Hetilap kereső

168 Óra Online írása

Megnéztem ezt a norvég háborús filmet, a Max Manust. Igaz, elkésett a történet tényleg vagy egy fél évszázadot, amint a 168 Óra filmlevelében olvashattuk is. De nem ez esik igazán kifogás alá.

Megnéztem ezt a norvég háborús filmet, a Max Manust. Igaz, elkésett a történet tényleg vagy egy fél évszázadot, amint a 168 Óra filmlevelében olvashattuk is. De nem ez esik igazán kifogás alá.

Hanem az a szemérmesség, amivel a norvég alkotók elhallgatták a norvég bűnt. Hogy az országnak nagyobbik része így-úgy ellenállt, a kisebbik része pedig ugyanígy-ugyanúgy együttműködött a nácikkal.

Vegyük csak Quislinget, aki katonatisztből lett politikus a harmincas években (mint Szálasi), megalakította a maga norvég náci pártját (mint Szálasi), majd egy bábkormány miniszterelnökeként szolgálta ki Berlint és Hitlert (mint Szálasi).

Kivégezték. Neve a hazaárulás jelképévé vált. Nemcsak Norvégiában, de szerte a tisztességes Európában. Ám ennek a filmben nyoma sincs.

El van tagadva. Quisling nem volt, nem van, nem lesz. Helyette derék ellenállók faragták a történelmet olyanná, amilyet szerintük érdemelnek.

Kérem, mit szólnának egy olyan magyar filmhez, amely a háború végén és után játszódik, ám nem lenne benne egyetlen szó sem a nyilaspuccsról, Szálasiról, a nemzetvezetőről, a totális mozgósításról, a gyepűről, a Kárpát-Duna Nagyhaza rögvalóságáról, a felkoncolásról meg a többiről. Hanem csak arról, mily rendesek voltak a magyar partizánok.

Ha ily szemérmesen rejtekezünk, még tán a budai várból sem tört ki senki.

Ugye?

Erős Gábris
Budapest