Hetilap kereső

168 Óra Online írása

Meghallgattam Orbán Viktor miniszterelnök tizennegyedik évértékelő beszédét, és eszembe jutott, hogy én is pont tizennégy évértékelő beszédet mondtam el egy két kerületet magába foglaló tűzoltó-parancsnokság vezetőjeként a személyi állomány előtt.

Még véletlenül sem kívánom azonos szintre emelni a két értékelés fontosságát, azonban bizonyos elemek összehasonlítására alkalmas lehet a vizsgálatuk. Először is, kik előtt zajlottak le az értékelések, és hol? Én a munkahelyemen a munkatársaim (beosztottaim) előtt, a miniszterelnök úr természetesen nem a munkahelyén (a parlamentben), hanem semlegesnek szánt helyen, saját maga által kiválasztott közönség előtt.

Egy évértékelő beszámolóval szemben alapvetően elvárható követelmények vannak. Csak a legfontosabbak, hogy az elmúlt év történéseiről, eredményeiről, hiányosságairól valós képet nyújtson számokkal alátámasztva, továbbá határozza meg a következő év feladatait. Az én beszámolóimnak konkrét számokon kellett alapulniuk, és nem tartalmazhattak hamis adatokat, mert ha mégis, akkor az értékelést követő hozzászólásokban az érintettek megcáfolták volna. Az értékelésnek az elvégzett és az el nem végzett munkáról teljes körűnek kellett lennie, mert az érintettek a hiányt észrevételezték volna. Végül mindig elhangzott a jövőre vonatkozó feladatok felsorolása, hogy a munkatársak a végrehajtásukra fel tudjanak készülni.

Ha ez egy munkahelyen ilyen magától értetődő, akkor vajon hogy hangozhatott el egy olyan évértékelő, mint amilyent a miniszterelnökünk mondott el egy országra vonatkozóan? Az első húsz percben csak a „parancsnoki” pozíció átvételét megelőző nyolc évnek a sajátos értékelése hangzott el, amely igazából ma már nem lehetett volna tárgya a mondandónak. Hiányzott továbbá egy sor tény ebből az értékelésből, mint például az áfaemelés, a rokkantnyugdíjasok elleni merénylet, a magán-nyugdíjpénztári számlán lévő megtakarítási összeg lenyúlása, és sorolhatnám tovább. Nem számolt be egy sor intézkedés következményéről, amellyel mindhárom minősítő intézetnél a „bóvli” kategóriába került az ország. Sok-sok tényt hamisan állított be. Szerinte aki többet dolgozik, annak több is jut, az egykulcsos adó eredményeként ennek ellentmond, hogy egy három műszakban dolgozó ápolónőnél nehezen képzelhető el, hogy valaki többet dolgozzon, de nem jut neki több. Hiányoztak a mondandót konkrétan alátámasztó számok. Egy szó sem esett a jövőben megoldandó feladatokról, illetve megoldási lehetőségeikről.

Egy ilyen értékelés csak olyan helyen hangozhatott el, ahol az elhangzottakhoz nem lehet hozzászólni, nem lehet megvitatni stb. A jelen lévő válogatott közönségre a látottak alapján jelentős hatással volt a beszéd, hiszen nem kell megvárnia, amíg „lecsorog” az egykulcsos adó áldása, és neki az sem számított, hogy az értékelésnek köze nem volt a valós helyzethez.

Id. Jókai Oszkár
E-mail