre a lenini úton! :D
oldeye!(#1)Írj egy cikket, annak te adhatsz címet!
Bocsánat, hiba csúszott az előző hozzászólásomba: ...stratégiának...
A FIDESZ-ben benne van, de nem mindig volt benne a kirekesztési politika, csak azóta, hogy Orbán Viktor lett a vezetője. Ha valaki kételkedne, csak olvasson utána, van miben.
A kirekesztési politika minden más pártra vonatkozik, nem csak a baloldalra. A szociáldemokraták eltűnését és a MIÉP háttérbe szorítását nem, de a KDNP vazallus szerepbe kényszerítését, a kisgazdák kiszorítását és az MDF alárendelt szerepbe kényszerítését a FIDESZ startégiának "köszönhetjük". A Jobbik is csak addig felelt meg a FIDESZ-nek, amíg önjáróvá nem lett, ma már ellenfél.
Ilyen a FIDESZ "demokráciája".
Miközben változatlanul nem tudok szimpatizálni a Fidesszel,nem értek azzal egyet,hogy sajtóját sajnálatraméltónak nevezzük.Ugyanúgy álláspontot,felfogást képvisel mint más pártoké.Lehet velük egyetérteni vagy elutasítani a véleményüket,de szerencsésebbnek tartanám,ha azt érvekkel és nem jelzőkkel tennénk.Egyik bajom éppen a jobboldal immár általános stílusa.Bicskanyitogató köpködéssel adják elő azt,amivel kultúrált emberi nyelven még lehet hogy egyetértenék,minimum elgondolkodnék rajta.Így viszont viszolyogva átlépem.Pl.soha nem hittem volna,de Bayer írásával,mely a MALÉV szóvivőjének a kiszolásával-örüljenek a dolgozók hogy lyuk van a fenekükön-foglalkozott,tökéletesen azonosulni tudtam.Ha a Hír tv-n Ókovács/remélem jól emlékszem a nevére/ vagy Csintalan van,mindig megállok.Mert képesek normálisan beszélni,vitatkozni.
szaunas !Valaki megtalálta a leveled és aktualizálta!Igaz akkor még
munkásőr ruhában jártál!Más ismerőssel nem találkoztál a volt MSZMP
központi bizottságából?
Kedves laszlo01 !Bocs, hogy szubjektiv megközelítésedre reagálok.
Mert:
1) A kormány nem mondott le, csupán Bajnai hajtja végre Gyurcsány reformterveit.
2)Előrehozott választás esetén ki (mi) garantálja a demokrácia tettleges gyakorlását?
3)Nem az MDF ódzkodott együttműködni a Fideszel 2006-ban?
4)A Fidesz diktatúrára törekszik, azzal egyet értek,-miként az ebből eredő fóbiával is.
Engem ez a levél kisértetiesen emlékeztet arra amikor 1968-ban Csahszlováki a megszállásakor egy "név és cím a szerkesztőségben" megjegyzéssel "olvasói levél" jelent meg a "kormánylapban", ahol a cikk beküldője kitörő örömmel helyeselte és igazolta a bevonulás szükségességét...
Nem tudom miért, de végigolvasva ezt a beírást rögtön ez jutott eszembe! Valami olyan ismerősen visszaköszönt...
Ha egy kormány lemond, általában előrehozott választás következik, már ahol nemcsak szólamokban gyakorolják a demokráciát.Ha a FIDESZ hajlandó lett volna együttműködni az MDF-el akkor ma már ők lennének kormányon.Jellemző, hogy semmilyen kompromisszumra nem hajlandóak, emiatt látjuk-látják sokan sötétnek az általuk megjósolt fényes jövőt!
Bocsi a kotnyeleskedésért, de mit ért a cikkíró a Fidesz idő előtti visszatérése alatt? Hogy mi az idő előtti, mi az időben tőrténő és mi az idő utáni az csupán egyéni -szubjektív- ítéleten alapul,- mondhatni: az ítéletet kimondó személy politikai előrelátásának függvénye. Pánikolni mindenkinek személyes joga alappal, vagy anélkül.
T.Oldeye pedig átlátva az Ön enyhe célzását, ennek kellene a vezérelvnek lenni már olyan értelemben, hogy végre egységesen összefogással kezelni a problémát.
Hogy mi van?
Helyesen a cím: Hajrá Magyarország, vagy hajrá Gordon?
Ki kéne javítani, mert így értelmetlen! :)